A japán autók legendái nem csupán a megbízhatóságról és az egyik pontból a másikba a lehető 'legszürkébben' eljuttató megoldásokról szólnak. A szigetország bizony jelentős szeletet vállal a gumik elfüstölésében, valamint a versenybenzin stílusos elégetésében, ugyanis odaát olyan finomságok gördültek, s gördülnek le a gyártósorokról, amelyek jó részét közelebbről Európa sosem ismerheti meg.
Ahogy az öreg kontinensen a vörösen izzó olasz szívtiprók és a rideg technikával megtöltött német autópályafalók képviselik az elit klubot, úgy a legendás japán vérvonalról sem szabad megfeledkeznünk: a wasabinál sokkal csípősebb falatokra lelhetünk a Mazda, a Toyota, a Nissan vagy akár a Honda garázsában.
Legendává érett tuningkörökben is - galériaÉpp a minap szellőztettük meg, hogy végre valahára a japánok is újra ébredeznek, aminek eredményeképp olyan modellek felélesztésén dolgoznak keményen, mint az NSX, a Wankel-motoros RX-7 vagy a Supra, miközben a Nissan már jó öt éve pontot tett a történet végére a szinte már születésekor legendeszámba menő GT-R megalkotásával. Őrült rajongótábor, amelyet csak egyféleképpen szolgálhattak ki: a tervezőknek és mérnököknek legalább olyan eszeveszettnek, ha nem még őrültebbnek kellett lenniük, mint a lóerőkre és G-erőkre éhes fanatikusoknak.
Ebben a műfajban pedig kétségkívül kiválóak a japánok, hiszen hihetetlen perfekcionizmussal, a mérnöki gondolkodás minden apró fondorlatával tudnak olyan végeredményt létrehozni, aminek láttán egy csapásra megbocsátunk nekik a szintén odaát kiötlött távcsöves fociért, az emberi tetriszért és hasonló bugyuta, de népszerű vetélkedőért. A sok-sok izmos masina közül ezúttal a Nissan Skyline történelmére esett a választás, hogy bemutassuk annak mintegy 55 évre visszanyúló életútját.
Igen, jól írtam a számjegyeket, a Skyline eredete több mint fél évszázadra vezethető vissza - egészen 1957-ig, amikor még nem is a Nissan, hanem a Prince Motor szalagjairól gördültek le az 'ALSID 1' néven futó négyajtós szedánok. Négyhengeres motorjaik 1484 köbcentiméteres lökettérfogatából 60 lóerőt hoztak ki akkoriban, ám az ’59-es frissítéssel érkező GA4-es motor már 70 lóerőt tudott. A végsebesség 140 km/h-ban állapodott meg, az 1300 kg-os kocsiszekrény alatt pedig hátul érdekességképpen DeDion futómű végezte a dolgát.
Elegánsasn, a kor divatjának megfelelve - galériaAz igazi ráncfelvarrást csak a következő év hozta, ráadásul az 'ALSID 2' lett egyben az első négy kerek lámpával ékeskedő japán modell. A Skyline név megjelenése 1962 áprilisához köthető, ekkor jelent meg ugyanis a Skyline Sport változat, 1862 köbcentis motorral és 94 lóerővel felvértezve, ám a költséges kézi gyártás miatt mindössze 16 példány készülhetett el az emblematikus sportautó őséből.
A második generáció esetében viszont már az elejétől fogva kapható volt Skline, mégpedig az S50 Skyline szedán személyében 1963-tól, kombi kivitellel kiegészülve és a már korábban is teljesítő 70 lóerős, 1,5 literes felülvezérelt benzinmotorral. Alig egy év múlva tovább erősödött a kibontakozó japán kompakt modell és a GT verzió már 100 lóerővel borzolta a kedélyeket, egyúttal bérletet váltva a motorsport világába: ’64-ben olyan riválisokat sikerült megelőznie, mint a Porsche 904 GTS, amivel hírnevet és ismertséget vívott ki magának.
Az igazi fejlődésre aztán 1964-ben került sor, ekkor mutatkozott be ugyanis a 2000GT, kifejezetten a versenypályák megpróbáltatásaira tervezve. A G7-es kódú hathengeres mintegy 106 lóerőt tudott négy és fél évtizede, az autók pedig kétdugattyús első tárcsafékekkel és könnyűfém hátsó dobfékekkel voltak szerelve. Az evolúció második lépcsőfoka a B típus volt, immáron 125 lóerővel és három Weber karburátorral ízesítve. Versenyekre szánt tankja 99 liter benzint nyelt el.
A család harmadik tagja 1968-ban érkezett meg C10 kódnéven, és ahogy megszokhattuk, apró, ám annál jelentőségteljesebb lépésekkel fejlődött, miközben nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy 1966-ban a Prince Motor Company és a Nissan egyesültek, ezzel végérvényesen bebetonozva a modellsorozat jövőjét. Ekkor már kétajtós, azaz sportosabb karosszériaforma is gazdagította a kínálatot, mellette pedig a hagyományosabb szedán és kombi kivitelek dohogtak az immáron 109 tagú ménessel bíró L20-as blokkal.
Fontos dátum 1969 februárja a Nissan történetében, ekkor debütált ugyanis a híres Skyline GT-R, amely eleinte csak szedán karosszériával volt kapható, de a lényeget a motorháztető alatt találjuk: az S20-as motor hat hengerének teljesítménye már160 lóerőre rúgott (180 Nm mellett) és ötfokozatú váltóval szerelték a japánok. Egy év múlva már a kétajtós kupé vitte a prímet, 1972-ig 50 győzelmet besöpörve.
A következő, C110-es generáció még a manapság megszokottnál is rövidebb ideig, mindössze öt évet élt, miközben már maga az autó sem volt olyan átütő darab, mint elődje.
Árulták a Datsun K szériájaként is 1,6-os, 1,8-as, valamint kétliteres blokkal, míg a GT-R a korábban megalkotott 160 lóerős egységgel dübörgött tovább. ’77 és ’81 között folytatódott a tendencia, ahogy a Datsunnal kötött együttműködés, mire a GT-R is eltűnt a kínálatból; helyét turbóval fűszerezett GT-EX vette át a hathengeres kétliteresen alapulva, 140 lóerővel. A teljesítmény és a kényszerlélegeztetés oka prózai: meg kellett felelni a környezetvédelmi előírásoknak.
Az 1981-ben megjelenő R30-as széria viszont már több újdonságot hozott, akár a nomenklatúrára, akár a tetszetős csíkot formázó, s a típus védjegyévé vált jellegzetességre gondolunk. 5 modell mutatkozott be: 1800TI, 2000GT-e.x és 2000GT-e.x turbo, 2800GT, R30 2000 RS, R30 RS Turbo. A kétliteres motorok egy része itt már csupán négy hengerből gazdálkodott, ám az FJ20-as jelzetű egység az RS-ben 16 szeleppel 150, az RS Turbóban pedig már 190 lóerő leadására volt képes, sőt, az intercoolerrel is rendelkező Turbo C 205 lóerővel szakította fel az útburkolatot, ezzel elvetve a legenda igazi magvát.
A hetedik generáció szerencsére folytatta az előd által megkezdett menetelést, ráadásul a kétliteres motorok jó része esetében soros hathengeres építésmóddal és számos verzióval 90-től egészen 201 lóerőig. A műszaki igényesség olyan részletekben mutatkozott meg, mint a négykerékkormányzási rendszer (HICAS), ami ekkoriban nagy divat volt a sportos japán csúcsmodellekben. Klasszikus és kedvelt széria lett a nyolcadik lépcsőfokként is aposztrofálható nyolcadik generációból, amely az R32 nevet viselte. Ide köthető az 1,8-as négyhengeres és a kétliteres hatheneresek mellett megjelenő öblösebb erőforrások debütálása - nevezetesen a 2,5 (GTS-25 Type-X) és 2,6 (GT-R) literes egységekről beszélhetünk. Utóbbi 6800-as fordulaton 280 lóerőt tudott, amit két turbo segítségével préseltek ki belőle a szakemberek. Opcionálisan ABS is kérhető volt, a mechanikus önzáró differenciál pedig már az alapfelszereltség részét képezte.
Azonban a 280 lóerő ne tévesszen meg senkit: a motort versenymodellek alapjaként tervezték, így nem ritkán 500 lóerősre tuningolták az ATTESA-ETS (Advanced Total Traction Engineering System for All-Electronic Torque Split) nevű, elektronikusan kontrollált négykerékmeghajtással rendelkező GT-R-t a csapatok, és a modell a japán túraautós versenyek domináns szereplőjévé vált. A gyári verziókban is volt egy kis potenciál, így az új tulajdonos egy apró módosítással 310 lóerőre növelhette a teljesítményt, ami 4,7 szekundumos 0-100-as sprintre tette alkalmassá az autót.
A típus gyorsaságára a legjobb bizonyíték a Nordschleifén futott köre, ugyanis 8 perc 20 másodperc körüli köreivel vígan odapirított a 8:45-öt tudó Porsche 944-nek, noha a Nissan fő célként a 959 legyőzését jelölte meg. Külön ínyencség a ’91-ben megjelent GT-R N1 verzió, amely súlycsökkentés révén vált gyorsabbá, míg 1993-ban a V-Spec villantott áttervezett felfüggesztésével és nagyobb Brembo fékekeivel (elöl 324mm-es hátul 300mm-es tárcsák).
A kilencedik széria esetében már az RB20E kétliteres egység jelentette az alapot, míg a morcosabb modellek a 2,5 literes hathengeresből táplálkoztak, de immáron minden példányban hat henger dolgozott. Az R33 kicsit nehezebb volt ugyan elődjénél, ám a számítógép vezérelte, új generációs összkerékkormányzás kárpótolt a kis túlsúlyért. A motorok 130, 190, 250 és 300 lóerős szinteken teljesítettek. A 305 lóerős GT-R verzió természetesen 280 lóerősként szerepelt minden dokumentumon, hogy a japán forgalmazásnak ne legyen akadálya, ám gyorsaságában ez cseppet sem gátolta: a limitált példányszámú Jaguar XJ220-at leszámítva az aktív differenciálművel, négykerékhajtással és négykerékkormányzással szerelt R33-as GT-R volt az első sorozatgyártású autó, amely a Nordschlefén 8 perc alatti időre volt képes.
A Nissan Ráadásul ennél is tovább ment és a Nismo 400R-rel 400 lóerős autót adott az emberek kezébe, mindezt egy 2771 köbcentis ikerturbós sorhatosból előcsalogatva, 6800-as percenkénti főtengelyfordulaton. Ennek a verziónak persze komoly oka a LeMans szériában való induláshoz nélkülözhetetlen homologizáció volt, ezért csupán 99 darab készült belőle.
A csúcsra talán az R34-es kódjelű, egyben tízes szériával ért a Skyline, hiszen mind közül ő a legismertebb, olyan filmekben játszva főszerepet, mint például a Halálos iramban című produkció. Nem is csoda, hogy az 1998-ban megjelenő újdonság a japán autók megszállottjainak kedvencévé emelkedett. Ahogy elődei, a tizedik felvonás is kupé és szedán formában készült, ám az R33-as szériánál mintegy 7,5 centiméterrel lett rövidebb, ennek ellenére még így is középkategóriás autók adatait produkálta: 1540 kg, 4,6 méteres hossz.
A sok-sok verzió felvonultatása ezúttal még komolyabban történt, ugyanis az öt alapváltozat (GT, 25 GT, GT-V, GT-Four, GT-T) mellett a legendás sportszériából, a GT-R-ből tízfélét gyártott a Nissan. A 2,6 literes ikerturbósával 332 lóerőt megmozgató (276 lóerősként hirdették a már említett szabályok miatt) alapot a különféle finomságokkal fűszerezett változatok követték, így például a sportosabb alkatrészekkel, profi fékhűtéssel, diffúzorral és önzáró differenciállal ékeskedő V-Spec vagy az előbbieken túl karbon motorháztetőt kapott V-Spec II-t is említhetjük. Őket további felszereltségben eltérő verziók, illetve a három Nismo változat egészített ki, 1999-ben pedig már 6 sebességi fokozattal szállították a japánok a neves sportautót.
Itt lényegében a klasszikus történet véget is ér, ugyanis a Skyline keményvonalas törzsfejlődése megszakadt, s a 2001-től gyártott tizenegyedik generáció már inkább luxuskupéként szerepelt a kínálatban, mintsem igazi utcai harcosként.
A hagyományok eldobása mellett a soros hathengeres is kényszerpályára került a helyére érkező V6-os miatt, így a modell nem is lett oly népszerű, mint elődei, holott teljesítményben azért nála sem volt hiány - 215-280 kényelmesebb lóerővel szállt ugyanis ringbe.
Persze nem maradt vérbeli örökös nélkül a Skyline, 2007 óta ugyanisi már köztünk jár legközelebbi rokona, az ízig-vérig modern, ínyenc technológiával kibélelt GT-R, ám ő már egy másik történet, pontosabban fogalmazva egy másik sikertörténet, mely alig néhány év leforgása alatt élő legendává nőtte ki magát.