Be kell vallanom, nem szeretek repülni. Ezzel persze nem vagyok egyedül, hiszen a hatalmas vasmadarak fület bántó, hangos zúgását és a gyomrot minduntalan felkavaró erőhatásait sokan nem szívlelik, még ha legtöbben – köztük jómagam – be is látják, hogy ezek az óriások a leghatékonyabb módjai a nagy távok gyors megtételének. Vannak viszont olyanok is, akik semmi pénzért nem ülnének repülőre, mondván, hogy az rendkívül veszélyes – nekik általában az autózás marad. De vajon valóban veszélyesebb a szelek szárnyán, mint az általunk is oly’ szeretett négykerekűek volánja mögött?

Az elmúlt időszakban a repülés fekete napjait élte: három utasszállító zuhant le, melyeken összesen 462 ember veszítette életét. A Malaysia Airlines 17-es számú járatát Ukrajna felett lőtték le, a TransAsia 222-es jelzésű gépe Tajvanon zuhant le miközben egy szigetet akart megközelíteni, az Air Algeria 5017-es pedig Mali közelében tűnt el egy viharban. A három gépen összesen 462 személy utazott, akik közül sajnos senki nem élte túl a katasztrófákat. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy az autózás világában még ennél is rosszabb mutatókat lehet kiemelni.

Itt nincs sok esély a túlélésre...

Ugyanebben az időszakban ugyanis – amikor a fent említett három gépet baleset érte – körülbelül 753 ember vesztette életét autóbalesetben. Már ez is jóval nagyobb tömeg, mint amit a légi katasztrófák kapcsán említettünk, és akkor még nem szóltunk arról, hogy ez a mutató csupán az Egyesült Államok statisztikáit foglalja magában. Ha az egész világot számításba vesszük – kapaszkodjanak meg – becslések szerint 28.500 embert vártak hiába haza, és akkor a több ezer súlyos sérültről nem is beszéltünk.

Amikor a televízióban vagy az újságban meglátunk egy lezuhant repülőgépet, azonnal felerősödik bennünk a félelem, miközben egy közúti baleset kapcsán talán már oda sem pillantunk a képernyőre, pedig lassan ideje lenne belátni, hogy bizony az autózás sokkalta nagyobb kockázatokat rejt magában, mint a légi közlekedés. Egy biztonsági szakember, Bruce Schneier így formált véleményt ezzel kapcsolatban: „hacsak nem egy megszállott ejtőernyős, vagy naponta cápákkal úszkáló személyről beszélünk, akkor az egyik legveszélyesebb dolog, amit tehet az illető, hogy autóba ül. A 2001. szeptember 11-i terrortámadásban rengeteg ember hunyt el, amitől mindenki elborzadt, ugyanakkor legalább ennyien halnak meg havonta autóbalesetben, amivel viszont senki nem foglalkozik, hiszen ez már normálissá vált. Elképesztő, hogy milyen veszélyes az autózás.”

... mégis többen halnak meg autóbalesetben

Mennyire is veszélyes valójában? 2012-ben az USA-ban 33.561 közlekedési baleset volt, amelyekből az elemzők azt állapították meg, hogy 1,6 milliárd autóval megtett kilométer alatt átlagosan 11,3 ember veszti életét. Csak, hogy tisztán lássunk: ugyanebben az évben mindössze 3 fő nem tért haza repülőgép baleset miatt az Egyesült Államokban, ami 1,6 milliárd kilométerenként 0,07 halálesetet jelent. Ezek a számok pedig önmagukért beszélnek – mégsem ilyen egyszerű a dolog.

David Ropeik, a témában igencsak jártas író megfigyelései alapján bebizonyította, hogy az emberek nem csak a tiszta számok alapján döntenek a veszélyesség fokáról, hanem a tudatalattiuk folyamatos, szubjektív behatása alatt éreznek kockázatot. Így például amikor egy autóbaleset és egy repülőgép katasztrófa esélyeit elemzik, az utóbbi – főleg sokkal drámaibb körülményei miatt – fog győzedelmeskedni, holott az előbbire a statisztikák alapján nagyobb valószínűség mutatkozik. „Nem a halál tényéről van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy milyen körülmények között történik, ami egy légi baleset esetében sokkalta rémisztőbb. Ezt hívjuk ’rettegés rátának’” – fejtette ki a szakember. Ugyanakkor az Egészségügyi Világszervezet globális járványként könyveli el a nemzetközi szinten évente 1,3 millió fő halálát okozó autóbaleseteket.

A versenyzés persze más tészta

Ezek és még egyéb okok hozzák létre a Ropeik úr által csak ’kockázat észlelési szakadéknak’ hívott jelenséget. A régmúltban az emberek sokkal hatékonyabban tudták megbecsülni a fennálló veszélyeket, és éppen emiatt a túlélési arány is kielégítőbb volt. Manapság a papíron kisebb kockázattal járó dolgoktól jobban félnek, mint kellene, a nagyobbaktól pedig kevésbé. Ezt jól mutatja a repülés és az autózás példája is. Ez az alapvető félreértés pedig előre nem látható tragédiákhoz is vezethet. A 9/11-es események hatására például olyan mértékben növekedett a repülés iránti félelem – és éppen emiatt az autózást választók tömege – hogy az kimutatható volt az autóbalesetekben elhunytak számában. Szeptember után ugyanis átlagosan havi 344 fővel emelkedett a közúti tragédiákban elhunytak tábora.

A hibás megítélésben természetesen a politikának is része van. Amikor utoljára, 2009-ben lezuhant egy repülőgép az Egyesült Államokban – amin mind a 49 utas életét vesztette – Washington gyorsan válaszolt: a pilótáknak azóta 1.500 órát kell a levegőben tölteniük mielőtt kiérdemlik a jogosítványukat. 2011-ben pedig még komolyabb ellenőrzések alá vonták a légi közlekedésben résztvevőket. Vajon a naponta közel 92, évente pedig 133 ezer ember halálát okozó – és az USA halálozási okainak 94,4 %-át kitevő – autóbalesetek elkerüléséért is ennyit tesznek? A válasz egyszerű: nem. Tavaly például a Nemzeti Szállítási Biztonsági Hivatal a 2012-es adatokra támaszkodva, melyek kimutatták, hogy a tragédiák 25 %-át az alkoholos befolyásoltság okozza, indítványozta, hogy csökkentsék le a megengedett alkoholszintet 0,05-ra – ami persze nem nyerte el minden képviselő tetszését. De több hasonló példát is fel lehetne hozni a tengerentúlról, amikor lassan haladt a törvényhozás egy-egy fontos kérdésben.

A fel- és leszállás a legveszélyesebb művelet

A fentiek alapján – még ha azok csak az amerikai helyzetet vetítik is le – tehát könnyedén megállapítható, hogy az autózás bizony sokkalta veszélyesebb, mint a repülés. Ugyanakkor a kockázatszámítást sokszor túlzottan leegyszerűsítik az emberek. Több száz változó van egy-egy ilyen egyenletben, melyek mind befolyásolják a végzetes baleset esélyét. Elég, ha csak az Ukrajnában lezuhant gép példáját hozzuk, mely szerint sokkal nagyobb kockázatot vállal az, aki háborús zóna környékén repül, mint az, aki nyugodt légtérben. Nagyobb eséllyel nem ér haza az, aki átszállással utazik, hiszen leszálláskor és felszálláskor nagyobb a valószínűsége egy balesetnek, de az is nagyobb kockázatot vállal, aki magángépet használ.

Persze nem csak a repülés tekintetében ennyire bonyolult a helyzet. A városi utak például jóval biztonságosabbak, mint az országutak – legalábbis ami a halálozási rátát illeti – és a férfiaknak jobban kell félniük, mint a nőknek. Ha utasokat szállítunk, azzal szintén nagyobb kockázatot vállalunk, ahogyan az éjszakai vezetéssel is – nem is beszélve az autónk biztonsági rendszerének fejlettségéről. A legfontosabb szempont azonban mindkét közlekedési módban az idő, hiszen akár egyik, akár másik útról van szó, mindkettő jóval biztonságosabb, mint egy évtizeddel ezelőtt, és nem mindegy, hogy a jelen kis szeletéből, vagy a történelem tengeréből indítjuk meg számításaink sorát. Természetesen azt is fontos megemlíteni, hogy mindenhová nem utazhatunk vasmadarakkal, így az összehasonlítás kissé ferde, ugyanakkor a hosszú távú utazások esetében mindenképpen megállja a helyét.

Repülünk vagy autózunk? - hamarosan talán egyszerre is menni fog

Végül azonban úgyis az érzelmek döntenek, hiszen észérvekkel hiába is küzdünk azokkal szemben, akik zsigerből rettegnek a repüléstől, de ugyanez igaz fordítva is – még ha arra kevesebb precedenst is találunk. Bár a cikkünkben található statisztikánk nagy része az Egyesül Államok arányait mutatja meg nekünk, biztosak vagyunk abban, hogy lévén hazánk egy jóval kisebb ország, itthon még nagyobb a közúti balesetben elhunytak aránya. Ha a véleményük nem is változik meg ezek után, arra kérünk mindenkit, hogy még óvatosabban és körültekintőbben vegyenek részt ezen túl a közlekedésben.