Sokszor felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon mi is az oka a mindennapokban tetten érhető kilátástalanságnak, miközben már a közvetlen környezetünkben is sokhelyütt a fejlődés csírája nyílik és bíztató jövőkép sejlik fel. A gondjainkat igencsak könnyelműen a legegyszerűbb a gazdasági környezet viszontagságaira, vagy éppen a politikai erők hektikusságára fogni, pedig a valós problémák sokkal mélyebben vernek gyökeret.
Nincs itt kérem válság, csupán a tehetetlenség hamis illúziójának passzivitásba kényszerítő betegsége fertőzte meg a fejeket. Sajnálatos módon ez a kérlelhetetlen vírus a tettre kész, még motiváltnak tűnő fiatalokat is ledönti a lábukról, midőn ők a dilettáns döntéshozatal vaskalapos és mindenféle szakmai megalapozottságot mellőző katonáival ütköznek meg.
Hiába, van amitől nem lehet elszakadni
Már újságírói pályafutásom kezdetén is célkitűzésem volt, hogy autós szakterületem szűk mozgástere ellenére megpróbáljak tenni valamit egyre szorultabb helyzetbe kerülő szülővárosom boldogulásáért. Ezért aztán tesztjeim képanyagain és a sorok között gyakran felbukkan a mediterrán hangulatú Pécs, ami sokkal több lehetőséget tartogat magában annál, mint amennyit kibontakoztatni képes.
Szomorú ezt mondani, de mindenféle kozmetikázott statisztikák és dicsőítő kiáltványok ellenére a baranyai megyeszékhelyet gazdasági hanyatlás, fogyatkozó vállalkozási kedv, növekvő munkanélküliség és az elvándorlási hajlandóság térnyerése jellemzik, s szegről-végről ezek az okozói annak is, hogy magam is idegenbe szakadtam, hogy aztán a munkám egy töredékét Budapestről igyekezhessem hazacsempészni.
Vajon a lelkes fiatalok nem érnek fel a feladathoz, vagy a döntéshozók vaskalapossága akadályozza őket az érvényesülésben?
Én persze még szerencsés is vagyok, hiszen barátaim közül sokan örülnek, ha legalább karácsonykor láthatják a családjukat, otthonukat. Pedig nem ám holmi haszontalan senkiházikról beszélek, hanem olyan felsőfokú képzettséggel rendelkező tehetségekről, akik közül az egyik az elmúlt években egy olaszországi szálloda igazgatójává vált, míg mások multinacionális vállalatok elismert székeiben ülnek, vagy éppen olyan kemény munkavégzésre képesek, hogy némi megbecsülésért cserébe hónapokig is robotolnak a nap 18 órájában.
Nem mellesleg ugyanezek a srácok voltak azok is, akiket ez a város mérhetetlen tékozlással egy-egy recepciós, adminisztrációs, vagy éppen utcaseprői állás betöltésére alkalmatlannak talált, miközben specifikus idegenforgalmi végzettségük okán náluk tán senki nem ismeri jobban Pécset.
Sokszor felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon mi is az oka a mindennapokban tetten érhető kilátástalanságnak, miközben már a közvetlen környezetünkben is sokhelyütt a fejlődés csírája nyílik és bíztató jövőkép sejlik fel. A gondjainkat igencsak könnyelműen a legegyszerűbb a gazdasági környezet viszontagságaira, vagy éppen a politikai erők hektikusságára fogni, pedig a valós problémák sokkal mélyebben vernek gyökeret.
Nincs itt kérem válság, csupán a tehetetlenség hamis illúziójának passzivitásba kényszerítő betegsége fertőzte meg a fejeket. Sajnálatos módon ez a kérlelhetetlen vírus a tettre kész, még motiváltnak tűnő fiatalokat is ledönti a lábukról, midőn ők a dilettáns döntéshozatal vaskalapos és mindenféle szakmai megalapozottságot mellőző katonáival ütköznek meg.
Hiába, van amitől nem lehet elszakadni
Már újságírói pályafutásom kezdetén is célkitűzésem volt, hogy autós szakterületem szűk mozgástere ellenére megpróbáljak tenni valamit egyre szorultabb helyzetbe kerülő szülővárosom boldogulásáért. Ezért aztán tesztjeim képanyagain és a sorok között gyakran felbukkan a mediterrán hangulatú Pécs, ami sokkal több lehetőséget tartogat magában annál, mint amennyit kibontakoztatni képes.
Szomorú ezt mondani, de mindenféle kozmetikázott statisztikák és dicsőítő kiáltványok ellenére a baranyai megyeszékhelyet gazdasági hanyatlás, fogyatkozó vállalkozási kedv, növekvő munkanélküliség és az elvándorlási hajlandóság térnyerése jellemzik, s szegről-végről ezek az okozói annak is, hogy magam is idegenbe szakadtam, hogy aztán a munkám egy töredékét Budapestről igyekezhessem hazacsempészni.
Vajon a lelkes fiatalok nem érnek fel a feladathoz, vagy a döntéshozók vaskalapossága akadályozza őket az érvényesülésben?
Én persze még szerencsés is vagyok, hiszen barátaim közül sokan örülnek, ha legalább karácsonykor láthatják a családjukat, otthonukat. Pedig nem ám holmi haszontalan senkiházikról beszélek, hanem olyan felsőfokú képzettséggel rendelkező tehetségekről, akik közül az egyik az elmúlt években egy olaszországi szálloda igazgatójává vált, míg mások multinacionális vállalatok elismert székeiben ülnek, vagy éppen olyan kemény munkavégzésre képesek, hogy némi megbecsülésért cserébe hónapokig is robotolnak a nap 18 órájában.
Nem mellesleg ugyanezek a srácok voltak azok is, akiket ez a város mérhetetlen tékozlással egy-egy recepciós, adminisztrációs, vagy éppen utcaseprői állás betöltésére alkalmatlannak talált, miközben specifikus idegenforgalmi végzettségük okán náluk tán senki nem ismeri jobban Pécset.
Egy kép többet mond ezer szónál - csepp a tengerben, de a semminél több a gerilla promóció
Pályamódosításom előtt magam is a turizmussal kacérkodtam, így aztán tudom, hogy a promóciónak végtelenül fontos szerepe van abban a potenciális sikertörténetben, ami a regionálisan, vagy nemzetközi szinten másutt megkeresett összegek lokális költésének multiplikátoraival a gazdaság minden szektorába képes begyűrűzni. Éppen ezért bátran fordultam azzal az egyszerűnek tűnő kéréssel az ígéretes Zsolnay Kulturális Negyedhez, hogy a helyszínen tesztautókat fotózhassak, mely szívességért cserébe megjelenési lehetőséget kínáltam fel lapunkban és partnereinknél egyaránt.
Egy hasonló megkeresésre általában mindenkinek felderül az arca, hiszen még a járművek forgalmazói is képesek összegszerűen értelmezni a publicitás piaci értékét, ami a hazai szaksajtó vonzatában egy-egy ügyesebb importőr könyvelésében eléri akár a kétmilliárd forintot is. Ilyen nagyságrendről esetünkben persze nem beszélhetünk, de társadalmilag talán joggal várjuk el egy túlnyomóan támogatásokból fenntartott létesítménytől, hogy a hasonló felajánlásokat ne hagyja megfontolás nélkül.
Itt folyik az idő vére és vele sokak pénze
Nos, a Zsolnay Negyed szakemberei bizony megfontolták a dolgot, hiszen első nekifutásra 2012 augusztus 3-án fogalmaztam levelet a marketing részleg egy lelkes munkatársa számára, aki aztán a felvetésemet továbbította is felettesének. A döntéshozó aztán olyannyira figyelmen kívül hagyta a dolgot, hogy összekötő barátomtól arról is csak december 6-án kaphattam értesítést, hogy vélhetően örökre ignorálták az ügyemet. Aztán 2013 januárjában mégis ismét billentyűzetet ragadtam, hogy a kommunikációért felelős osztály feje végül válaszra se méltasson. Később a helyi napilapban lettem figyelmes arra, hogy a Negyednek új 
Két lovagunk is elesett az ostrombansajtóreferense van, s valamiféle megérzés miatt úgy gondoltam, hogy egy velem egykorú fiatalban talán még ég annyi tűz, hogy megpróbáljon legalább egy gyufaszálat megmozdítani.
Legnagyobb szerencsémre nem tévedtem, hiszen bátor hősünk olyannyira a sarkára állt, hogy tétlen főnökei elé is felterjesztette az ügyet, akik aztán egy vezetői ülésen is megvitatták ezt a csip-csup kérdést. Újfent hangsúlyozom, hogy bármiféle anyagi vonzat, vagy éppen humán erőforrás befektetése nélkül, csupán egy fotóhelyszín biztosításáról lett volna szó, melyért cserébe sajtómegjelenést kínáltam volna. Mindenesetre ennek előnyös oldalát a 30 tagú marketing-kommunikációs osztály egyetlen dolgozójának sem sikerült felismernie, mielőtt a menedzserek vitára bocsátották volna az ajánlatot.
Itt folyik az idő vére és vele sokak pénze
Nos, a Zsolnay Negyed szakemberei bizony megfontolták a dolgot, hiszen első nekifutásra 2012 augusztus 3-án fogalmaztam levelet a marketing részleg egy lelkes munkatársa számára, aki aztán a felvetésemet továbbította is felettesének. A döntéshozó aztán olyannyira figyelmen kívül hagyta a dolgot, hogy összekötő barátomtól arról is csak december 6-án kaphattam értesítést, hogy vélhetően örökre ignorálták az ügyemet. Aztán 2013 januárjában mégis ismét billentyűzetet ragadtam, hogy a kommunikációért felelős osztály feje végül válaszra se méltasson. Később a helyi napilapban lettem figyelmes arra, hogy a Negyednek új Két lovagunk is elesett az ostrombansajtóreferense van, s valamiféle megérzés miatt úgy gondoltam, hogy egy velem egykorú fiatalban talán még ég annyi tűz, hogy megpróbáljon legalább egy gyufaszálat megmozdítani.
Legnagyobb szerencsémre nem tévedtem, hiszen bátor hősünk olyannyira a sarkára állt, hogy tétlen főnökei elé is felterjesztette az ügyet, akik aztán egy vezetői ülésen is megvitatták ezt a csip-csup kérdést. Újfent hangsúlyozom, hogy bármiféle anyagi vonzat, vagy éppen humán erőforrás befektetése nélkül, csupán egy fotóhelyszín biztosításáról lett volna szó, melyért cserébe sajtómegjelenést kínáltam volna. Mindenesetre ennek előnyös oldalát a 30 tagú marketing-kommunikációs osztály egyetlen dolgozójának sem sikerült felismernie, mielőtt a menedzserek vitára bocsátották volna az ajánlatot.
Legtöbbször a biztonsági őrök létszáma is nagyobb a látogatóéknál - nincs jó status quo-ja az üzemeltetőnek
Vajon a bérlők is elégedettek?Hivatalos választ a mai napig nem kaptam (2012 augusztusa óta), de a fellengzős stratégiai és marketing igazgatót sikerült telefonon elérnem, akitől már csak a vicc kedvéért igyekeztem érdeklődni, hogy vajon miért is van szerencsém magam láthatatlannak érezni, vagy miért is engedheti meg magának egy közhasznú társaság kommunikációs csapata, hogy az újságírókkal szemben hallgatásba burkolózzék, ily módon szalasztva el egy olyan ajándék megjelenési lehetőséget, amit egyébként még egy globális vállalat hazai képviselete sem hagyna kárba veszni.
Egyrészt megtudtam, hogy publicitásnak nincsenek híján (ami a Negyedben garázdálkodó szatírnak köszönhetően így is volt), ráadásul annyi reklámbevétel folyik be hozzájuk, hogy jóformán elkölteni sem tudják azt.
A Zsolnay 'szakemberétől' tudtam meg, hogy élénk a pécsi autókereskedők szponzorálási kedve
Barangolás a pécsi autós életben - elkél a támogatásVisszautasításom apropója a szóbeli indoklás szerint az volt, hogy több olyan tízmilliós nagyságrendű autóipari megállapodás előkészítése is folyamatban van, melyeket a potenciális szövetségesektől különböző márkák felbukkanása a Negyed szárnyai alatt csak hátráltatna. Nos, aki kacagását visszafojtva figyelemmel kíséri a hazai autókereskedések sorsát, az bizonyára messziről is észreveszi, hogy legtöbbjük néhány 100.000 forintot sem lenne képes reklámra elkölteni, nem ám még országos szinten is ritka milliókat. Magyarán jó szokásunkhoz híven a magasházból felhőkarcolóvá váló óriásról, balokányi wellnesshotelről, vagy éppen hegyoldalba felszaladó villamosról szőtt pazarló vágyálmok vélt inkompatibilitása miatt egy valós lehetőséget eresztettünk szélnek.
Nekünk is van egy ajánlatunk a ZSN támogatóinakNe legyen igazam, s akkor bárki, aki a létesítményt tízmilliós összeggel támogatja, lapunk hasábjain is grátisz megjelenési lehetőséget kap, de ettől függetlenül tegyük egy pillanatra mérlegre azt a kérdést, hogy egy túlnyomóan közpénzből, adományokból üzemelő intézménynek szükséges-e társadalmi felelősségvállalásra köteleznie magát. Nos, én úgy vélem, hogy igen, hiszen amennyiben a város minden márkakereskedőjének örömére minden 'brand' egyforma súllyal jelenik meg a Zsolnay égisze alatt, az bizony kollektíven több vizet hajt a malmunkra, mintha egyetlen fizető ügyfelet helyeznénk előtérbe. Másrészről olyat még bizonyára senki sem pipált, hogy egy partner szerződéskötése miatt a további lehetőségek felmerülésekor egy szakmai alapon működő csoportosulás már tárgyalásokba se bocsátkozzék, hiszen annyira egyetlen szponzor sem lenne infantilis, hogy a számára is hasznos további publicitást személyes sértésnek vegye.
Ön ismeri a Zsolnay Negyed szolgáltatásait?
Tudom, tolakodó értetlenkedésem is különös, hiszen nem vesztettem semmit. Csupán tettre kész fiatalok lelkesedése ismét a passzív felsővezetők hanyagul kinyújtott lábában botlott meg. Pedig jómagam a valóban segítőkész sajtóreferenssel virtuálisan összekacsintva is éreztem, hogy itt egy egyszerű fotózási helyszínnél azért többről volt szó. Lelki szemeim előtt láttam ugyanis, ahogy egy következő evolúciós lépcsőfokon a rendezvények sarkában ott áll majd az Autó Pult csapata, hogy kicsik és nagyok örömére bemutathassuk aktuális flottánkat, beszélgethessünk.
Az apoteózis érdeklődés hiányában elmaradAztán ki tudja, egyszer talán a helyi dílerek is csatlakoznak hozzánk, s egy egész kis kiállítást is képesek leszünk megszervezni, melynek keretein belül az érdeklődő gyerekeket élménykörre visszük, míg a felnőttek vásárlásról tárgyalnak. Később a közvetítésünkkel talán az importőrök is felfigyelnek a Negyedre, ami akár hazai, nemzetközi bemutatók helyszínévé is válhat (ami például a Budapest Music Center-nek fennállásának első hetében is sikerült). A lehetőségek tárháza tehát végtelen, de ez most mind semmivé foszlik, mert valahol valaki az orránál sem lát tovább.
Barangolás a pécsi autós életben - elkél a támogatásVisszautasításom apropója a szóbeli indoklás szerint az volt, hogy több olyan tízmilliós nagyságrendű autóipari megállapodás előkészítése is folyamatban van, melyeket a potenciális szövetségesektől különböző márkák felbukkanása a Negyed szárnyai alatt csak hátráltatna. Nos, aki kacagását visszafojtva figyelemmel kíséri a hazai autókereskedések sorsát, az bizonyára messziről is észreveszi, hogy legtöbbjük néhány 100.000 forintot sem lenne képes reklámra elkölteni, nem ám még országos szinten is ritka milliókat. Magyarán jó szokásunkhoz híven a magasházból felhőkarcolóvá váló óriásról, balokányi wellnesshotelről, vagy éppen hegyoldalba felszaladó villamosról szőtt pazarló vágyálmok vélt inkompatibilitása miatt egy valós lehetőséget eresztettünk szélnek.
Nekünk is van egy ajánlatunk a ZSN támogatóinakNe legyen igazam, s akkor bárki, aki a létesítményt tízmilliós összeggel támogatja, lapunk hasábjain is grátisz megjelenési lehetőséget kap, de ettől függetlenül tegyük egy pillanatra mérlegre azt a kérdést, hogy egy túlnyomóan közpénzből, adományokból üzemelő intézménynek szükséges-e társadalmi felelősségvállalásra köteleznie magát. Nos, én úgy vélem, hogy igen, hiszen amennyiben a város minden márkakereskedőjének örömére minden 'brand' egyforma súllyal jelenik meg a Zsolnay égisze alatt, az bizony kollektíven több vizet hajt a malmunkra, mintha egyetlen fizető ügyfelet helyeznénk előtérbe. Másrészről olyat még bizonyára senki sem pipált, hogy egy partner szerződéskötése miatt a további lehetőségek felmerülésekor egy szakmai alapon működő csoportosulás már tárgyalásokba se bocsátkozzék, hiszen annyira egyetlen szponzor sem lenne infantilis, hogy a számára is hasznos további publicitást személyes sértésnek vegye.
Ön ismeri a Zsolnay Negyed szolgáltatásait?
Tudom, tolakodó értetlenkedésem is különös, hiszen nem vesztettem semmit. Csupán tettre kész fiatalok lelkesedése ismét a passzív felsővezetők hanyagul kinyújtott lábában botlott meg. Pedig jómagam a valóban segítőkész sajtóreferenssel virtuálisan összekacsintva is éreztem, hogy itt egy egyszerű fotózási helyszínnél azért többről volt szó. Lelki szemeim előtt láttam ugyanis, ahogy egy következő evolúciós lépcsőfokon a rendezvények sarkában ott áll majd az Autó Pult csapata, hogy kicsik és nagyok örömére bemutathassuk aktuális flottánkat, beszélgethessünk.
Az apoteózis érdeklődés hiányában elmaradAztán ki tudja, egyszer talán a helyi dílerek is csatlakoznak hozzánk, s egy egész kis kiállítást is képesek leszünk megszervezni, melynek keretein belül az érdeklődő gyerekeket élménykörre visszük, míg a felnőttek vásárlásról tárgyalnak. Később a közvetítésünkkel talán az importőrök is felfigyelnek a Negyedre, ami akár hazai, nemzetközi bemutatók helyszínévé is válhat (ami például a Budapest Music Center-nek fennállásának első hetében is sikerült). A lehetőségek tárháza tehát végtelen, de ez most mind semmivé foszlik, mert valahol valaki az orránál sem lát tovább.
Nyomoztam a Pirogránit udvaron - driftelni szabad
Rendben van, mielőtt hosszú hónapok hallgatása után sikerülne felébresztenem az alvó oroszlánt, leszögezem, hogy minden erőltetve összebarkácsolt ellenérvet meg tudok érteni. Például Pécsett gyakori probléma, hogy a térköves burkolatra egy verébnek sem szabad rálépnie, mert a madárka tetemes tömege károkat okoz. Aztán a menedzsment munkájának üdvözítésére Józsi bácsi a bejáratnál biztosan készített statisztikát arról, hogy a szélfútta ördögszekerek – vagy legritkább esetben a látogatók - tömegében egy autónak már amúgy sem lenne helye, sőt, tulajdonképpen egy négykerekűnek és egy közlekedéssel foglalkozó országos sajtóorgánumnak az égvilágon semmi köze a forgalommentes övezetnek számító és kulturális szolgáltatásokat értékesíteni kívánó helyi Zsolnay Negyedhez.
Itt is népszerűsíteni próbáltunk - mára bezárt a szomorú vidámpark
Ezeket mind megértettem volna, ha a 30 fős marketing-kommunikációs csoport egyik tagja billentyűzetet ragad és érdemi levelet címez jóhiszeműen felvetett kérésemre. Persze ki vagyok én, hogy válaszra érdemesnek tartom magam!? Egy havi szinten alig néhány 100.000 olvasót megmozgatni képes kis szaklap szerkesztője? Egy önjelölt független újságíró? Igazság szerint ebben a kérdésben nem vagyok egyéb, mint egy változtatni kívánó pécsi polgár, aki a Zsolnayban látja a kiváló hardvert, ami pillanatnyilag működőképes szoftver hiányában képtelen kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.
Csipkerózsika-álomba szenderült a város, de a mesebeli herceg villamosa csak nem akar megérkezni
Nem vagyok más, mint egy magát büszkén pécsinek valló jelentéktelen porszem, aki legalább a munkájának egy részét megpróbálja visszacsempészni öngyilkossági kísérlete miatt haldokló szülővárosába, ami nem csak a különböző bűnesetek hangsúlyosabb sajtómegjelenései okán fest egyre szomorúbb képet magáról. Nem vagyok én se senki, mert más elhit(et)te magáról, hogy ő valaki. Hallgatásba burkolózva és tétlenségre ítéltetve így maradt ismét mindenki senki – és ez az igazi válság.