A Ford S-Max különleges jelenség. Bár helykínálata és származása abszolút családiassá teszi, futóművének gyorsasága és nyomatékos turbódízel motorja révén azonban a sportosságot nélkülözni nem akaró apukák hű társává válik; teszteltük a modell legfrissebb, ráncfelvarrott példányát!

Sportosítás hókotró funkcióval a galériábanHogy miért éppen dízelmozdony? A válasz szerintem elég egyértelmű; elég csak ránézni S-Maxra, és máris egy mozdonyra asszociálhatunk. Az autó hossza és felépítése is erősíti eme érzést, a hab a tortán pedig az optikai sportcsomag (a Titanium szinthez 530 ezer forintot kóstál, ám a Titanium S kivitel 845 ezer forintos feláráért a többi extra árát levonva pont ingyen kapjuk), melynek kiegészítői még jobban kihangsúlyozzák a "vonatos" jelleget. Erre a legjobb példa az első kötény, amire kissé sandán pillantva a hóban a mozdonyokra szerelt kotróelemet is beleláthatjuk. A feláras Ice White fényezés további látványosságként szolgál, csillogása bizonyos szögekből törtfehér, már-már sárgás, míg más szögekből kékes-lilás árnyalatot ölt.

Mozdonyos hangulat és színváltás egyben - galéria

Elöl a nagy éhes száj és a szigorú tekintetű fényszórók jelzik, hogy komoly géppel van dolgunk, amit a kötelező extrák közé sorolandó xenon fényszóró még tovább erősít. A ráncfelvarrás egyébként a megszokott változtatásokat hozta magával, ilyen például divatos nappali menetfény is. Persze nem csupán a külső benyomások sarkalltak arra, hogy vasúti járműnek bélyegezzem a Ford egyterűjét.

Prémium minőség a Ford köntösébenA mérnökök a zseniális futóművel elérték azt, hogy a nagy tömeg magát meghazudtolóan viselkedik a kanyarokban, azt a benyomást keltve, mintha síneken gördülne. Az irányíthatóság precíz és pontos, ideges mocorgásnak jele sincs, ráadásul mikor már azt várnánk, hogy az első kerekek megcsúsznak és alulkormányozottá válik az autó, a téli gumikkal is még bőven tapad. Ennek megfelelően egy átlagos személyautó menetdinamikáját simán hozza az óriási egyterű.

A kedvező kanyardinamikának nyilvánvalóan megvan az ára. Habár nem zavaróan kemény a futómű és nagy biztonsággal lépi át az úthibákat, azért feszesebb és keményebb a kategória átlagánál, ami abszolút egyéni identitással ruházza fel az S-Maxot és egyben a nagy egyterű kategória talán legélvezetesebb vezetési élményét nyújtó darabjává emeli - különben meg a "puhányabbaknak" ott van a komfortosabbra hangolt, praktikusabb Galaxy. A kormányzás és a váltó is aládolgozik ennek: előbbi közvetlen és pontos, kellő mennyiségű információt közöl a sofőr irányába az út-kerék kapcsolatból, míg utóbbi pontosan kapcsolható, egyedül gyorsabb váltásoknál igényel nagyobb erőt.

Az örömködésnek a kétliteres turbódízel motor sem szab gátat, 163 lóereje és 340 Nm-es csúcsnyomatéka egészen vehemensen gyorsítja a méretes S-Maxot, amely még magas tömege ellenére is megfutja 9,6 másodperc alatt a 100-as tempót.

Ha lúd, legyen kövér: inkább a 2,2 TDCI-t ajánljukEgyedül az erőforrás karakterisztikája váltott ki némi szemöldökráncolást belőlem, ugyanis a kétliteres öngyulladós egység alacsony fordulatszámokon mutatott produkciójával elmaradt a megszokottaktól. 1400-1500-as percenkénti fordulat alatt visszafogott, de kelletlen remegéssel adja tudtunkra, hogy nem szeret ilyen keveset forogni, pedig ma már nem ritka, hogy egy gázolajos már 1000-1200-as fordulattól is teljesen jól használható. Vajda kollégának korábban volt már szerencséje a dízelpaletta legnagyobb, 2,2 literes (akkor még 175, mostmár 200 lóerős) tagját hosszasan vallatóra fogni, és tapasztalata szerint annál már nem kell számolni az említett jelenséggel. Tehát aki igazi "dízelmozdony" S-Maxot szeretne garázsába gurítani, mindenképp az öblösebb, 420 Nm-nyi nyomatékot felvonultató gázolajos motort válassza hozzá, amely megéri 430 ezer forintos felárát; ne feledjük: itt tízmilliós kategóriáról beszélünk...

A nemtetszést kiváltó karakterisztikát azonban más területeken mutatott képességeivel hálálja meg a dízelmotorral szerelt S-Max: egyrészt fogyasztásban nem szégyenkezik, másrészt hangoskodásával sem zavarja a benne utazókat. A hideg időjárás és a téli papucsok ellenére a gyárilag megadott 5,7 literes étvágyat majdnem sikerült normakörünkön reprodukálni, hiszen mindösszesen 1 decivel kért többet a kétliteres TDCi a katalógusadatnál. Kevésbé finomkodva persze már iszákosabbnak mutatkozott a gép, ám a 7,5 literes tesztfogyasztás egy ekkora monstrumtól inkább impozáns, mint elrettentő adat - a benzinmotorok közül választva biztosan nem jöttünk volna ki ilyen kedvező fogyasztási mutatószámokkal.

Igazán finom, minőségi belteret rejt az S-MaxMég nem ejtettünk szót az S-Max utasteréről, pedig ott is maradandót alkot a típus. Az ajtót kinyitva különleges és egyben rideg látvány fogad, ugyanis a megszokottól eltérően nem szürke-fekete árnyalatokkal dolgoztak a Ford „belsőépítészei”, hanem az ülések bőr-alcantara borításának kékes színéhez passzolóan az egész műszerfalat és az ajtókárpitokat is pasztell kékbe öltöztették; ez különben eléggé megosztotta a szemlélők – és szerkesztőségünk – véleményét. Az egyik fél szerint különleges és elegáns a nem hétköznapi színben pompázó utastér, mások szerint – ide tartozom én is – a fekete talán jobban passzolt volna az autóba. Ráadásul az utastér világítását is jégfehér színnel oldották meg a gyáriak, ami a kék belsővel rettentő rideg hatást eredményez, gyakorlatilag a látványtól fázunk.

Ettől elvonatkoztatva azonban úri kényelemben részesülünk, ugyanis a Titanium felszereltségű tesztautóba még került jó néhány extra a listáról. A finom anyagok jó minőségűek is, egyedül a műszerfal alsó hányada készült keményebb műanyagból, bár a Fordot ismerve talán még évek múltán sem ad majd ki hangot.

A hűtött/fűtött ülések télen-nyáron páratlanokAz elektromos állítású, memóriás, klimatizált ülések pompásak, gyorsan fűtenek/hűtenek, az általuk szolgáltatott kényelemre nem lehet panasz, viszont a vezetői pozíció túl magas mivolta okán egy kis feddés jár az S-Maxnak - érdekes, hogy a manuális ülésmozgatással felvértezett darabokban érezhetően lejjebb ereszthetjük az első fotelokat. Ezen kívül viszont tényleg kellemes az utastér, hátul fejedelmi helykínálattal szembesülünk, ráadásul a csomagtér is igen öblös és a variálhatóságra nem lehet panasz.

Menet közben a szokásos elektronikai arzenálon kívül holttér-figyelő is segíti a sofőrt, és míg más tesztautókban hasztalannak találtuk ezt az extrát (ha már a tükörbe pillantunk, gyakorlatilag szinte semmivel sem tart tovább a holtteret is megnézni), a Fordban abszolút jól jött, ugyanis a hátsó ablakok sötétítését olyannyira eltúlozták a németek, hogy sötétedés után gyakorlatilag alig lehet kilátni rajtuk. Értem én, hogy így az S-Max dögösebben néz ki kívülről, és hogy egyáltalán nem lehet belátni, viszont ez itt már a használhatóság rovására ment - egy kevésbé sötétre színezett üveg sokkal barátságosabb benyomást keltene.

Minden információ a vezető előtt összpontosulA órák közé helyezett szép nagy kijelző szépen teszi a dolgát; azon kívül, hogy minden fontosabb beállítást itt eszközölhetünk, a szépen szóló Sony hifi minden adata megjelenik a fejegység mellett itt is, ráadásul a kormányon elhelyezett gombokkal bármit megvalósítatunk anélkül, hogy a rádió középkonzolon levő gombjaihoz hozzányúlnánk.

A sok-sok extrának azonban megvan az ára: tesztautónk vételára bizony túllépte a 12 millió forintot, ami rendkívül magas összeg (legalábbis egy kétliteres dízelmotorral hajtott egyterűért), még akkor is, ha az adott típusnak már-már prémium kvalitásai vannak. Egyébként az S-Max indulóára sem épp szemet gyönyörködtető: a 163 lovas dízelmotorral és a hozzá kapcsolódó hatgangos kézi váltóval 9.715.000 forint a legolcsóbb S-Max, és a lista szerint 8,25 millión belül nem is lehet beülni a buszba (1,6T, 160 lóerő/240 Nm). Kicsit engedve a (dízel)ménesből: a kétliteres TDCI egység 140 lóerős verziója is szóba jöhet, ám azt sem kapjuk meg 8.900.000 forint alatt, ami nem túl jó hír. De mint tudjuk, ez a Ford bizony nem a spórolásról szól, úgyhogy ha már lúd, legyen kövér alapon érdemes a 200 lóerős 2.2 TDCI-hez nyúlni, 10,1 milliótól.

Persze a Ford által kínált magas minőséget, a bőséges felszereltséget, az igényes kialakítást, a méreteket és a páratlan futóművet nyilván meg kell fizetni, de borsos ára így a kategória legdrágább képviselői közé emeli a típust, amely szerencsére a legjobbak között tartható számon. Egyenes ágú konkurense különben nincs is a modellnek, hiszen az ellenlábasok sokkal inkább a praktikusabb, belül nagyobb Galaxy területén vadásznak, mintsem a sportos S-Max territóriumán.

A szintén kétliteres gázolajos erőforrással szerelt Peugeot 5008 például a normafelszereltséghez párosuló árat figyelembe véve 8.130.000 forintot kóstál, ami bő kétmillióval alacsonyabb az S-Max árcédulájánál - ennyivel nem feltétlenül jobb autó a Ford, de ne feledjük, hogy két külön kategóriáról beszélünk, úgyhogy előbbit csak mint egy családi használatra tökéletesen alkalmas alternatívát jegyeztük meg.

Alacsonyabb régiókban tehát jóval olcsóbb "megoldásokat" is találhatunk, a németek háza táján azonban ne is keressünk jobb vételt, hiszen az unalmasabb Volkswagen Sharant is nagyjából az S-Max áráért vihetjük haza, arról nem is beszélve, hogy egy valódi dízelmozdony az S-Max árának sokszorosába kerül...