Tesztek

A Fiat mostanában erősen kapaszkodik felfele, az olaszok sokat tesznek azért, hogy munkatársaik minél több slusszkulcsot adhassanak át a szalonokban. Új motorok, ügyes technikai megoldások lökdösik előre a Fiat hajóját, ez pedig érződik az 1,4-es Multiair Turbo erőforrással szerelt Punto Evón is, mely tesztünk során azért jó néhány negatívumot is felhalmozott.

Az 1,3-as Multijet dízel egyébként már járt szerkesztőségünknél, ellenben benzines példánnyal korábban még nem volt dolgunk. 

Vártam már a Puntót, főként a különös vezérléssel felvértezett motor piszkálta a fantáziámat. Eddig is jó turbómotorokat készített a Fiat, azonban a Multiair technológiával még tovább mentek, az eredmény pedig magáért beszél. De ne rohanjunk ennyire előre, elsőként vegyük szemügyre a kis olasz külsejét! DA jellegzetes harcsaorr - galériaögös! Erre egyszerűen nincs jobb szó, hiszen igazi, FIATalos négykerekűről beszélünk, ilyen esetben pedig nem illik finomkodni a kifejezésekkel. A ráncfelvarrás új orrot hozott a Puntóra, amivel az autó kifejezetten harcsaképű lett; persze nem tisztem ítélkezni a formatervezők felett, de nekem sokkal jobban tetszett az eredeti – Aston Martinokról „lenyúlt” – pofil. Az új fényszórók ellenben szebbek és tartalmazzák a ma már szinte kötelező és emellett nagyon divatos nappali menetfényt is, mely itt LED-ek helyett egy-egy 21 W-os izzóval látja el feladatát. A hátsó lámpatestek is tetszetősek, ugyanúgy a hátsó szélvédő két szélénél, ahogy azt ős-Puntóban is láthattuk – mondhatni szokásosan.

Jól állnak a Puntónak a sportos kiegészítők - galériaBár abszolút nem vagyok híve a króm házzal szerelt tükröknek, küszöbtoldatnak és dekorcsíkoknak, ennek az autónak egyszerűen jól állnak, ízlésesre sikerültek, egyáltalán nincs az embernek olyan érzése, mintha valami tuningőrült gagyi megvalósulásai lennének. Sokan megnézték a Puntót az utcán és ezt a tetszetős forma mellett az említett kiegészítőknek tudom be, valamint a 17 colos sokkülős könnyűfém felniknek; ezek kifejezetten passzoltak az autó szellemiségéhez. A játékos – el nem rejtett – krómozott kipufogóvég szintén jól eltalált részlet, ahogy a csomagtérajtóra – pontosabban a Fiat embléma alá – biggyesztett Punto felirat is, melyen a T-betű szára helyett egy apró piros pötty jelzi, hogy az erősebb motorral szerelt modellváltozattal van dolgunk. Az összkép tehát nagyon is rendben van, finom fűszereset főztek az olaszok.

Ez a tény az utastérbe jutva is helytállónak mutatkozik. A gyáriak az egész műszerfalat újragondolták a ráncfelvarrás alkalmával, az anyagok megválasztása megfelelő, időtállónak ígérkeznek, főként a lyuggatott borítást találtam kellemesnek. A középkonzolon fényes fekete betéttel találkozunk, ami elegáns ugyan, de ujjlenyomat- és piszokgyűjtő hatása közismert, ami persze kicsit gyakoribb törölgetéssel orvosolható. Három dolog miatt viszont adható fekete pont a műszA navi dokkolója és a recsegő tároló - galériaerfal alkotóinak. Az egyik az óracsoport feletti „kupola” burkolata, ami kissé mocorog és már most recseg-ropog; ez pár év használat után – mikor sok autó beltere elkezd "zenélni" – esetleg zavaróvá válhat. A másik a középkonzol tetején csücsülő, kis fedéllel ellátott tároló, ami bizony nem mindig nyílt ki az erre hivatott gomb megnyomására, valamint feltárulkozásakor kellemetlen hanggal adja tudtunkra, hogy bepakolhatjuk kedvenc Tic-Tac dobozunkat vagy beszórhatjuk az aprót. A harmadik zavaró pont a két bajuszkapcsoló. Dolgukat jól teszik, de ugyanaz érződik rajtuk, mint az említett műszeregység-borításon… kissé lötyögős, nem vagyok benne biztos, hogy ez tartósabb használat után is kifogástalanul és csendben tenné a dolgát.

A narancs háttérvilágítás szép és kellemes - galériaSzintén a középkonzol legfelső részén pislog a gyári navigációs berendezés dokkolója - véleményem szerint ez az egyik legpraktikusabb részlete a kis olasznak. Ha nincs szükség a „navira”, akkor egyszerűen elrejthetjük a kíváncsi szemek elől, ha pedig ismét kellene az elektronikus térkép, könnyed mozdulattal visszapattintható a helyére, de esetlegesen utólagos megvásárlásnál sem kell semmin sem alakítani. Az utasteret illetően meg kell jegyezni, hogy a praktikumra nem ügyeltek túlságosan a tervezés során, ügyes tárolóból nem találunk sokat, sőt, a kesztyűtartó kifejezetten szűkre szabott, a szervizkönyv és a használati utasítás is éppen hogy elfér benne. Az ajtózsebek és a két ülés között a kötelező pohártartó megvan, azonban többet nem nagyon bíbelődtek a tervezők a praktikum fokozásával.

Az ülések egyébként kényelmesek és kárpitozásuk is kellemes a szemnek, azonban egy ilyen motorral felszerelt autó esetén több oldaltartás lenne ildomos, egy-egy tempósabb kanyarnál jól jött volna a sport(osabb) ülés. Amint jól beállítottuk a pozíciót (jut eszembe, hogy sajnos a biztonsági öv felső pontjának magassága nem állítható), mindent könnyedén elérünk, a váltógombon pihentetve kezünket még a rádió gombjai is nyomogathatóak (persze csak álló helyzetben, hiszen tudjuk, a kormányt bizony mindig két kézzel kell fogni!). Itt jegyzem meg, hogy bár a könyöklő hosszú úton jó szolgálatot tesz, a 180 centiméternél alacsonyabb sofőröknek a váltások alkalmával útban van; én inkább felhajtottam, így kényelmesebb volt a gangolás. Egyébként hátul is tágas a Punto – természetesen a kategóriáját alapul véve –, itt a fejtér is elegendő, az első ülés sínei azonban túlságosan hátra lógnak, ráadásul le sem burkolták őket, ami csúnya megoldás.

Vörösben pompázik a fejegység is - galériaA gyári fejegység könnyen kezelhető, de valamicskét ront megítélésén, hogy kissé dobozhangja van. A Blue&Me rendszer egy-két alkalomtól eltekintve mindig gyorsan beolvasta a pendrive-ot – az is lehet, hogy a kivételek csak a hordozható memóriám viseltességének köszönhetőek. Telefonunkat felár ellenében Bluetooth segítségével párosíthatjuk az autóval, a telefonkönyvet is átszippantja a rendszer, melyet a kormány gombjaival akár hanggal is vezérelhetünk. Szerencsére nem bonyolult a kétzónás klíma vezérlője sem, használata egyértelmű és pofonegyszerű, kis kijelzője minden szükséges információt közöl. Működésébe nem köthetünk bele, és jó pont, hogy nagy esőben a komolyabb párát is pillanatok alatt lefújta.

Az óracsoport szépre sikeredett, jól leolvasható, informatív, ahogy a sebességmérő és a fordulatszámmérő közötti kis visszajelző is, mely a fedélzeti számítógép által kijelzett adatokon kívül órát is tartalmaz, valamint a minimális fogyasztás érdekében jelzi, hogy fel, illetve vissza kéne váltanunk. A narancs háttérvilágítás kellemes a szemnek, a látványt fehér hangulatvilágítás fokozza a kesztyűtartó felett és az első kilincseknél.

No de elég a sok mellébeszélésből, lássuk, mit tud az autó! Beindítva a kis lökettérfogatú motort, halk morajlásban adja tudtunkra jelenlétét, de cseppet sem zavaróan. A Punto talán legerősebb pontja a kiváló turbómotor, mely a viszonylag kis feltöltőnek hála már alulról, 2000 környékéről is magabiztosan húz, éppen ezért nem igényli a pörgetést. Persze ha forgatni akarjuk, az sincs ellenére, és négyhengereshez képest kellemes, morgós hangjával hamar belopta magát a szívembe.

A 135 lóerő egészségesen mozgatja tesztünk alanyát, - ezt bizonyítja, hogy mérésünk szerint 8,6 másodperc alatt futja a százas sprintet - a rugalmasságára sem lehet panasz (főleg nem a rövid váltóáttételekkel), könnyedén előzhetünk bármikor, plusz jó érzés tudni, hogy szinte mindig van rejtett tartalékunk.

Kissé keserű szájízem viszont egyrészt pont váltónak köszönhető. Az ötsebességes manuális szerkezet bizonytalan, kicsit olyan érzésünk van, mintha épp lekvárt kavarnánk. Rettentően hiányzott a hatodik fokozat, számtalan alkalommal pakoltam volna ötnél tovább, de az a szomorú helyzet, hogy még opcionálisan sem rendelhetünk hatsebességes váltót, pedig ezzel a motorral mindenképp nyerő párost alkotna (az Alfa Romeókban már hatgangos váltóval szerepel az erőforrás). Az autót felszerelték a Fiatosok start-stop rendszerrel is, mely sajnos nem dolgozik annyira az ember keze alá, mint kellene. Kissé lassan indítja újra a motort, éppen ezért újraindulást követően könnyű vele lefulladni, de egy kis összeszokás után már jól használható és egy pesti dugókban bizonyára ér is valamit. Akit zavar, a középkonzolon fellelhető funkciógombbal kikapcsolhatja működését.

Defektjavító készlet a csomagtartó rejtekében - galériaA másik kritikus pont a futómű. Értem én, hogy a sportos motorhoz kemény futómű dukál, de ez a történet több sebből is vérzik. Csakúgy, mint a szerényebben hangolt dízel tesztalanynál, túl keményre sikeredett, éppen ezért rosszabb minőségű aszfalton hajtva hangosan dübörög, ráz, és meglepően hamar felüt, ráadásul egy ilyen keménységű szerkezettől kisebb oldaldőlést vártam volna. Mindenestre azért a kanyarokat "beveszi" (nem úgy mint ebben a versenyszámban felettébb rosszul teljesítő dízeles társa), néha picit riszálja a fenekét, azonban összességében jóindulatúnak nevezhető. A kormányzás szintén nem tökéletes, a pontossága is hagy kívánnivalót maga után, a rásegítés pedig Fiatosan nagy - ha szükség van rá, használhatjuk az ultraszervózott „City” üzemmódot is (mi ezt továbbra is feleslegesnek érezzük). A fékek viszont további homlokráncolásra adnak okot. Habár teljesítőképességüket nem érheti panasz és az ABS is korrektül teszi a dolgát, az adagolhatóság pocsék, a pedált éppen érintve rögtön megjön a fékerő, tehát megszokást igényel a használata.

Sajnos a fogyasztás nálunk nem alakult túl barátságosan, a gyári kombinált átlagot jelentő 5,6 literes értéket szinte lehetetlen megközelíteni, városban használva inkább 8-9 literes fogyasztással kell számolni, főleg, ha alkalomadtán kihasználjuk a motorban bujkáló ördög erejét. Az, hogy normafogyasztásunkon sem teljesített jobban a Punto, egyrészt a lelkesen csaló fedélzeti számítógépnek, másrészt pedig a viszonylag rövid ötödik fokozatnak köszönhető - autópályán stabil 130-nál már lelkesen fogyaszt 8 liter felett az 1,4-es turbós erőforrás.

Ezért a Punto Evóért borsos összeget kell letenni az asztalra, a turbós 1,4-essel szerelve 5.050.000 Ft az alap, melyhez jönnek még az extrák – hátsó elektromos ablakemelő, Blue&Me rendszer, kétzónás klíma… stb. – így könnyen 5,5 millió Ft fölé tornászhatjuk a kifizetendő összeget. Ennyiért választék akad bőven, bár teljesítmény szempontjából a kategóriatársak – a sportváltozatoktól eltekintve – általában megállnak 100 lóerőnél. Egy igazi rivális viszont a Citroen üdvöskéje, a DS3, mely a 155 lóerős 1,6 THP motorral jó alapfelszereltséggel, 5.410.000 Ft-tól hazavihető, és már az első próba alapján is jobb választásnak tűJól néz ki, ez nem vitás - galérianik, bár ugye csak három ajtóval rendelhető. Esetleg még a Swift Sporttal szállhatna ringbe, de a ráncfelvarrot Suzukiból még nem forgalmaznak csípősebb változatot. Summa summarum a magas ár és az említett hibák ellenére a Punto Evo könnyen megszerethető. Külsejével, stílusával, az általa képviselt szellemiséggel és persze a mókás turbómotorral könnyen elcsábítja az embert, aki pedig szereti a formás kis olasz autókat és hajlandó elnézni neki azt a néhány bakit, annak így is mindenképp jó választás lehet. Ja, és a feltűnés garantált...

Előnyök: Kiváló motor; Vonzó külső; Utastér helykínálata és formai megoldásai; Szív

Hátrányok: Lötyögős, csak öt gangos váltó; Rosszul adagolható fék; Kemény, hangos, futómű; Egy-két helyen gyenge minőség