.jpg)
A szinte nap, mint nap emlegetett válság ide vagy oda, a különlegességek és az érdekességek valószínűleg minden benzingőzzel fertőzött autós fantáziáját megmozgatják, a BMW M-divíziójának gyümölcsei pedig kivétel nélkül a legfinomabb ínyencségek közé tartoznak, már hosszú évtizedek óta.
Nos, természetesen minket is kimondottan izgat a prémium gyártók talán legismertebb és leghíresebb sportrészlegének tevékenysége, jelene és jövője, amivel kapcsolatban a Párizsi Autószalonon vélhetően a lehető legkompetensebb urat sikerült kifaggatnunk: Dr. Kay Seglert, az M GmbH (vagyis az M-divízió) igazgatóját.
Dr. Kay Seglerrel, az M GmbH igazgatójával beszélgettünk a cég jövőjéről
Kezdődött mindez úgy, hogy kissé csalódottak voltunk a BMW standjánál való körbeszaglászást követően, ugyanis titkon reméltük, hogy a bajorok meglepnek minket legizgalmasabb újdonságukkal, az 1-es M Coupéval, amelyről már olvashattak néhányszor az Autó Pulton. De sajnos nem így történt, és az M-klubba történő legolcsóbb belépőnek még hírét-hamvát sem láttuk – pedig utólag kiderült, hogy mégis ott rejtőzködött Párizsban, csak nem az autószalonon.
Cserébe viszont Segler Úrtól ha nehezen is, de néhány információt ki tudtunk sajtolni a részleg legújabb portékájáról, amiről az eddigi mozaikokat összerakosgatva már meglehetősen pontosan összeállt a kép. Nézzük csak, hogy mire is számíthatunk a 2011 januárjában, a Detroiti Autószalonon debütáló kétajtóssal kapcsolatban!
Már szinte mindent tudunk a magát egyelőre még kissé rejtegető 1-es M Coupéról
Annyi bizonyos, hogy a kigyúrt modell alapját a 135i Coupe adja, ám az amúgy sem túl nyüzüge BMW izomzatát még inkább kigyúrták a gyáriak, aminek eredménye az alapmodellel összehasonlítva nem kevesebb, mint 8 centiméterrel szélesebb karosszéria lett. A kerékjárati ívek méreteinek átalakítására egyébként nem csak optikai okokból volt szükség: az újdonság kissé átszabva ugyan, de örökölni fogja a jelenlegi M3 „nagy terpesztésű” futóművét (bár kizárólag az EDC-nélküli, állíthatatlan „fajtát”), és a nagytestvér különleges önzáró differenciálművét és fékrendszerét is.
A nagyjából másfél tonnás 1 M mozgatását sem bízták a véletlenre a gyáriak: a 135i alapból is bivalyerős biturbós motorját (306 lóerő, 400 Nm) az M-részleg mérnökei levitték a konditerembe, ahol addig képezték, ameddig elő nem csalogattak belőle - vélhetően - több mint 350 lóerőt és 450 Nm-nyi nyomatékot.
Belépő az M-klubba - valahogy így fog kinézni a rövidesen érkező 1-es M Coupe
És hogy mindez mire elég? Hát, amennyiben a sofőr tökéletesen tudja használni a hatsebességes kézi váltót (automataváltó egyáltalán nem lesz!), nagyjából 5 szekundum alatti százas sprintidőre, és természetesen elektromosan leszabályozott, 250 km/órás végsebességre. Ami (illetve az M3-ból örökölt futómű/fék/differenciálmű trió) arra enged következtetni, hogy a nagytestvérnél úgy 5-5,5 millió forinttal olcsóbb kupé (amely itthon előreláthatólag 16,5-17 millió forintos alapáron fogja kelletni magát) szinte semmivel sem lesz lassabb az M3-nál – és ezt maga Segler Úr is kimondta, ahogy azt is, hogy felejthetetlen vezetési élményt fog adni sofőrjének a legolcsóbb „M”. Sőt, az egyesek királya szerinte sokaknak visszaadja a régi M3-asok hangulatát kompaktabb méreteinek, kisebb súlyának és soros hathengeres motorjának köszönhetően…
Az M3-ból nem készül (25 éves) születésnapi modell a GTS-en kívül
Apropó, M3: beszélgetésünk során kiderül, hogy a legendás típus negyedévszázados évfordulójára (amelynek 25 éves születésnapjáról nemrégiben mi is megemlékeztünk kétrészes cikkünkben) a versenypályára épített, alig 150 példányszámban világra kerülő GTS-en kívül nem fog semmiféle jubileumi modell készülni. Sőt, egy esetleges utódról sincs szó még jó néhány évig, a modell rajongói tehát be kell, hogy érjék még egy ideig a nagyon ütősre sikeredett E90-es széria darabjaival (esetükben egyébként a jól sikerült sportcsomag, a „Competition Packet” jelenti jelenleg a legizgalmasabb újdonságot), amelyekről állítólag egyöntetűen nagyon pozitívak az ügyfelek visszajelzései.
Néhány évig biztos, hogy nem lesz szuperautója a BMW-nek - a képen az M1 koncepció
Nem lesz szuperautó, inkább lefelé nyit az M-divízióOlyannyira, hogy a vásárlók, illetve a márka rajongói egyáltalán nem hiányolnak szupersportautót a bajor gyártó kínálatából. Pontosabban hiányolnak, csak az eladások a feljebb történő pozícionálást és a további népszerűsítést nem indokolják. Amikor pedzegettük a témát, hogy a legnagyobb konkurensek szinte kivétel nélkül rendelkeznek szuperautóval (Audi R8, Lexus LFA, Mercedes SLS AMG), és egy esetleges „valódi sportkocsi” érkezéséről faggatóztunk, Segler Úr nagyon határozott választ adott: „Nem kell szuperautó a BMW-nek. Vásárlóink igényeit tökéletesen kielégíti jelenlegi típuskínálatunk. Különben pedig bármikor képesek lennénk egy nagyon komoly ellenfelet építeni a konkurenciának, sőt, mérnökeink örömmel fogadnák a feladatot. De jelenleg nincs szükségünk ilyen típusra; száz százalékban meglévő munkáinkra koncentrálunk, és annak érdekében, hogy modelljeink egy szélesebb réteg számára elérhetőek legyenek. Nem felfelé, hanem inkább lefelé szeretnénk nyitni, amire a legújabb bizonyíték a csodás 1-es M Coupe. Egyébként meg egy Competition sportcsomagos M3 Coupé a Nordschleifén könnyűszerrel felveszi a versenyt mondjuk egy R8-as Audival. Viszont ha majd valamikor az adott helyzet indokolja, bizonyára mi is építünk igazi sportautót.” – adott tehát a lecke, kedves BMW-rajongók: ha szupersportautót akarunk, elegendő nyomást kell gyakorolnunk a gyártóra…
Ja, majdnem elfelejtettem; természetesen a már javában tesztelések alatt álló M5-ösről is faggatóztunk, ám nem sok információt tudtunk meg a modellel kapcsolatban azon kívül, hogy nagyjából egy év múlva fog érkezni. Bármit kérdeztünk, vagy „sajnos nem tudom”, vagy „hmm, ezt el is felejtettem” válaszokat kaptunk. De Segler Úr szerint az M-részleg célja a piac legjobb sportlimuzinját piacra dobni az összkerék-kormányzású, biturbós, automataváltós M5 személyében, és ezt remélik, hogy elérik – legalábbis ezen munkálkodnak, mégpedig teljes erőbedobással. „A múltkor elvittem néhány órára az autót, de miután visszaadtam a kulcsot a srácoknak, közöltem velük, hogy jó irányban halad a projekt, de még nagyon sokat kell dolgoznotok rajta, hogy tényleg olyan legyen, amilyennek elképzeljük, és amire majd mindannyian elismerően csettintünk…” – mondta.
A következő F10-es M5-re úgy egy évet várni kell - még sok munka van vele
Információink szerint egyébként a sportos, bivalyerős szabadidő-autók rajongói hiába is várják, nem fognak kisebb X-sorozatú M-modellt kapni: számukra még egy jó ideig biztosan magára marad a szélvészgyors (ám véleményünk szerint igazán felesleges) X5M/X6M páros. „A konkurenciával ellentétben az M-divízió filozófiája nem az, hogy az összes modellsorozatból készítsünk teljesítménynövelt, sportos típust. Ehhez - az igényes munka megtartása mellett - egyszerűen nincs elég időnk, erőforrásunk és energiánk, ráadásul a kereslet sem indokolja.
Közel 600 lóerős biturbós V8-as, automataváltó - minden idők leggyorsabb M5-öse lesz az F10
A BMW-nél csak néhány kiemelt típus kapja meg a megtisztelő szerepet, hogy igazi M-kivitelben is tündökölhessen – ez mindig így volt, így van és így is lesz” – osztotta meg velünk az M-részleg fejese.
Aztán a következőket tette hozzá: „ahogy ígértük, rövidesen piacra dobjuk az 1-es M Coupét, aztán egy év múlva jön az M5, majd az M6/M6 Cabrio páros, amelyek a rövidesen hivatalosan is bemutatkozó, vadonatúj 6-os sorozaton alapulnak majd, az M5-ös technikáját örökölve. És hogy ezután mi lesz? Majd kiderül, addig még rengeteg minden történhet.”
Az X5M - X6M páros Segler Úr szerint nem fog kistestvéreket kapni
És a motorok? A hibridek nagyon nehezek, egyelőre még gyerekcipőben járnak, illetve drága fejlesztési költségeik miatt még egy jó ideig biztosan távol állnak az M GmbH kínálatától - tudtuk meg -, sőt, dízelmodellre sem kell számítanunk.
Ellenben annyi bizonyos, hogy a jövőben a sportrészlegnél is tarolni fognak a feltöltött erőforrások, és az sincs kizárva, hogy rövid időn belül kihalnak a legendás nagyfordulatszámú, öblös, sokhengeres szívómotorok.
Visszatérhet a sorhatos motor a következő BMW M3-ba - persze turbófeltöltéssel
Mi több, (sajnos?) egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a következő M3 már vissza fog térni a sorhatos (ám természetesen turbótöltött) felépítéshez, ami azt jelentené, hogy a jelenlegi M3-as BMW az M-divízió utolsó „pörgős, szívós” mohikánja lenne; lehet, hogy érdemes lenne még időben befektetni...
BMW M3, igazán hozzá illő környezetben - talán az utolsó szívómotoros M-modell?
