Tesztek

Akárhogy is vesszük, az autóipar legnagyobb sikertörténeteit mindig is az árérzékeny szektorba berobbant, népszerű modellek alapozták meg, elég csak a VW Bogárra vagy az itthon elterjedt „mi autónk” sztorira gondolni. Azóta ráadásul egész iparág épült ki az elérhető árú modellek, mi több, márkák létrehozására – ennek terméke az újjáélesztett Dacia, amely a friss, dögösebb Sandero Stepway segítségével próbálja meg ismét learatni a babérokat.

Részletgazdagabb lett - galériaA Duster ugyanis minden kétséget kizáróan egy markáns, mindenki számára ismert modell lett, és szép számban bukkan fel a hazai, de úgy összességében az európai utakon is. A Renault segítségével egyre szélesebb és ennek eredményeképpen talán divatosabb palettát tud fenntartani a román-francia együttműködés. Noha a kezdetekben sok tekintetben visszafogottabb megoldásokkal találkozhattunk a sörnyitóra emlékeztető emblémájú gyártó kínálatában, az évek alatt egyre pofásabb és műszaki tartalmat tekintve is igényesebb modellek kerülnek ki a Pitesti városa melletti üzemből.

Erre kiváló példa az új Sandero, amely a mokány, szabadidőautós küllemet kölcsönző Stepway csomaggal kiegészülve és a Renault jól ismert 1.5 dCi erőforrásával érkezett meg szerkesztőségünk garázsába. Mit is kínál így tesztalanyunk?

A klíma csak manuál, ennyiért nem csoda - galériaDögös külsőt, takarékos dízelmotort és teljesen korrekt felszereltséget, illetve adu-ászként bomba árat is társítanak hozzá – mindez szép és jó, de utánajártunk, hogy a mindennapi használatban mennyire állja meg a helyét a Dacia büszkesége.

Rendhagyó módon a cikk vége helyett már ennél a pontnál el kell hangozni annak, hogy mit mennyiért kapunk, hadd ízlelgesse csak szájában a kedves Olvasó a jó ár/érték arányt. Mert bizony ezúttal nem csupán közhely ez a fogalom: noha a Sandero literes, szívó benzinessel már akár 2,2 milliós listaáron is rendelkezésre áll, a jól felszerelt és tisztességes motorral ellátott pirosas példányért sem kell 3,5 milliónál többet leszurkolni.

Ehhez érdemes még odatenni egy picikét, hiszen a látványosabb Stepway csomaghoz vétek kihagyni 99 ezerért a metálfényt (esetleg a felármentes fehérben is jól festhet), illetve további 75.000 a parkolóradarok és a tolatókamera, 100.000 Ft a hétcolos érintőképernyős rendszer és a térkép pakk felára, tehát összesen 3,8 milliónál sem járunk még.

Odabenn is vannak igényes megoldások - galériaEzért az összegért cserébe kapunk egy tetszetős, mai szemmel divatosnak mondható kompakt autót alufelnikkel, kis fogyasztású és korrekt dinamikát biztosító dízelmotort, manuális klímát, tempomatot, tolatókamerát. Kompromisszumokat természetesen kötnünk kell, ez nem is kérdés, de úgy tűnik, ebben az esetben ezek vállalhatóak, hiszen ennyiért ennyi tartalmat nem igazán kaphatunk.

Nyilván a legjobban tetten érhető az anyagok, illetve részletek esetében érezhető, látható, mi több, tapintható a spórolás. A nagyméretű, textilbetét nélküli plasztikok, a kissé sprődnek ható, kemény matériák miatt egyértelműen megállapítható, hogy a Sandero az árérzékeny szegmensnek készült, de a helyzet egyáltalán nem vészes. A korábban matt fekete betét helyébe mintás elem lépett, melyet díszkeret is ékesít, a kontrasztvarrásokkal feldobott textilek pedig igyekeznek ugyancsak oldani a sok fekete által generált monotóniát.

Vannak azért hagyományos részletek, mint például az óracsoport, ami láthatóan univerzális, a fordulatszámmérőn nyoma sincs a benzines- illetve dízelmotorhoz illeszkedő vörös zónának… sebaj, úgysem az a cél, hogy kifulladásig forgassuk a 1,5 literes kályhát. De ezek pont azok a fajta kompromisszumok, amiket ezért az árért el tudunk nézni, mert valljuk be, ebben a szegmensben a lényeges az, hogy korrekt műszaki tartalom párosuljon normális felszereltséggel és vállalható külsővel.

A Stepway csomag szinte kötelező - galériaEgyébként a külső tényleg egyre ízlésesebb a Dacia kínálatában, a Sandero részletezett orra, a négy pöttyre osztott hátsó lámpa és számos hasonló kis vizuális trükk egyszerű módon képes igényességet csempészni az összképbe. A Stepway csomag pedig mindenképpen megfontolandó, hiszen a műanyag betétek, a vaskos tetősínek igazán divatos, mokány karakterrel ruházzák fel az autót. Nyoma sincs az első széria kissé semmilyen stílusának, városi környezetben teljes mértékben helytálló a Dacia szakemberei által megrajzolt formaterv.

Ugyanígy az utastérrel sincs gond, persze kissé komor és egyszerű, de ez teljesen vállalható. A korábbi verzióhoz képest számos apró, ám az összképet, a komfortérzetet befolyásoló előrelépés történt. Ilyen a már említett, mintás betét vagy épp a középkonzolról az ajtókárpitra költözött ablakemelő-kapcsoló. Az ülések rendben vannak és az első helykínálat is tisztességes.

Praktikus, de néhol nem túl igényes - galériaHátul már nem ilyen rózsás a helyzet, a lábtér ugyanis egy 180 centis felnőtt mögött már szűkösnek bizonyul. Ugyanígy a csomagtér sem fejedelmi, de ezt a külső méretekből nagyjából sejteni is lehet. Utóbbi egyébiránt 320 literes kapacitással áll rendelkezésre, s természetesen az ülések döntésével növelhető a befogadóképesség

A 90 lóerős, 220 Nm maximális nyomatékú motorral kapcsolatban sok meglepetésre nem számítottunk, hiszen a 90 lovas dCi már ismerős igás számunkra, s ezúttal is egyértelmű, hogy nem nyúl mellé az, aki mellette teszi le a voksát. Elfogadhatóan kulturált, igaz, a modell egésze leginkább a szigetelés hiánya miatt hangos, azonban kellemes dinamizmusa és korrekt fogyasztása barátságossá teszi.

A katalógusban szereplő 4 liter alatti értékek viszont a való életben nem reprodukálhatóak, de még fokozott igénybevétel mellett sem kúszik fel a fogyasztásmérő 6 liter fölé. Aki országúton használja, az elérheti a 4,5 literes étvágyat, autópályán 5,6-5,7 litert kortyol, s városban is elvan vezetési stílustól függően 5-6 liter között.

Ár/érték bajnok, ez már biztos - galériaA hatodik fokozatot ezúttal nem csupán az ár, de a kellemes kiosztás miatt sem hiányoljuk, ellenben a kapcsolási élmény, a szerkezet pontossága nem az igazi. Hasonlóan a futómű is inkább komfortra, semmit sportolásra termett, de ezt az emelt verzió esetében nem is várnánk el tőle. Épített környezetben alapvetően komfortos, de nem minden esetben ügyes a futómű, amely korlátozottan, de földutas használatra is alkalmas, ahol ugyancsak nem vall szégyent. A kormányzáson a korábbiakhoz képest annyit sikerült javítani, hogy finomabb anyaggal bevont „bőr” volánt markolhatunk, maga a karakterisztika továbbra is plasztikus, érzéketlen, nehézkes.

Mindezekből kiviláglik, hogy noha vannak hibái a Sanderónak, alapvetően korrekt csomagot kínál a Dacia, mi több, az ár ismeretében felértékelődik modell. 3,7 millióért ugyanis másutt nem kapunk hasonlóan komplett csomagot, főleg dízelmotorral nem. És akkor a belső konkurenciáról még szót sem ejtettünk: a 0.9 TCe személyében az ugyancsak 90 lovas, háromhengeres, benzines modellt hasonlóan Stepway szinten 3,1 millióért adják a kereskedők, ehhez pedig elég a már említett apróságokat a kosárba hajigálni.

Versenyképesebb árat dízelmotorral jelen pillanatban más gyártónál nem találunk, még kisebb modellek esetén sem, s amennyiben a majdani tulaj meg tud barátkozni a szűkebb hátsó helykínálattal, az egyszerű kormányzással, valamint az árszínvonalhoz passzoló anyagválasztással, úgy a Sandero értékes partner tud lenni a mindennapokban.