Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A svéd autógyártó szép csendben jelentősen átalakította modelljeinek motorpalettáját; olyannyira csendben, hogy mi is csak a friss árlista érkezése révén értesültünk az új erőforrásokról. Ezt követően viszont beleástuk magunkat a dolgok mélyébe, és mindent összekutattunk a változásokról (a hivatalos honlapon mellesleg ne keressék az újdonságokat, ugyanis ott egyelőre semmit nem találhatnak ezzel kapcsolatban).

Kezdjük a benzinesekkel: ezen a fronton a legérdekesebb (és egyben a legszomorúbb), hogy az összes típusból eltűnt a márka rendkívül kellemes karakterű, finom 2,4 literes öthengeres szívómotorja (az 1,8-as 125 lóerős négyhengeres „szívótól” szintén meg kell válnunk, bár ez annyira nem rossz hír), amely korábban 140 és 170 lóerős változatban is elérhető volt. A kisebb szériákban ezt semmi sem pótolja (magyarul: a benzines kínálat maradt a régi), a nagyobb sorozatokban viszont (az XC90-est kivéve) megjelent helyette az új S60-ból ismerős, Ford-származék kétliteres, 203 lovas (maximális nyomatéka 300 Nm) turbós négyhengeres. Ezen kívül az eddigi T6-ost (szintén az S60 mintájára) erőkúra alá vetették a mérnökök, aminek az eredménye 304 lóerő és 440 Nm-es csúcsnyomaték lett, valamelyest alacsonyabb fogyasztás mellett.

A gázolajosok sem úszták meg szárazon: a C30/S40/V50 sorozatban a márkánál elsőként debütált a jól ismert PSA-féle 1,6 literes 6 lóerővel erősebb, 115 lóerős változata (amelynek forgatónyomatéka 240 Nm-ről 270-re emelkedett). Ehhez a motorhoz a jövőben ráadásul az eddigi öt helyett egy hatfokozatú manuális váltót társít a gyártó, a részecskeszűrőt pedig gondozásmentesre cserélték a mérnökök, ami a fenntartási költségek szempontjából szintén nem mellékes. Az eddigi, 109 lóerős 1,6-os is gyártásban maradt az előző konfigurációban, a fogyasztásra optimalizált DrivE változatokban, erősebb testvérénél 170 ezer forinttal magasabb (!) áron – igazából nem tudom elképzelni, hogy utóbbi kinek éri meg, start-stop rendszer és néhány deciliter fogyasztásmínusz ide vagy oda…

További újdonság, hogy a kétliteres, PSA-tól származó 136 lóerős 2.0D, és a 2,4 literes, 180 lóerős (400 Nm) D5 erőforrás is leköszönt a C30/S40/V50/C70 típusokból (sőt, előbbi a V70/S80 párosból is). Semmi okunk viszont a szomorkodásra, helyüket ugyanis egy vadonatúj fejlesztésű kétliteres öthengeres, a D5-ösnél takarékosabb egység vette át, azzal szinte hajszálra megegyező adatokkal: a D4 nevű újonc 177 lóerő és 400 Nm-nyi nyomaték leadására képes. A kisebbik, PSA-féle dízelt a D3 hivatott pótolni – amely szinte utolsó csavarjáig megegyezik a D4-gyel -, 150 lóerős teljesítménnyel és 350 Nm-es csúcsnyomatékkal. Furcsa lépés a Volvótól, hogy a D3 kizárólag a C70-hez rendelhető, a 150 lóerős verzió ugyanis a legtöbb vásárló számára valószínűleg elegendő lenne, ezen felül 400 ezer forinttal olcsóbb a D4-nél (a C70-es árlistájából kiindulva), ráadásul a teljesítményadó sem sújtja…

A „nagy modellek esetében” (XC60/V70/XC70/S80) dízelfronton már csak annyi történt, hogy a tiszavirág-életű (hiszen csak tavaly érkezett a palettára) 175 lóerős (400 Nm) 2.4D kihalt a kínálatból, amelynek helyét a már korábban említett öthengeres, kétliteres D3 163 lóerős változata (400 Nm) vette át - ez egyébiránt egy az egyben a vadonatúj S60-asból származik.

Az új motorváltozatok hazánkban máris rendelhetőek, alább pedig megtalálhatják a Volvo teljes típusválasztékára vonatkozó legfrissebb, hivatalos árlistáját.

Modell Teljesítmény (KW/LE) Ár (Ft; tartalmazza az ÁFA-t és a regisztrációs adót)
VOLVO C30   BASE KINETIC MOMENTUM SUMMUM R-DESIGN
C30 1.6 74/100   5 290 000 5 690 000 6 250 000 6 170 000
C30 2.0 107/145   5 990 000 6 390 000 6 950 000 6 870 000
C30 2.0F 107/145   6 110 000 6 510 000 7 070 000 6 990 000
C30 T5  169/230   9 390 000 9 790 000 10 350 000 10 270 000
C30 DRIVe 80/109   6 420 000 6 820 000 7 380 000  
C30 D2 85/115   6 250 000 6 650 000 7 210 000  
C30 D4 130/177   7 490 000 7 890 000 8 450 000 8 370 000
             
VOLVO S40   BASE KINETIC MOMENTUM SUMMUM R-DESIGN
S40 1.6 74/100 5 590 000 5 940 000 6 370 000 6 930 000 6 820 000
S40 2.0 107/145 6 890 000 7 240 000 7 670 000 8 230 000 8 120 000
S40 2.0F 107/145 7 010 000 7 360 000 7 790 000 8 350 000 8 240 000
S40 T5 AUT 169/230   9 690 000 10 120 000 10 680 000 10 570 000
S40 DRIVe 80/109 6 960 000 7 310 000 7 740 000 8 300 000  
S40 D2 85/115 6 790 000 7 140 000 7 570 000 8 130 000  
S40 D4 130/177   7 990 000 8 420 000 8 980 000 8 870 000
             
VOLVO V50   BASE KINETIC MOMENTUM SUMMUM R-DESIGN
V50 1.6 74/100 5 890 000 6 240 000 6 670 000 7 230 000 7 120 000
V50 2.0 107/145 7 190 000 7 540 000 7 970 000 8 530 000 8 420 000
V50 2.0F 107/145 7 310 000 7 660 000 8 090 000 8 650 000 8 540 000
V50 T5 AUT 169/230   9 990 000 10 420 000 10 980 000 10 870 000
V50 DRIVe 80/109 7 260 000 7 610 000 8 040 000 8 600 000  
V50 D2 85/115 7 090 000 7 440 000 7 870 000 8 430 000  
V50 D4 130/177   8 290 000 8 720 000 9 280 000 9 170 000
             
VOLVO C70   BASE KINETIC MOMENTUM SUMMUM R-DESIGN
C70 T5 AUT 169/230   12 190 000 12 780 000 13 370 000  
C70 D3 110/150   10 590 000 11 180 000 11 770 000  
C70 D4 130/177   10 990 000 11 580 000 12 170 000  
             
VOLVO S60   BASE KINETIC MOMENTUM SUMMUM R-DESIGN
S60 2.0T 149/203 9 390 000 9 840 000 10 460 000 11 140 000  
S60 T6 AWD AUT 224/304   13 990 000 14 610 000 15 290 000  
S60 D3 120/163 8 590 000 9 040 000 9 660 000 10 340 000  
S60 D5 151/205 10 190 000 10 640 000 11 260 000 11 940 000  
S60 D5 AWD AUT 151/205 11 350 000 11 800 000 12 420 000 13 100 000  
             
VOLVO XC60   BASE KINETIC MOMENTUM SUMMUM R-DESIGN
XC60 2.0T AUT 149/203   11 590 000 12 260 000 13 100 000 12 810 000
XC60 T6 AWD AUT 224/304   14 690 000 15 360 000 16 200 000 15 910 000
XC60 DRIVe 120/163   10 250 000 10 920 000 11 760 000 11 470 000
XC60 D3 AWD 120/163   10 890 000 11 560 000 12 400 000 12 110 000
XC60 D5 AWD 151/205   11 590 000 12 260 000 13 100 000 12 810 000
             
VOLVO V70   BASE KINETIC MOMENTUM SUMMUM R-DESIGN
V70 2.0 107/145   9 690 000 10 610 000 11 400 000  
V70 2.0F 107/145   9 810 000 10 730 000 11 520 000  
V70 2.0T 149/203   11 690 000 12 610 000 13 400 000 12 570 000
V70 2.5T 170/231   12 890 000 13 810 000 14 600 000 13 770 000
V70 2.5FT 170/231   13 010 000 13 930 000 14 720 000  
V70 T6 AWD AUT 224/304   16 390 000 17 310 000 18 100 000 17 270 000
V70 DRIVe 80/109   9 090 000 10 010 000 10 800 000  
V70 D3 120/163   9 490 000 10 410 000 11 200 000 10 370 000
V70 D5  151/205   12 290 000 13 210 000 14 000 000 13 170 000
V70 D5 AWD AUT 151/205   13 450 000 14 370 000 15 160 000 14 330 000
             
VOLVO XC70   BASE KINETIC MOMENTUM SUMMUM R-DESIGN
XC70 T6 AWD AUT 224/304   16 890 000 17 810 000 18 780 000  
XC70 DRIVe 120/163   9 990 000 10 910 000 11 880 000  
XC70 D3 AWD 120/163   10 590 000 11 510 000 12 480 000  
XC70 D5 AWD 151/205   13 390 000 14 310 000 15 280 000  
             
VOLVO S80   BASE KINETIC MOMENTUM SUMMUM R-DESIGN
S80 2.0 107/145   9 190 000 10 020 000 10 810 000  
S80 2.0F 107/145   9 310 000 10 140 000 10 930 000  
S80 2.0T 149/203   11 190 000 12 020 000 12 810 000  
S80 2.5T 170/231   12 390 000 13 220 000 14 010 000 12 980 000
S80 2.5FT 170/231   12 510 000 13 340 000 14 130 000  
S80 T6 AWD AUT 224/304   15 890 000 16 720 000 17 510 000 16 480 000
S80 V8 AWD AUT 232/315     17 990 000 18 780 000  
S80 DRIVe 80/109   8 590 000 9 420 000 10 210 000 9 180 000
S80 D3 120/163   8 990 000 9 820 000 10 610 000 9 580 000
S80 D5  151/205   11 790 000 12 620 000 13 410 000 12 380 000
S80 D5 AWD AUT 151/205   12 950 000 13 780 000 14 570 000 13 540 000
             
VOLVO XC90   BASE KINETIC MOMENTUM SUMMUM R-DESIGN
XC90 3.2 AWD AUT  179/243   14 990 000 15 810 000 16 920 000 17 570 000
XC90 V8 AWD AUT 232/315     18 990 000 20 100 000 20 750 000
XC90 D3 AUT 120/163   12 490 000 13 310 000 14 420 000 15 070 000
XC90 D5 AWD  136/185   12 990 000 13 810 000 14 920 000 15 570 000