A tehetősebb, autóvásárlás előtt álló egy, két, esetleg háromgyermekes anyák-apák közül bizonyára sokan vannak, akik azon morfondíroznak, hogy új, családi szolgálatba álló málhásuk mely kategóriából kerüljön ki: maradjanak esetleg egy hagyományos, praktikus kombi-felépítésű középkategóriásnál, vagy hódoljanak be a trendeknek, és kicsit magasabb vételár ellenében ugyan, de tegyék le voksukat a crossover/szabadidő kategóriára? Nos, amennyiben ilyen helyzetben lennék, biztosan én is sokat gondolkodnék ezen…
Azonos motorok, hasonló árak - melyik a jobb családtag?Így jött eme furcsa összehasonlító teszt ötlete is. A Honda Accord kombit, illetve a CR-V-t ugyanis alig néhány hét különbséggel teszteltem, és mindkettő esetében arra kerestem a választ, hogy családi használatra vajon melyik alkalmasabb – hiszen a márkára jellemző sportosság ide vagy oda (bár a japánok az utóbbi időben inkább a komfort felé tendálnak), azért ismerjük el, az említett típusokat hasonló funkció betöltésére illik vizsgálni. A két modell pedig tényleg csak felépítésében különbözik: alapárukat tekintve alig van néhány százezer forint különbség – ami a 9 milliós régiókban szinte elhanyagolható -, alapfelszereltségük hasonlóan szuper, 2,2 literes, 150 lóerős dízelmotorjuk teljesen megegyezik, és mindkét autó leveszi vállunkról a váltás „terhét”, lévén egy ötfokozatú automataváltó dolgozik bennük, sőt, mind az Accord, mind pedig a CR-V kategóriájának egyik legjobb képviselője. A különbség tényleg csupán a hajtásban – az Accord ugye elsőkerekes, a CR-V pedig négylábas -, illetve a felépítésben van. Nos, nézzük is meg, hogy egymás házon belüli konkurenciájából melyik jön ki nálunk győztesen!
Sok fény: a gyerekek imádják a kettős napfénytetőtEgy dolgot rögtön leszögeznék: amennyiben háromgyerekes családdal büszkélkednek, ne is gondolkodjanak tovább, mindenképpen a CR-V-t vigyék; az Accordnál közel 20 centiméterrel rövidebb szabadidőjármű utas- és csomagtere lényegesen méretesebb testvéréjénél, sőt, már-már a kategória határait feszegeti: higgyék el, egy X5-ös BMW-ben – vagy akár egy Lexus RX-ben - sem utazhat 4-5 személy (és csomagjaik) nagyobb komfortban, mint a 4,6 méter hosszú Hondában. Mindkét üléssorban, minden irányban óriási hely áll rendelkezésre, a kényelmes bőrfotelokat még a nappalinkba is elvinném magammal, praktikus részletekben pedig szintén nincs hiány: a hátsó pad hosszirányban tologatható, a háttámlák szögét lehet változtatni, elöl, a szemüvegtartóból elővarázsolható kis tükrön keresztül pedig mindig látjuk, hogy miben mesterkednek a lurkók, akik a kettős napfénytető fényáradatának is köszönhetően biztosan nagyon jól érzik a kocsiban magukat. A csomagtartóra nem érdemes szavakat fecsérelni: egyszerűen óriási és kész.
A CR-V belül sokkal nagyobb - csomagtartóban isPersze az Accordnak sincs oka a szégyenkezésre: négy személy itt is igazán komfortosan elücsöröghet (ebben az igen nagy, jó tömésű és kényelmes üléseknek is komoly szerepük van), bár - főleg a hátsó üléssorban - érezhetően szűkebb az autó. A formák viszont itt véleményem szerint sokkal tetszetősebbek, az anyagok puhábbak, és a hangulat is jobb egy fokkal. Igényes megoldásokban sehol sincs hiány, az összeszerelés mindkét modellben párját ritkítja – a Honda ezen a téren az összes típusa esetében kitesz magáért -, és az is látszik, hogy a tervezők bizony sokáig kupálták magukat ergonómia terén, hiszen minden a helyén van, semmit sem kell keresni, szokni. Az Accord kombi csomagtartója viszont sok családnak szűkös lehet: a CR-V puttonya a hátsó üléspad előretolása esetén (ilyenkor nagyjából ugyan annyi hely van a második sorokban) több mint másfélszer akkora társáénál, ez pedig érezhető is. A közepes kombi csomagtere egyébként számos kisebb, praktikus rekeszt is rejt, amelyek sok esetben hasznosak lehetnek.
Amennyire egyértelműen eldöntötte magának az utas- és csomagtér szekciót a CR-V, olyannyira tiszta, hogy melyikben érezheti magát jobban a sofőr és ki győz a dinamika terén. A százkilós tömegelőny, a jóval alacsonyabb súlypont, a közvetlenebbül áttételezett kormánymű, nem utolsósorban pedig a sokkal igényesebb futómű-konstrukció nem hazudtolja meg önmagát - az Accordot bizony sokkal jobb érzés terelgetni, befűzni egyik kanyarból a másikba: terhelésváltáskor, fékezéskor, gyorsításkor nem bólogat, kormányzása közvetlenebb, informatívabb (bár a CR-V-é is rendben van), biztonságosabban fordul. És úgy, hogy mindezt jelentősen jobb úthiba-elnyelő képességgel és komfortosabban teszi.
Az Accord kisebb, de szebb - és sokkal jobb vezetniMeglepődtek, ugye? Pedig nincs is rajta mit csodálkozni: a magasabb súlyponthoz a megfelelő úttartás elérése érdekében feszesebbre kellett hangolniuk a mérnököknek a futóművet, így hiába a hosszabb rugóút, a kombinál mégis jobban ráz és idegesebb az útegyenetlenségeken – amiből persze akad bőven. Egyébként az Accord finomabb viselkedésében szerepe van a közel tíz centiméterrel hosszabb tengelytávnak és a fejlettebb konstrukciónak is. A CR-V futóműnek kanyarképességeiről viszont nem tudok nyilatkozni: a tesztautóra szerelt, 18 colos Dunlop Grandtek abroncsok egyszerűen alkalmatlanok voltak a gyors kanyargásra; nagyon korán elvesztették tapadásukat, így a futóműnek szinte semmit sem volt alkalma mutatni – szóval érdemes más gumikat választani CR-V-nkre, ha mellette tesszük le voksunkat.
Gondolom, azzal viszony nem árulok el meglepetést, hogy az Accord nem csak a menettulajdonságok, hanem a menetteljesítmények tekintetében is nyertesen jön ki a „versenyből”. Hiába, a pluszA CR-V-ben azért elkelne a Honda 180 lóerős dízele tömeg, a plusz súrlódások (az összkerékhajtásra gondolok), valamint a rosszabb légellenállás-magasabb homlokfelület páros nem hazudtolja meg önmagát – és az erő forrásai között ugye semmi különbség. A gyári adatok szerint ugyan az Accord mindössze 0,8 másodperccel teljesíti gyorsabban a százas sprintet testvérénél, de nálunk másfél szekundumos különbség született, ami már igenis érezhető. Főleg, hogy a sebesség növelésével egyre jobban kidomborodik a differencia. Szó sincs arról, hogy a Honda lassú lenne – átlagos igényeknek, normális használatra képességei teljesen elegendőek -, ám a tízmilliós árkategóriában én elvárnék tőle még egy kis teljesítményt – elférne mondjuk a Honda erősebb, 180 lóerős 2,2-es gázolajosa, ám ez sajnos nem rendelhető egyik modellhez sem (csak az Accord szedánhoz, kézi váltóval). Apropó, váltó! A tesztelés előtt nem vártam túl sokat a Honda automatájától: mindössze öt fokozattal büszkélkedik, hagyományos, bolygóműves szerkezetről beszélünk, a CRV-nél pedig sem Sport funkcióval sem manuális kulisszával (az Accordnál igen – és mindkét funkció abszolút jó) nem rendelkezik.
És tudják, mit? Nem is kell! A japán szerkezetnek a megfelelő áttételezésen kívül (autópályán ötödikben, szabályos tempónál közel 2600-at forog a dízel) egyetlen jó tulajdonsága van, de az mindennél többet ér: gondolatolvasó. Ügyesen felismeri az emelkedőt, a lejtőt, a kanyarAz automatákkal teljesen meg voltam elégedve okat (ilyenkor nem vált fel), mindig készségesen reagál, gyorsan és finoman kapcsol, mindig tudja a dolgát. Kell ennél több? Egy hatodik, kímélő fokozat ugyan elférne, de ezt leszámítva tökéletes társ a mindennapokban. A Hondának legendásan jó kézi váltói akadnak, de egy percig sem kívántam őket, egyik modellben sem. A 2,2 literes négyhengeres dízelmotor szintén megérdemel néhány dicsérő szót: mindig kulturált, orgánuma gázolajoshoz képest egészen kellemes, a CR-V-ben csodásan csendes (bár az Accordban sem hangos és itt a menetzajok magasabb tempónál persze alacsonyabbak), és 1500-tól úgy 4500-ig végig szépen húz – a váltónak tehát igazán nincs vele nehéz dolga. Fogyasztás terén sem kell szégyenkezniük a hajtásláncoknak: az Accorddal 6,5, a CR-V-vel pedig 7 liter környékén simán el lehet járni (bár városban iszákosak ám: a kombi 9, a „terepes” pedig akár 10 litert is elkér ilyenkor), a CR-V mindössze félliteres fogyasztástöbblete pedig igazán meglepett, ami egyáltalán nem sok az összkerékhajtás tükrében.
Drágán mérik őket, de a minőség sohasem volt olcsóHa már a fogyasztás terén a költségeknél vagyunk: bizony nem a félliteres differencia fogja földhöz vágni az Accord, illetve CR-V (leendő) tulajdonosait, a Honda ugyanis nem méri olcsón portékáit: a listaárak szerint előbbiért legkevesebb 9,05, utóbbiért pedig minimum 9,25 millió forintot kell a kereskedésekben hagyni – a 450 ezerbe kerülő automataváltót mindkét esetben beleértve. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy hiába tűnnek kicsit rémisztőnek ezek a számok, az említett összegekbe gyakorlatilag minden fontos extra beletartozik, úgy nagyjából a navigációs rendszeren és az elektromos bőrfoteleken kívül. A CR-V mellesleg a 10,5 milliós csúcsszintben járt nálunk, így olyan különleges extrákkal is büszkélkedett, mint például az ütközést mérséklő rendszer, vagy a rendkívül jól működő távolságtartó tempomat, amely bizony még a Mercedes E-osztály és az új 7-es BMW rendszerénél is jobban működik. Viszont jut eszembe: kedves Honda, szégyelljék magukat, hogy 9-10 millióért egyik modellnél sem telt két-két teleszkópra a motorháztető kitámasztásához; ez bizony egy prémium(közeli) járgánynál nem szép dolog, kettőnél meg aztán főleg...
Az Accordot vinném, de családosként a CR-V kéneÉs mi a konklúzió? Ki a győztes? Hát, az igazából nincs. Kizárólag családi szempontokat figyelembe véve a CR-V jobb választás lehet, hiszen utas- és csomagtere egyértelműen nagyobb, kényelmesebben lehet benne utazni, a nagyobb hasmagasság és az összkerékhajtás révén pedig néha letérhetünk a kiépített utakról is, amit biztosan nagyon élveznek a kölykök. Az Accord viszont az apuka választása: jobb vezetni, dinamikusabban viselkedik, motorja érezhetően szebben húz, a gyors váltófülekkel pedig képzeletben akár egy F1-es pilótának is érezheti magát – csak a családja meg ne dorgálja miatta. Én jelenleg biztosan az Accordot vinném, de ha 2-3 kis lurkó is gyarapítaná családomat, lecserélném a CR-V-re…