Ellenőrizte mostanában a guminyomást? Ránézett a hónapban autója kerekeire? Ha nem, akkor most, a mindenszentek előtti forgatag előtt kiváló alkalom nyílik erre. Mondjuk is, hogy miért érdemes foglalkozni a témával.

Kis túlzással nincsen olyan hónap nálunk, hogy valamelyik cikkünkben ne szerepelne a helyes abroncsnyomás és a gumik állapotának fontossága – hiszen ezzel saját biztonságunk mellett kényelmünket, gyorsaságunkat és pénztárcánk vastagságát is befolyásoljuk. Mivel a gumiabroncs az a négy tenyérnyi felület, amivel autónk közvetlen összeköttetésben áll a világ többi részével, szerepe lényegében sokkal fontosabb, mint bármelyik másik alkatrészé. A helyes abroncsválasztás kérdésébe most nem megyünk bele, de azért felhívnánk a figyelmet, hogy lassan a kizárólag nappal ingázóknak is érdemes lesz lecserélni a nyári gumit – ha pedig unjuk az ezzel kapcsolatos macerát, egy jó minőségű négyévszakos köpeny mellett is letehetjük a voksunkat.

Közelednek a mindenszentek, ilyenkor sokan kelnek útnak – olyanok is, akik egyébként ritkán használják autójukat. Egyel több ok arra, hogy ellenőrizzük a helyes abroncsnyomást, sőt, ha ezt nem tesszük meg legalább havonta, akkor bizony korrigálnunk is kell azt. Hogy mi a helyes nyomás? Ez autófüggő, de a használati kézikönyvben, vagy általában az ajtók belső felén megtalálható kis táblán ez leolvasható. Nagyjából 20 fokon ez tökéletes, ha pedig nagy hideg van, akkor kicsit fújhatunk többet: 0 Celsius fokon nagyjából 0,2 bar plusz nyomás jön jól. Persze vegyük figyelembe, hogy az abroncs hideg-e (most indulunk el) vagy éppen egy hosszabb úton üzemmelegé vált.

Száraz úton, nappal még ez az igazi, de lassan legfőbb ideje búcsúzni a nyári abroncstól

Miért fontos ez? A helytelen keréknyomáson (amely sajnos az útjainkon közlekedő autók többségénél előfordul) hosszabb a fékút, sőt, az abroncs minden képessége leromlik, miközben könnyebben kap defektet. A túlfújt gumi rosszabb kényelmet nyújt és rosszul kopik, de a fokozott kopás a túl alacsony nyomásnál is borítékolható. Ezzel együtt az üzemanyag-fogyasztás is növekszik.

Tegyünk hát magunknak egy szívességet saját biztonságunkért, kényelmünkért és pénztárcánkért: ellenőrizzük és állítsunk a guminyomást az egyik benzinkúton – az egész művelet nem több 5 percnél. Ha maguk miatt nem, hát tegyék meg a mi kedvünkért, végtére másoknak örömet okozni mindig boldogságot jelent.