Fejlett világunkban leesik pár centi hó és szinte teljesen megbénul a közlekedés: elakadnak a buszok, keresztbeállnak a teherutók, csúszkálunk össze-vissza. Ülünk az elektronikus menetstabilizáló rendszerrel felvértezett, kényelmes, fűtött autóinkban és mégis úgy küzdünk az elemekkel, ahogy dédapáink tették bő 80 évvel ezelőtt.

Pedig nekik nem volt a kocsiba szerelve semmilyen elektronikus segítségük, fűthető szélvédőjük, vagy akár izzító gyertyájuk. Ennek ellenére eleink kezdetleges járműveikkel ugyanúgy autóztak a havas utakon, mint mi - vagy vidámabban, gondtalanabbul. Vajon hogy csinálták?

Hófalak között, szügyig érő hóban is közlekedtek őseink

Képzeljék el, már a húszas években is léteztek téli kiegészítők. A magyar szakcégek ugyanúgy árultak téli gumit és hóláncot, mint manapság, de lehetett venni hűtőtakarót és előre elkészített fagyálló folyadékot is, bár kétségtelen tény, hogy az előbb felsorolt felszerelésekben szinte ki is merült az akkori kínálat.

Érdekes módon a fűtött garázs, mint kényelmes autós alvóhely már akkor is népszerű volt a tehetős tulajok körében, sőt, kis kreativitással a szegényebb sofőrök is könnyebbé tehették téli utazásaikat.

A harmincas években már árultak kifejezetten téli gumikat is

A szerényebb költségvetésből gazdálkodó automobilisták például hólánc helyett gondos rend szerint összekötött vastag kötéldarabokat szereltek a hajtott pneumatikokra (kerekekre).

A rutinosabbak pedig a hólánc helyettesítésére több kötéldarabot használtak, ezzel kivédve a szakadás miatti üzemzavart, sőt, azt is tudták, hogy a köteleket jól meg kell megfeszíteni a gumiabroncson, különben hamar ronggyá tépődnek.

A hólánc szinte egyidős az automobilokkal

Mindeközben a vegyész hajlamokkal megáldott sofőrök otthon kotyvasztották a fagyálló folyadékot. Ez nem volt túl bonyolult feladat, hiszen a korbeli receptúrák részletesen leírták a fagypont-táblázatokban, hogy hány rész vizet és mennyi alkoholt kell használni.

Akiknek pedig glycerin volt a padláson, azoknak a nedűt szódavíz hozzáadásával kellett savmentesíteniük a régi praktikák szerint. Ma meg már ott tartunk, hogy az átlag felhasználó egyedüli kritériuma a szélvédőmosó folyadéknál nagyjából annak illata.

Már a 20-as években is gyártottak az autókhoz meleg vizes melegítőket

Az erőforrások bemelegítésére szintén volt ám megoldás. Drága motormelegítő kályha helyett például sokan szénszálas izzólámpát használtak, mely világításra már akkoriban is köztudottan alkalmatlan volt, viszont melegítésre igen jól szolgált. Ha ennek ellenére két percnél tovább tartott a kurblizás, akkor jött a motorindító spray elődje, a bádogra helyezett karbid, amit vízzel kellett lelocsolni és a karburátor levegőszívó nyílása elé tenni.

És a világítás téliesítésére vajon volt valami megoldás régen? Mondanom se kell, ködfényszóró és kínai xenonlámpa még nem volt divat dédapáink idején, így ők sárga fényszűrőket, vagy jobb híján vékony, sárga kendőt szereltek a lámpákra télen.

Egy korai lovas szán motorikus lóerőkkel

Ám a legfurcsább téli kiegészítőt egy amerikai képen láttam. Az újvilágban - ahol az automobilizmus már a hőskorban is sokak számára elérhetővé vált Henry Ford jóvoltából – a farmerek igen furcsa szerkezetekkel próbálták növelni járműveik tapadását.

A fenti képen a leleményes tulajdonos a hátsó, hajtott kerekekre olyan dobozokat szerelt, amik megakadályozták a kerekek elsüllyedését a hóban, míg a mellső tengelyre síléceket fabrikált, megalkotva ezzel az első hómobilok egyikét.

Őseink télen kabrióztak is, mégsem fáztak

Szabó kolléga épp a múlt héten háborgott kissé azon, hogy kockára fagyott a Honda CR-V tesztautóban, amelynek dízelmotorja a világért sem akart bemelegedni, így a kellemes melegről az indítást követően jó sokáig lemondhatunk. Nos, a múlt század elején ezt is hatékonyan kiküszöbölték az utazók – meleg bélelt kabát, vastag sapka, kötött sál, hosszú kesztyű és egy jó csizma volt az ellenszer a hideg ellen.

Pofonegyszerű, nincs benne semmi flanc és működik. Ha pedig nem volt elég jól felöltözni, akkor még mindig be lehetett vetni a különböző lábmelegítőket, melyek úgy működtek, mint a mai termoszok. A lapos, széles, vagy éppen lábtartó alakú, néha még szőnyeggel is bevont tartályokat az emberek feltöltötték meleg vízzel és azon pihentették lábaikat a téli utazásokon.

Egy Austin-hoz gyártott lábmelegítő a ’20-as évekből – ma igen értékes darab

Ugye kissé Önök szerint is elgondolkodtató, hogy majd’ egy évszázaddal ezelőtt, az autózás hőskorában egyszerű gépezetekkel az emberek ugyanúgy képesek voltak eljutni ’A’pontból B-be, ahogy ma. Mi pedig a modern technika ellenére is látványosan szenvedünk a közlekedéssel. Ezek szerint valami azért hibádzik a mai autókkal, még akkor is, ha kétségtelenül kényelmesebbek, nagyságrendekkel biztonságosabbak és környezetbarátabbak öreg társaiknál. Nem igaz?

Vagy vajon a mai, spórolós, nemtörődöm sofőrökkel, üzemeltetőkkel van baj? Képzelem, őseink odafent hogy mosolyoghatnak rajtunk, elkényelmesedett, tehetetlen mai földlakókon. És valljuk be őszintén, van abban valami oximoron, hogy mi, emberek eljutunk akár a Holdra is, ugyanakkor jön egy kis tél néhány centi hóval, és képtelenek vagyunk elvergődni közeli munkahelyeinkre, s rögtön megbénul a közlekedés.

Nincs fűtés és nincs oldalablak, csupán hólánc és vászontető

Végezetül csak annyit mondhatnék, hogy ha beköszönt a zord időjárás, legyünk türelmesek közlekedőtársainkkal, induljunk el időben, segítsük egymást, és igyekezzünk a biztonságot maximálisan szem előtt tartva, okosan autózni. Ha pedig tehetjük, inkább hagyjuk otthon négykerekű társainkat, és ez alatt a néhány nap alatt próbáljunk alternatív megoldást találni ügyeink elintézésére.