Az első konstruktőrök úgy gondolták, túl macerásak a lovak közlekedésre, inkább készítenek olyan „szekereket”, melyeket pusztán üzemanyaggal táplált vastömbök hajtanak. Aztán ezekből az abszolút racionális elvárásoknak előbb-utóbb igen jól megfelelő használati eszközökből megszülettek a mai, nagyon szuper, ugyanakkor sokak szerint mégsem annyira jó autók. De miért fanyalog számos tulaj a mai autókat értékelve, mi a bajuk ezekkel a remek gépezetekkel?

Bezzeg azok a régi szép idők!Elsősorban az, hogy viszonylag gyakran elromlanak. És ez baj? Gondoljuk végig, ha elromlik, akkor javítani kell, ami nekünk, tulajdonosoknak ugyan baj, viszont a gyártónak igen jó üzlet. Persze feltétel, hogy úgy kell kialakítani azt a szerencsétlen járművet, hogy esélye se legyen a használónak orvosolni még a legegyszerűbb hibákat sem, sőt, még egy egyszerűbb műhelyben se tudják kijavítani a problémát, hiszen ha a járművet a márkaszervizben reparálják, akkor a munkadíj is a gyártót szolgálja. Szóval eddig ott tartunk, hogy bár a vevőnek gond, ha elromlik az autó, a gyártónak nem.

Sokan állítják, hogy a régi autók az újaknál sokkal jobbak voltak. Azért ennél jóval komplexebb a dolog...

Persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogyha egy járgánnyal sok a probléma, arra ösztönzi a vásárlót, hogy másik márkát válasszon, és rossz hírét keltse a Ami elromolhat, az valamikor el is romlik.gyártónak. Csak az a baj, hogy a többi sem jobb, mondják erre sokan – és valljuk be, igazuk van, sőt, tudják ezt a gyártók is. Ezt tetézve, vesztünkre a meghibásodásnál mindig felmerül a szinte megválaszolhatatlan kérdés: vajon azért romlott el, mert a termék rossz, vagy azért, mert nem megfelelően használták?

És visszatérve a pár sorral korábban odavetett, őrültnek ható mondatomra (miszerint egyik sem jobb), érdemes kicsit körüljárnunk a velős állítást – már csak azért is, hogy ki tudjak mosakodni ebből a demagóg és helyenként igazságtalan bevezetőmből.

Nem kétség, hogy rengeteget fejlődött a technika. Minden szempontból.

Tehát azt állítom, hogy a mai autók sok esetben nem túlzottan tartós, sőt, számtalanszor megbízhatatlan, feleslegesen bonyolított kialakítása ugyan baj, viszont jobb, ha hozzászokunk a tényhez, hiszen mi akarjuk, hogy ilyen legyen. Mi várjuk el attól a szegény szerkezettől, hogy mindent tudjon, és mi emberek akarunk túl kapzsi módon egyre több pénzt kisajtolni belőle.

Legyen olcsó, komfortos és sportos. Még valami?Valljuk be őszintén, mi akarjuk azt, hogy menjen jól a 'vas', ugyanakkor fogyasszon keveset. Meg azt is mi akarjuk, hogy ne szennyezze a környezetet, legyen mindene újrahasznosítható. Meg persze legyen biztonságos és kényelmes amellett, hogy olcsón lehessen megvenni, majd fenntartani és legyen még tartós is. És mi gondoljuk, hogy az autó státusszimbólum, hogy az, aki korszerűtlenebb, értéktelenebb, lassabb járgányt hajt, annak nem sikerült az élet. És ezt lovagolják meg a gyártók, ezért ajánlják kivitelezhetetlen gyorsasággal újabb és újabb, egyre gyorsabb, kényelmesebb, osztályfeletti érzést keltő autóikat. És mi hisszük el, hogy az életet csak rohanva lehet élni, hogy felelősséget majd a jármű vállal helyettünk, javítja hibáinkat, hogy majd minden használati tárgyunk képes lesz kielégíteni őrült, végtelenül individuális igényeinket.

A több meghibásodásnak csak mi, fogyasztók vagyunk az okai: egyszerűen túl sokat akarunk.

És higgyük el, ez így nem megy. Ma a járműkonstruktőrök azon sakkoznak, hogy megpróbálják ezt a sok, általában egymásnak ellentmondó követelményt kielégíteni úgy, hogy a márka tulajdonosai is szépen gazdagodjanak. És ebben segítenek nekik a minden hájjal megkent marketingesek, a közgazdászok, a hozzá nem értő zöldek, a világot megváltó politikusok, akikkel már olyan túlerőben vannak, hogy szegény mérnököknek esélyünk sincs valami igazán maradandót alkotni.

De nézzük, hogy zajlik az autófejlesztés: „komoly” szakemberek lenyűgöző statisztikáikból kiadják az utasítást: új modell kell. De legyen ám jobb, mint a fél éve még utoljára ráncfelvarrt, nyugdíjba küldendő régi típus.

Szinte alig szárad meg a festék egy-egy friss modellen, a vásárlók pedig már a következő generációt várják.

Természetesen legyenek jobb menetteljesítményei, bár már a régi is sokkal jobban ment, mint amit egy átlag sofőr ki tud belőle autózni, ám csak így lehetünk jobbak a konkurenciánál. A mérnökök erre beletennének egy nagyobb motort, komolyabb féket és keményebb futóművet, majd hátradőlnének.

Na, ekkor jönnének a leendő tulajdonosok, hogy megnőtt a fogyasztás, drágább a fenntartás, ráz az autó, meg sírnának a környezetvédők is, hogy több lett a károsanyag-kibocsátás, fogy a kőolaj! Persze egyből meglovagolná minden országban ’állambácsi’ is, hogy a növekvő szennyezés többletköltséget jelent az államháztartásnak, ezért kénytelenek többletsarcot kivetni – és kicsit többet az indokoltnál, hogy legyen egy kis hasznuk is betömni egyéb lyukakat. Elvégre szerintük az autó nem közlekedési eszköz, hanem luxustárgy.

Erre a mérnök kivágná az eredeti motort, féket, futóművet a kocsiból és elkezdené optimalizálni a hajtás hatásfokát, vagyis modernebb anyagokat használna, pontosabban gyártatná az alkatrészeket, plusz elektronikák garmadájával tökéletesítené a szabályozást. Persze ismét jönnének a vásárlók, hogy drágult az autó, meg hamarabb elromlik, egyszóval „rosszabb” lett.

Meg rövid levélben jelezné a marketingosztály is, hogy bár a növekvő szervizigény jó üzlet volt, de azért mégiscsak a márka megítélése miatt jobb lenne valami megbízhatóbb. Ja és az árcédulát sem volt jó ötlet növelni, mert a statisztikák is azt igazolják, hogy a vevő nehezen hajlandó többet fizetni az újításokért, annak ellenére, hogy vágyik rá.

A tökéletességhez speciális anyagok hada és csúcstechnika kell, amiket nagyon meg kell fizetni

A hajtás fejlesztésért felelős gárda ezek után feltenné a kezét, és gyakorlatilag feladva a meddő küzdelmet konzultálna a karosszériát fejlesztő részleggel, hogy csináljon kisebb tömegű, áramvonalasabb karosszériát, mondván az úgyis jobban néz ki, illetve írna a kényelemért felelős csapatnak, hogy söpörjék ki a felesleges extrákat.

Elképzelni is nehéz, mennyi munkát takar a képGondolhatjuk, a karosszéria-tervezők nyöszörögnének, hogyha csökkentik a tömeget, azzal csökken az autó biztonsága – főleg, ha nem álló, fix tárgynak ütközik -, meg a tartóssága is. A légellenállással sem tudnak már játszani, hisz a végletekig ’túldizájnolt’ karosszériával már így sem lehet parkolni tolatóradar nélkül, a szinte vízszintesre húzott A-oszloptól nem lehet kilátni és a gömbölyű forma miatt a csomagtartón, meg a beltéren sem lehet már faragni, azt régóta aláaknázta a külcsín. A kényelemért felelős marketingesekkel és mérnökökkel felvértezett gárda meg egyenesen elküldené melegebb éghajlatra az elégedetlenkedőket, valahogy így:

A biztonság fontos, de súlya van: a pénztárcát és a tömeget illetően egyaránt

Változik a világ„Kedves kollega, ugye nem gondolja, hogy a vevővel én majd meg tudom értetni, ahhoz, hogy jobb autót kapjon, le kell mondania a felesleges extrákról, a vezetési élményről, a fellengő formatervről?! Maga gondolja, hogy egy mai vásárlónak mondhatom azt, hogy ne bonyolítsa menetstabilizáló rendszerrel járművét és inkább közlekedjen óvatosabban, ha rossz az idő? És meg fogja érteni, hogy felesleges a követési távolságtartó tempomat, inkább próbálja meg nem letolni az autópályáról az előtte haladót? És majd én szembesítsem azzal, hogyha nem talál el a sarki közértig GPS nélkül, meg a sávot se tudja tartani asszisztens nélkül, akkor inkább ne is vegyen autót, hisz abszolút alkalmatlan sofőrnek?

Én adagoljam be neki, hogy attól nem lesz menőbb, hogy nem kulccsal, hanem kártyával tudja kinyitni az ajtót? Meg egyébként is, nekünk az a jó üzlet, ha minél több kiegészítőt, minél erősebb motort, F1-es váltót, adaptív futóművet rásózhatunk a vásárlóra és sikerül ezáltal az autó árát a duplájára hizlalni. Aztán majd mikor rájön, hogy mennyibe fog kerülni egy 20 colos gumigarnitúra, addigra már késő.

Vagy Önnek elég lesz majd a fizetésének fele, mert a csökkenő profitot nem a cég tulajdonosa fogja lenyelni? Sőt, ha a tulaj önhibáján kívül karambolozik, ugye Önben is megszólalna a lelkiismeret, hogy a magas fokú biztonsági arzenállal talán megúszhatta volna. Nem beszélve a márka megítéléséről, hiszen másnap minden médium halálautónak nevezné modellünket, meg vállalhatnánk a horribilis kártérítési pereket.

A gyártók nem állnak meg: mérnökök ezrei dolgoznak azért, hogy még jobb legyen a vas

Épp amikor olvassa ezeket a sorokat szegény mérnökünk, nyakába szakad a legfrissebb hír, miszerint újra tüntetnek a zöldek, az országok politikusai pedig hogy mutassák, mennyire törődnek népük sorsával, „védik” a szegény, autóval nem rendelkezők tömegét, újabb sarccal szorongatják azokat az átkozott autósokat.

De hát igazuk is van, hiszen miért fizetné az állam - tehát mindenki - a közutak fenntartásának költségeit, a balesetet szenvedők orvosi ellátását, a környezetszennyezés hatásait enyhítő intézkedések árát. Nem lehet hangsúlyozni: a közlekedés, főleg az autózás luxus - még ha munka, akkor is.

És ekkor végső elkeseredésében szegény fejlesztőnk annyira elkeseredik, hogy szakmát vált, mert azt már az elején belátta, hogy úgysem tudja majd megmagyarázni az autósoknak: ennyi őrült elvárásnak nem lehet megfelelni.