Tesztek

A Citroën (pontosabban a PSA) megfogta Isten lábát a BMW-vel a bajorok MINI-be tervezett négyhengeres benzinmotorjainak öröklésével – gondolok itt főleg a turbós 1,6-osra.  A franciák bármelyik modelljükbe beépítik a kitűnő erőforrást (és bizony meg is teszik, hiszen szinte a teljes palettán megtaláljuk, a DS3-tól a C5-ig), abból rossz autó normális esetben már nem lehet. Még akkor sem, ha mindent elkövetnek annak érdekében, hogy rontsanak valamelyest a helyzeten.
 

Hangulatos autó kitűnő motorral, rossz váltóvalÉs hogy miért vagyok ilyen gonosz? Mert a Citroën mérnökei (vagy inkább a marketingesei?) gondoltak egy nagyot, és a saját fejlesztésű hatfokozatú szekvenciális (robotizált) váltójukat kapcsolták az 1,6 literes turbómotorhoz, amely bizony meglehetősen nagy kompromisszum, és nem muzsikál valami fényesen… Ráadásul még lemondani sem tudunk róla, ugyanis a 150 lóerős egységhez nem rendelhetünk helyette hagyományos kézi szerkezetet, de még egy bolygóműves automatát sem. De sebaj; ez van, ezt kell szeretni, úgyhogy inkább vizsgáljuk csak meg, hogy miként muzsikál a Citroën C4 Picasso rövid változata ebben a ritka összeállításban.
 

Nos, ha már szóba került, mesélek magáról az MCT6 névre keresztelt váltóról. Egy fontos dolgot már érdemes rögtön az elején tisztázni: esetében nem egy hagyományos automata szerkezetről van szó, hanem úgy tessék elképzelni az egész hókuszpókuszt, mintha egy "rendes" kézi váltó lenne, „önműködő” kuplunggal és a H-kulissza helyett egy Schumacher-stílusú (vagy jelen esetben legyen Jean Alesi), kormánymögötti fülekkel operáló váltási sémával. Magyarul a váltókulisszában való kevergetés helyett felváltáshoz elég csak magunk felé húzni a jobboldali kis kart, visszaváltáshoz pedig a baloldalit. A kuplungozás terhét pedig a kedves Citroën leveszi vállunkról. Nem is hangzik rosszul, ugye? Sőt, adott egy teljesen automata üzemmód is, amikor nem kell semmit sem csinálni. Nos, rögtön el is érkeztünk a szekvenciális rendszerek legnagyobb hátrányához: a puhán rugózó tojás minden felváltásnál ránt, illetve bólogat egy jókorát, ezzel jelezvén, hogy elvégezte a rá hárult feladatot. Ráadásul lassú is: méréseink szerint még gyorsulásmérés közben (magyarul „legfeül” elváltva) is közel fél másodpercet vesz igénybe egy fokozatcsere, ami csaknem kétszer olyan hosszú idő, mint amire egy gyakorlott, ügyes sofőr lehet képes lehet.
 

Minden üzemmódban idegesítő az MCP6 váltóA rángatással persze lehet trükközni: megfelelő időpontban történő gázelvétellel mérsékelhető a jelenség, ám ilyenkor egyrészt megtörjük az autó lendületét (lassú lesz a folyamat), másrészt pedig egyszerűen végig figyelni, koncentrálni kell; részemről semmivel sem igényelt kevesebb odafigyelést, mint egy hagyományos váltó kezelése. És akkor hova lett a komfortelőnye? Különben is, mivel automata módban nem tudjuk, hogy mikor fog váltani, olyankor mindig kellemetlenül rángat, úgyhogy ez az állás szinte használhatatlan. De legalább gyorsan reagál az automata állás: sokat teszteltem, és szinte mindig megtalálta az adott gázpedálálláshoz dukáló ideális fokozatot. Jut eszembe, van ám még egy hátránya is: a fékpedál felengedésére nem tud az autó kúszni, magyarul finoman „kuplungot csúsztatni” nem lehet, és mivel a legkisebb gázpedálpöccintésre is ugrik egyet, ezért eléggé nehéz érzéssel, mondjuk egy szűk parkolóhelyen manőverezni. Persze nagyon nem vészes a helyzet és minden rossz tulajdonságát meg lehet szokni - lehet alkalmazkodni hozzá valamelyest -, csak nem látom igazából az előnyeit, amiért ezt a szerkezetet választották a franciák. Oké-oké, egészen olcsó konstrukcióról beszélhetünk, de véleményem szerint sokkal többet értek volna a hagyományos hatfokozatú kézi- illetve automata kombinációval.
 

De lassú váltások ide vagy oda, a méretes C4 Picasso mégis kimondottan dinamikus ám! Ez pedig nem másnak köszönhető, mint a korábban is említett 150 lóerős turbómotornak. Az igen csendes és kulturált 1,6-os négyhengeres egy igazi gyöngyszem. Már szinte alapjárattól betölt a turbó és 1250-1500-as fordulat között (azért nem tudom pontosan, hogy mikor, mert a digitális fordulatszámmérőt lehetetlen pontosan leolvasni, ráadásul ő is csak 250 fordulatonként tudja kiírni az értéket) már elkezd szépen húzni. A 6. fokMeglepően jól megy a turbótojás - galériaozatot gyakorlatilag 50 km/órás sebesség fölött lehet kapcsolni és a motor még innen is erőlködés nélkül felhúzza a nehéz kasztnit a kívánt sebességre. És fent sem fullad ám ki, éppen ellenkezőleg: szépen, folyamatosan érkezik az erő - a 6500-as leszabályozásig csak húz és húz. Az erőforrás képességeiről jól árulkodik az általunk mért remek, 9,6 másodperces százas sprintérték (ez egyébként annak is köszönhető, hogy a második fokozat a műszer szerint is elég 105 km/h-ig, így nem vesztünk el még fél szekundumot az újabb fokozatcserével), illetve a rugalmassági adatok is. Ráadásul a fogyasztással sem lehetünk elégedetlenek: normális körülmények között, tojással a lábunk alatt még klímával is meg lehet állítani nyolc liter körül az átlagot, bár városban még finomkodva is bőven a kétszámjegyű értékek játszanak – egy nagy, felfújt test mozgatásához bizony kell energia.
 

A C4 Picassóban nem a sofőrnek van a legjobb dolgaViszont hiába a jó motor és menetteljesítmények, a C4 Picasso terelgetése mégsem nagy élmény: ez tipikusan olyan autó, amelyben sokkal jobb a jobb egyben, vagy akár a hátsó üléseken ülni, mint a „kormányzói székben”. De nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen a francia tervezőknek egyértelműen az volt a céljuk vele, hogy megteremtsenek egy kellemes, nagy, kényelmes családi autót, amely különös hangulatával, és nem vezetési élvezetével kecsegtet használóinak. A kormányzás ennek megfelelően kicsit pontatlan és közvetett, de mindezt simán a futómű számlájára írhatjuk, ugyanis egy billegős, pihe-puha futóművet szinte lehetetlen közvetlen irányítással kiegészíteni; furán hangzik ugyan, de a futómű mozgásai „felemésztik” a kormánymozdulatok egy részét. Ezzel egyébként el is érkeztünk a C4 Picasso második igazi gyengeségéhez.
 

Az egyszerű konstrukciójú felfüggesztések hangolásánál nehéz dolguk volt a mérnököknek: a magas súlypontú autónak ugyanis (valamennyire) stabilnak kell maradnia a borulékonyság kiküszöbölése végett, ám mégis rugózzon jól, hiszen mégiscsak egy Citroën, és a francia márka vásárlói bizony elvárják a puhaságot, komfortot a gyártó portékáitól. Az eredmény egy nagyobb úthibákon hangosan és közepesen erősen felütő, kisebb egyenetlenségeken billegő-bólogató, amolyan hajózó viselkedés lett, minden apróbb hibánál (főleg kanyarodáskor) elpattogó és nyeklő hátsó traktussal. 

Az utastér a prémiumok között is megállná helyétMás szempont(ok)ból a C4 Picasso abszolút megállja helyét a kategóriában, mi több, a kompakt egyterűek egyik legkellemesebb és leghangulatosabb képviselője. A különös, részletesen kidolgozott formáról nem igazán érdemes fecsegni, hiszen az vagy tetszik valakinek, vagy nem, ám a beltér mellett nem mehetünk el szó nélkül. Megszokhattuk, hogy a Citroën az utóbbi időben prémium minőségű utastereket gyárt, és ez bizony ez esetben sincs másképp: bárhova nyúlunk, vagy éppen nézünk, mindenhol tetszetős, nagyon jó minőségű anyagokkal találkozhatunk, ráadásul a hanyag összeszerelés is a múlté: a franciák tökéletes munkát végeztek. A furcsa elrendezés ugyan igényel némi megszokást, de rövid alkalmazkodást követően tényleg öröm használni a C4-et. Az ülések nagyok és kényelmesek (még hátul is, főleg ahhoz képest, hogy 3 különálló széket építettek be ide a tervezők), Alcantara kárpitozásuk pihe-puha és tetszetős, az óriási fejtámlák és a jól pozícionált, állítható kartámaszok pedig tovább növelik a komfortérzetet.
 

A helykínálat mind az utastérben, mind pedig a csomagtartóban pazar, számos jó ötlettel van tele az autó (gondoljunk csak az első ülések háttámlájába szerelt kivilágított asztalkákra, a porontyfigyelő tükörre, a csomagtartó zseblámpaként is használható kivilágítására, vagy akár a hangulatos óriásszélvédőre, de még sorolhatnám), tárolórekeszekből pedig tényleg Dunát lehetne rekeszteni; nem nehéz kitalálni, hogy az autó az anyukák és a gyerekek kedvence lesz. Egyedül az ergonómia lehetne néhány fokkal jobb. Az még hagyján, hogy mondjuk az ülésfűtés lehetetlen helyen - az első fotelok belső felén, lent - van, de a műszerek fényerejének állítása (illetve a km nullázása) a szó szoros értelmében karnyújtásnyira, alig elérhető helyre került, ráadásul kivilágítatlanok a gombok – és ne feledjük, hogy ennek bizergálására szinte minden nap szükség van, ha nappal látni akarjuk a digitális „falat”, és éjjel sem szeretnénk megvakulni. De úgy látszik, hogy ez a franciák fétise, ugyanis a C3 Picassónál sem sikerült ezt jobban megoldani – meg kell szokni és kész.
 

Az ergonómia megszokást igényel - galériaÉs hogy állunk anyagilag? A Citroën árképzésébe nehéz belekötni: 6,3 millió forintért vesztegetik a C4 Picassót a csodás 150 lóerős turbómotor-felejtős (ám egyeseknek talán bejövő) robotizált váltó kombinációban, az Exclusive csúcsfelszereltséggel megfejelve – ez a hajtáslánc ugyanis nem rendelhető meg olcsóbb kivitelben. Mondanom sem kell, hogy utóbbiba szinte minden beletartozik a parkolóradartól és az MP3-as hifitől kezdve az ESP-n, a 17-es alukerekeken, a tempomaton, a Zenith-stílusú óriásszélvédőn, vagy az Alcantara kárpitozáson keresztül a behajtható tükrökig, esetleg éppenséggel a kétzónás klímaberendezésig. A tesztautóba ezen felül az importőr megrendelte a nagyon jól használható, jó áron kínált (240 ezer forint), ezért tényleg meleg szívvel ajánlható vezeték nélküli telefon-kihangosítót is tartalmazó navigációs rendszert, valamint a 115 ezres metálfényt. Egyedül egy xenon fényszórót tudtam volna még elképzelni az autóhoz, de azzal együtt is megállt volna a tökéletesen felszerelt C4 Picasso hétmillióban – listaáron.
 

Konkurensekről mellesleg eléggé nehéz beszélni, hiszen ilyen összeállításban igazából nincs is senki a piacon. Egyedül a bombaáron kínált Renault Scenicet lehet talán megemlíteni, de 150 lóerő körüli benzinmotorral, illetve automataváltóval a franciák nem kínálják portékájukat.

Előnyök: Jó hangulat; Remek erőforrás; Minőségi utastér; Jó ár/érték arány

Hátrányok: Nagyon nem ideillő váltó; Buta futómű; Ergonómiai problémák