Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Volkswagen Passat jelentőségéről korábbiNézegessen hivatalos VW Passat képeket a galériában! cikkünkben már beszámoltunk, s vélhetően a Párizsi Autószalonon résztvevő kollégák is megérezték az autó fontosságát, hiszen bemutatója óriási érdeklődésnek örvendett. Az 1973-ban útjára bocsátott típus napjainkig több mint 15 millió példányban kelt el és a sikertörténet a mai napon újabb fontos fejezetéhez érkezett. Korábban az autó megjelenését visszafogottnak tituláltuk, s ezt a benyomásunkat a személyes találkozó sem rendítette meg. Újszerűségről, vagy megdöbbentő részletekről tehát annak ellenére sem beszélhetünk, hogy a négykerekű a tetővonalán kívül szinte minden tekintetben megváltozott.

Az első fényszóróbúrák mögé elrejtett LED-es nappali világítás mindenesetre drágább modell benyomását kelti, amit a Phaetonhoz és a márkaarculathoz igazított orr-rész csak tovább fokoz. A vízszintes vonalvezetésű hűtőrács és a méretes ködlámpák optikailag szélesítik az autót, miközben a motorháztető szolid V-alakú kontúrja felfelé vezeti a szemet. Összességében az új Passat laposabbnak hat elődjénél, s ezzel a sportosság érzetét kelti, noha valójában külső méreteit tekintve csak a hossza változott meg. A lépcsőshátú verzió pontosan 4769 mm-esre növekedett, míg a Variant (kombi) mellett 4771 mm-t mutatott a mérőszalag.

A felső perem árnyékot vet, de minden a szokott helyen található

Szinte táncra perdülhetünk - galériaA belső térben a helykínálatot és az ergonómiát példásnak nevezhetjük, hiszen a születésnapját ünneplő Vajda kolléga is kiválóan szemlélteti, hogy a hátsó sorban helyet foglalóknak sem kell szűkölködniük. Bőven akad hely a térdeknek, s még kihúzott gerinccel is kielégítő a fejtér mérete. A középkonzol jól átlátható, a funkciók világosan értelmezhetők. Az egyetlen hiba, amit felfedeztünk, hogy a műszerfal felső pereme árnyékot vet a középen helyet kapó analóg órára, ami megnehezíti a leolvasást. A vaskos kormány bőrborításával gyorsan barátságot lehet kötni, s bár az ajtón és a főkonzolon is találkozunk műanyag alkatrészekkel, ezek sehol sem zavaróak, hatásukat a magasabb felszereltségű modellekben akár fa betétekkel is kompenzálhatjuk.

Az autó orrában nem kevesebb, mint tíz különböző erőforrás teljesíthet szolgálatot (személyiségünktől és/vagy választásunktól függően), melyek mindegyike közvetlen befecskendezéses technológiával, illetve hengerenként négy szeleppel rendelkezik. A benzinesek sorát az 1,4 literes TSI motor nyitja a maga 122 lóerős teljesítményével, mely akár 5,8 liter üzemanyaggal is beéri 100 km-enként. Őt az 1,8 literes (6,9 l/100 km, 160 g/km) és a 2.0 TSI (7,2 l/100 km, 169 g/km) követi 160, illetve 211 lóerős teljesítménnyel, miközben az erőművek csúcsát a 3,6 literes, V6-os szívómotor jelenti, mely már 300 lóerővel nyúzza az aszfaltot.

A 300 tagot számláló ménes szolid vezetési stílus mellett akár 9,2 liter benzinnel is béri. A kínálatot a takarékoskodni vágyók nagy örömére a földgázzal üzemelő 1,4-es TSI EcoFuel verzió erősíti, mely szerény lökettérfogata ellenére 150 lóerős teljesítményre képes. A benzinesek sora még mindig nem ért véget, hiszen igény esetén az E85-ös üzemanyagra felkészített 1.4 TSI MultiFuel (160 lóerő) Passatra is voksolhatunk.

A takarékosság és a dinamizmus itt kéz a kézben jár

A dízel erőforrások terén ugyan nem volt ilyen bőkezű a VW, de azért itt is megtalálja mindenki a szívének és elképzeléseinek megfelelő választást. A beszálló kártyát a 105 lóerős, 1,6 literes TDI (4,2 l/100 km, 109 g/km) jelenti, ami Blue-kivitelben is elérhető (4,6 l/100 km, 122 g/km). Az öngyulladósok legerősebb példánya az a kétliteres motor, mely 170 lóerős teljesítménnyel bír, s szomjúságát könnyedén olthatjuk 4,7 liter gázolajjal is. Eközben a vélhetően később nagy népszerűségnek örvendő erőforrás minden kilométer megtétele után a kategóriához mérten szerény mennyiségű, 123 gramm széndioxiddal terheli meg környezetünket.

Meglepetés, hogy a dízel erőforrással szerelt Passatok már alapfelszereltségben is start-stop automatikával valamint rekuperációs (energia visszanyerő) rendszerrel vannak felvértezve - a benzines modellek csak ez utóbbit nyújtják alapáron. A fogyasztási adatok a limuzin és a kombi modellek esetében szinte azonosak. További örömhír, hogy a teljes típuskínálat átlagos károsanyag-kibocsátását 19%-kal csökkentették a mérnökök.

Nem kevesebb, mint 10 különböző erőforrás közül válogathatunk

Ahogy ígértük, a technikai finomságok iránt érdeklődők azon asszisztens rendszerek széleskörű megjelenésének örülhetnek, melyek korábban szinte csak felsőbb szegmensekben voltak elérhetők. Ezek közé sorolhatjuk - a teljesség igénye nélkül - a városi vészfékező, a fáradtság felismerő, a parkoláskor kormányozó, az automatikus sebességkorlátozást felismerő, a szándékolatlan sávelhagyást megakadályozó és a kényelmünket szolgáló kulcsnélküli indítást lehetővé tevő rendszert. További érdekesség, hogy a csomagtartó immáron lábbal is nyitható, ami azokban az esetekben bizonyulhat hasznosnak, amikor teli kézzel egymagunk közelítünk az autóhoz. A jobb tapadás és az optimális erőátvitel érdekében az első tengelyen egy elektronikus sperr-differenciálmű teljesít szolgálatot.

Az új Volkswagen Passat értékesítése november elejétől indul, s a megszokottakhoz híven Trendline, Comfortline és Highline felszereltségi szintek melletti rubrikákat ikszelhetjük majd be a megrendelőlapon, melyeket a minden földi jóval ellátott Variante Exclusive elnevezésű csomag egészített ki.

A vállalat árpolitikája szerencsére mit sem változott, a Passat hű maradt a kategóriához; sőt, értesüléseink szerint Németországban még 100-150 ezer forinttal olcsóbb is lesz nyugdíjazott felmenőjénél.

Novemberben szélesre tárják a kereskedések kapuit