Szinte a teljes kifulladásig mentünk, de nem adtuk fel; az idei Kékszalag minden idők egyik legidegtépőbb versenye volt, ám mi így is végigküzdöttük: az Autó Pult csapata az abszolút 67. helyen ért célba vitorlásán, mintegy 30 óra versenyzés után.

A 30 órás küzdelem meghozta gyümölcsétMegtapasztalhattuk a hosszú távú versenyzés sava borsát. Nem is inkább a fizikai képességek, hanem a lelki elszántság küzdelme volt a 42. Kékszalag Nagydíj: szúnyoginvázió, tűző napsütés és szélcsend egyaránt nehezítette a versenyezni vágyók dolgát.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, egy Scholtz 32-es vitorlással vágtunk neki Közép-Európa leghosszabb tókerülő versenyének, amely bár korántsem számít lassú hajónak, az éllovasok többszáz milliós versenyhajóitól azért messze áll. A tavi vitorlázás BMW M5-öse – ha az autós világban kellene helyet keresnünk neki; noha BMW-t soha sem gyártottak Magyarországon, ellentétben nagyszerű vitorlásunkkal.

Induláskor tehát egy cél lebegett a szemünk előtt: az idei évben a villámgyors katamaránoktól is túlzsúfolt mezőnyben a legjobb 10 százalékban célba érni. És hogy ez hogy sikerült?

Kalandosan. Már az előrejelzésekből is sejthető volt, hogy idén sem lesz rekorddöntés a mindössze 2-5 km/h-val lengedező szél miatt, azonban a balatonfüredi rajtot jelző ágyúszót így is rekordszámú 623 hajó várta. Bizonyára néhányan össze is koccantak a nagy nyüzsgésben, hiszen az odafigyelést bámulatos rA lágy szellő ellenére rengetegen rajthoz álltakepülős mutatványokkal is nehezítették a szervezők, de szerencsére nekünk sikerült jól kiszámolni az indulást. Bár vitorlásunk hét fős legénysége nem ennek elemzésével volt elfoglalva, körülbelül az első 20 hajó között "szakítottuk át" a rajtvonalat, és a balatonkenesei bójáig még a hátunk mögött tartottunk néhányat azon száguldó gépek közül is, akik végül az összetett eredménylista első tucatjában szerepeltek.

A siófoki bója megközelítésekor azonban már rendeződött az erőfölény, igaz, sokan le is maradtak azok közül, akik a tó – mint később kiderült – kevésbé szeles közepe felé, a rövidebb úton próbáltak leérni. A szelet mindig megkeverő Tihanyi-szorosban már kiéleződött a küzdelem, a siófoki bóját követően ugyanis több vitorlást is magunk mögé utasítottunk. Jól tettük, ugyanis mi voltunk szinte az utolsók, akik még kaptak némi szelet Tihanyban, utánunk keleten gyakorlatilag teljes szélcsend uralkodott, amely miatt sokan az élmezőnyből is feladni kényszerültek a versenyt. A celebek közül – akit ez érdekel – itt hullott ki Liptai Claudia, Dobó Ági, Végvári Eszter és Kárász Róbert is. Ebből is látszik, hogy bár egy hosszú távú verseny nem az első perc megnyeréséről szól, a 20-30 óra minden egyes megnyert szekunduma kulcsfontosságú lehet. Ezért is voltunk nehéz helyzetben.

A tihanyi bóját elhagyva ugyanis a szélelőrejezések szerint egész éjszakás hajózás következett a keszthelyi fordulóig, a balatoni félszigetet 63. helyen elhagyó Dorgusz legénységének (vagyis nekünk) pedig fontos taktikai kérdésben kellett döntenie. Vagy követjük a többieket a déli part mentén, viszonylag bebiztosítva jelenlegi helyünket, vagy pedig a tényleg senki által nem választott, ám egyes frontvonalak, illetve a szélinformációk alapján szél szempontjából kecsegtető északi partot preferáljuk. Végül emellett döntöttünk, hiszen a legrosszabb kimenetel sem fenyegetett komoly visszaeséssel, viszont ideális körülmények között akár 20-25 helyet is feljebb jöhettünk volna, megadva az esélyt a népes, nagyjából 30 hajóból álló déli boly megelőzésének.

A taktika jó volt, de sajnos szerencsének híján voltunk. Pár perccel napnyugta után ugyanis leállt a szél, és a világbajnokság vuvuzela-koncertjét idéző zümmögés közepette hatalmas rajokban telepedtek ránk a frissen kikelt zöld árvaszúnyogok (és kevésbé friss, ám de annál csípősebb hagyományos társaik). Ekkor már a fáradtság is szorongatott minket, mégis a hajón fürtökben álló, és a járást meglehetősen csúszóssá tevő szúnyogok (no meg a szélhiány) jelentették a legnagyobb idegi terhet. De nem adtuk fel, a szép lassan mindenünket ellepő szúnyogok elviselésének pedig hamarosan felélénkülő szél lett a jutalma, amellyel a felkelő Nap fényében érhettük el a Balaton legnyugatabbi sarkát.

„73. hely” - hangzott el kérdésünkre a bójánál várakozó hajó szintén szúnyogok által kínzott őrszemének felelete. Bár taktikai húzásunk nem jött be, nem csüggedtünk, elvégre a napsütés megérkeztével távozott a rovarsereg, mi pedig az óriási spinakkert (hátszélvitorla) felhúzva a frissülő, egészen kellemes, átlagosan 12-13 km/órás szélben "száguldhattunk" a cél, azaz Balatonfüred felé, takkolós (cikkcakkos) taktikánknak köszönhetően szépen megelőzve öt versenytársunkat.

A verseny csúcspontját számunkra viszont egyértelműen a befutó előtti utolsó kilométer jelentette, mikor is komoly csatába keveredtünk a BlueS névre hallgató Nautic 330-assal (amelynek fedélzetén az énekes-celeb Varga Viktor is ott volt) – végül egy jól időzített, gyors vitorlacserével sikerült megelőznünk a szintén magyar gyártmányú, a mienkhez hasonló kvalitásokkal bíró vitorlást.

A végeredmény az abszolút 67. hely lett, melynek nagyon örültünk, elvégre összességében nagyjából 560 vitorlást magunk mögött tudtunk (bár a 48 órás szintidőn belül mindössze 238-an teljesítettük a versenyt - ez is jelzi, hogy mennyire kemény volt). Ezzel osztályunkban (Yardstick I/1.), melyben az összetett listán ötödik helyezett Raffica és a hatodik helyezett Principessa is szerepelt, a tízedikként végeztünk, korrigált idő tekintetében például a híres Pioneer Investments Avatart, vagy a Hyundai által támogatott, legendásan gyenge szélre tervezett Sponsor Wantedet is magunk mögött hagyva. A Scholtz 32-esek mezőnyében (7 ilyen hajó állt rajthoz) egyébként a második helyen végeztünk.

Mégsem ez számít, hanem az élmény, amit az idei évben igazán hosszú távúra sikerült Kékszalag, illetve maga a versenyzés nyújtott nekünk. A kihívásokból nem volt hiány, így mindenki egy óriási gratulációt érdemel, akinek sikerült maga mögött hagynia a távot, sőt, azoknak is különösen kijár a dicséret, akik bár nem értek be a 48 órás limiten belül (ez 385 hajó), de egészen a verseny lefújásáig küzdöttek.

Köszönjük a támogatást, és reméljük, hogy jövőre, a 43. Kékszalagon mindenkivel találkozunk ugyanitt!