Manapság az autózás világában a gyártók által kiadott közlemények egyik leggyakoribb és legfontosabb kifejezése lett a sportosság. Miközben jórészt családias modellekről, kényelmes utazásra szánt autókról beszélünk, mégis szinte mindnél előkerült a varázslatos szócska. Kérdem én, okkal?

A kezdetek kezdetén, mikor az autózás még tényleg gyerekcipőben járt, jóformán örvendetesnek számított, ha a négy kerék és a belsőégésű motor mellé tetőt kapott a vállalkozó kedvű ember, miközben mára már az opciós tételek végeláthatatlan sora sem tűnik elegendőnek egy válogatósabb vevő számára. Mindeközben ráadásul van egy olyan tétel, amit napjainkban szinte minden modellhez alapfelszereltségként kapunk: a sportosság.

Akár egyterűre vadászunk, akár családi szedánra, de még a városi törpék esetében sem maradhat el a túlcsorduló dinamizmusra, az atletikus képességekre utaló szócska, jobbára mögöttes tartalom nélkül. Az egész még talán az ezredforduló előtt, annak környékén vette kezdetét, azóta pedig – mint a szamárságok általánosságban – kórosan terjed, tehát az egy bolond százat csinál szindrómát ezúttal is kétségkívül diagnosztizálhatjuk.

Persze azért maga a sportosság fogalma is képlékeny vala, hiszen nehéz meghatározni, hogy pontosan mit jelent, sok esetben egyénenként akár eltérnek a vélemények e tekintetben. Viszont az egyértelmű, hogy a fogalom olyan dinamizmust takar, amely ledönti az adrenalint visszatartó gátakat, feltételez egy, az átlagosnál kihegyezettebb gyorsulási élményt, valamint a gyors fordulókról, a jó kanyarvételi képességről sem feledkezhetünk meg, de akár a hátsókerékhajtást is ide sorolhatjuk.

Ehhez pedig dukál némi izomköteget is rajzolni a szokványos lemezek helyett, azaz a combosabb képességek tükrözését a formában is elvárjuk. Az, hogy utóbbi milyen markánsan jelenik meg – akár finom módosítások, akár vasalódeszka méretű díszlégterelők formájában – , az ugyancsak egyénfüggő lehet. Megemlíthetjük még a radikalizmust is, mint lételemet, hiszen az igazán élvezetes végeredményhez bizony áldozni kell más tulajdonságok oltárán.

A felsorolt élménydúsító kapszulákkal pedig nem szabad szűken bánni, jóformán egy nem is elégséges belőlük, legalább két-három pirula kell az üdvözüléshez, azaz jelen esetben a sportosság érzetének valódi, minőségi szinten való műveléséhez.

Hozzáteszem, maga a nyers teljesítmény sosem jelent egyet a sportos menetképességekkel, elég csak a 240 lóerős Mondeo tesztautónk produkciójára gondolni, amelyet bőven túlszárnyalt az egyszerű 0-100-as gyorsulás tesztjén a pontosan fele annyi lóerővel küzdő Caterham Roadsport 120.

Tehát egy sportos autót többszörösen támogatni kell az előbb említett tulajdonságokkal, de eközben mit látunk? A gyártók olyan modellek nyakába aggatják a SPORT táblácskát, amelyek távolról sem hallottak az előbbiekről. Mindezt a vásárló elnyerésének érdekében. Persze az is érdekes kérdés lehet, hogy a gyártó a csalogatás fortélyaként próbálja téves skatulyába helyezni autóit vagy a vásárlók maguk generálják a problémát. A válasz szokás szerint nem egyoldalú, gyakorlatilag mindkét fél hozzáállása vezetett el a jelenlegi, jóformán viccesnek nevezhető helyzethez.

Tévedés ne essék, az éremnek két oldala van, tehát a dicséretes próbálkozások mellett sem mehetünk el szó nélkül, így korának egyik leggyorsabb egyterűje, az Opel Zafira OPC mellett sem, amely jó példájával mutatja, hogy ha családi egyterűről van szó, akkor mi a sportos.

A feszes futómű, a méretes féktárcsák és a 192 lóerős, kétliteres turbómotor buszlimuzinokat megszégyenítő képességekkel ruházta fel annak idején a hétszemélyest, manapság viszont már az 1,4 literes motorral felszerelt, vérszegény, mégis sportosnak titulált modellek jelzik, hogy rossz irányba haladunk. Persze az előbbi is csak a hecc kedvéért volt jó, utóbbi meg aztán tényleg felesleges.

Ráadásul igen előrehaladott állapotban van a dolog, elég csak a 2004-ben piacra dobott Honda Civic-re gondolni, ahogy az 1,4-es, 90 lóerőt produkáló négyhengeres mellé dobtak a japánok egy Sport nevű felszereltséget, látványosabb lökhárítókkal és küszöbökkel, továbbá méretes felirattal. Biztosra veszem, nem egy és nem két alkalommal kellett a tulajdonosnak nyelnie a keserű pirulát, miközben egy sport jelzővel nem illetett vetélytárs kerekedett felül a piros lámpánál vagy távolodott el néhány húzósabb kanyar után.

Ugyanígy nehezen megérthető a sportkombik elnevezésének sutasága is, ami egyértelműen a marketingesek agyszüleménye minden vágyunk teljesítésére. Ahogyan a luxusszedánok esetében szintén az: nemrégiben értetlenül álltunk az M csomaggal ízesített 7-es BMW mellett, széttárt karokkal, hiszen a várt komfortérzet helyett egy feleslegesen feszes futóművet kaptunk, miközben maga az autó identitászavarossá vált szemünkben. Egy kéttonás luxusautónak miért kellene sportosnak lennie?

A válasz adja magát: mert 40 milliós árcédulával már ezt is elvárhatja az ember. Ez így igaz is lenne, viszont amire még a brit tudósok sem csináltak felmérést, arra mi rávilágítunk. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az autótulajdonosok legalább 90 százaléka nem ismeri a saját autójának határait, sőt, nem is meri megtapasztalni azt. Ezzel a világon semmi gond nincs, hiszen legkevésbé sem hiányzik több száz bizonytalan száguldozó a forgalomból, de akkor meg minek hajtjuk a sportosságot? A kényelem, a finom puhaság már nem élmény? Nekünk örömünkben egy könnycsepp gördült le az arcunkon, amikor megtapasztaltuk, hogy az Infiniti a világ egyik leggyorsabb hibrid luxusautójához, az M35h-hoz képes volt kényelmes futóművet párosítani. Az eredmény? Nagyobb komfort az autó teljes élettartama alatt, a használat kevesebb mint 1 százaléka során sportosan vett kanyarokban néhány km/h-s tempómínuszért cserébe. Számunkra ez fair cserének hangzik.

Persze van, aki így is kompromisszumot szeretne. Az emberi természet már csak ilyen: az összes problémánkra és igényünkre egy tökéletes megoldást szeretnénk. Ami persze nem létezik, de legtöbbször elég, ha csak hiszünk benne. A marketingesek mindeközben nem ismerik a lelkiismeretesség fogalmát, ami talán a legjobban fájó tény. Ezzel a hiányossággal nekiindulva pedig könnyedén osztják a sportos plecsniket, gyakorlatilag becsapva az optimista, de laikus vásárlót. Ő végeredményben egy olyan modellt fog kapni, amiről aztán csalódással mesél a barátoknak, ismerősöknek, míg ha a sportosság kihangsúlyozását mellőzte volna a gyártó, könnyen lehet, hogy elégedett véleménnyel rendelkezne választottjáról.

Ma hol tartunk? Hétfőn a Lexus leleplezte az új LS-t, amely korábban a nyugalom, a kényelem és a béke szigetének számított az autópiac furcsa kavalkádjában és lám, már ő sem menekülhetett már, így komfortra kihegyezett szedánként sportzakót kellett magára erőltetnie, miközben még tovább fokozhatjuk esetében az álszentséget az F Sport csomaggal. Hasonlóan az eddig felsoroltakhoz, itt is értelmetlen a becézgetés, pedig a V8-asnak hála, a Lexus nincs teljesítmény szűkében, mégsem vágyunk vele kanyarvadászatra, átestünk a ló túloldalára.

Még jó, hogy a tartós tesztautóparkunkban még egy régi filozófia jegyében fogant LS-t találunk, amely már jóformán hiba nélkül abszolvált velünk 200 ezer kilométert. Tőle távol marad a sportosság, sőt, néhány deciliter üzemanyag megtakarításáért sem kötöttek kompromisszumot a fejlesztők, aminek köszönhetően a külsőségeket leszámítva még ma is a világ egyik legjobb utazóautója. És sportosság nélkül is élmény vele minden kilométer.

Ám a folyamat, úgy tűnik, megállíthatatlan, az egyetem elvégzésével fiatalként sportos kisautókba ülünk, az első gyermek megszületése után sportkombira cseréljük azt, a második vagy harmadik lurkó érkezése után sportos egyterűre nyargalunk, mindeközben bróker barátunk sportos luxusautót vásárol, a fiatalok kiröppenésével pedig sportos szedánba huppanunk, az áruházakba sportos teherautókkal viszik az árut, öregkorunkra végül – természetesen – sport autóbuszokra szállunk. A mai kínálatban aligha találunk olyan autót, amelyikhez ne kapnánk valamilyen sportos extrát, vagy külön sportcsomagot, ami szinte semmilyen előnnyel nem jár.

Sportos, sportos, sportos… ha egy szót sokszor ismételünk egymás után, könnyen értelmét veszti, ahogy maga a sportosság is az autóiparban, miközben az igazán sportos, ilyen téren becsületesen teljesítő modellek egyikénél sem erőlteti a gyártó feleslegesen a sokszor emlegetett szócskát, ugyanis ott, ahol kell, szinte magától értetődik.

Egyetért? Rácáfolna? Összeesküvést sejt? Fejtse ki bátran alább, a hozzászólásoknál.