Az automobilok nagy családjának egy kicsiny szegmensét képezik a különc autók, melyeknek ugyan nincs semmilyen racionális értelmük, viszont tudják azt, amire józan megfontolásból épített társaik mára egyre inkább képtelenek – hatással tudnak lenni az emberekre.
Gondolom Chris Williams is ezt vallja, minden bizonnyal ezért kreálta a Packard-Bentley „Mavis” névre hallgató járgányát, mely a különc család egyik ikonikus alakja lett. Tud mindent, ami ebben a műfajban elvárható – rengeteg pénzt és munkaórát kellett beleölni a talpra állításához, rég elfeledett alkatrészekből kukázták össze, meghökkentő paraméterekkel rendelkezik, és ha beindul, nem maradhat el az ámulat.
A vázát attól a híres Bentley 8 Litre-től kölcsönözték, mely modellt a 30-as években gyártották, és korának legnagyobb, legfényűzőbb Bentley karosszériája volt – még a Rolls-Royce Limited felvásárlása előtt. Persze ahhoz, hogy az alváz elbírja az eredetinél több mint ötször nagyobb lökettérfogatú motort, jócskán át kellett alakítani a szerkezetet.
És mielőtt az gondolnák, biztos csak elnéztem a motoradatokat, inkább gyorsan leírom. Tehát míg a Bentley eredeti motorja „csekély” 7983 köbcentivel, hat hengerrel és még ma is egész tisztes 220 lóerővel repítette az autót; addig a Mr. Williams által minden bizonnyal cipőkanállal bepasszírozott 12 hengeres erőforrás 42 literes, 1500 lóerős és 2700 Nm forgatónyomatékot juttat a kerekek felé, ráadásul mindkét értéket leadja a gép már 2400-as percenkénti fordulatszámon. Persze ahhoz, hogy az őrült méretű motornak legyen elég helye, a kormányt is szükséges volt eltolni, ráadásul szögben is módosítani kellett – a videókon jól látható, hogy a síkja nem merőleges az autó hossztengelyére!
Packard 4M 2500 motor, mely őrzi a repülős géneket.
Mondjuk a motor konstruktőrei is gondolhattak volna rá, hogyan lehet majd az erőforrásokat közúti járművekbe építeni, csakhogy a Packardnál a 4M 2500 típusú lóerőgyárat eredetileg második világháborús PT, azaz „Patrol Torpedo” hadihajókhoz tervezték. És hogy tovább csavarjam a történetet, a PT hajókhoz használt motorok mindegyike, így a Mavisban használt négyütemű, hengerenként négyszelepes, összesen 24 darab nyitott kipufogócsővel és alumínium blokkal megáldott V12-es 4M-2500 erőforrás is igazából egy első világháborús repülőgépmotor továbbfejlesztett változata. Ezt tükrözi a motor kialakítása is, hiszen a 4M-2500-at ugyanúgy feltöltő segíti, ahogy anno a repülőgépmotort - méghozzá 2,4-es gyorsító áttétellel -, de innen származtatható a négypólusú mágneses gyújtás is. Viszont a hátsó tengely és a négysebességes váltó a Bentley-től jött, előbbi egy Speed Six egység fordított forgásiránnyal, míg a váltást egy C típusú szerkezet biztosítja, és állítólag egész jól kezelhető, annak ellenére, hogy nem szinkronizált. Egyedül akkor van baj, ha nem sikerül teljesen kinyomni a nagyon kemény kuplungot, vagy elfelejti a sofőr a duplakuplungolást.
A matt fekete fényezés jól illik a fenevadhoz.
A motor potenciálját jól mutatja, hogy a szívócsonk közel 17 centi átmérőjű, míg a három üzemanyagtartály közül a legnagyobb térfogata majd 250 liter, és ha visszaosztjuk a 42 literes lökettérfogatot a 12 hengerrel, azt kapjuk, hogy egy hengerre 3,5 liternyi térfogat jut, ami görögdinnye átmérőjű hengerekre utal. Hozzátéve, hogy az 1500 lóerős motor a legerősebb változatot jelenti a sorban, hisz a második világégés kezdetén még az 1200, majd később 1350 lóerős motorok szolgáltak, és csak a háború végén alkalmazták a három 1500 lóerős motorral összesen 4500 lóerő teljesítményű „PT” hajókat, melyeket még töltőlevegő-visszahűtővel is megspékeltek.
Persze akik jártasak a járműdinamikában, egyből sejthetik, hogy a közel 1,2 tonna tömegű, 42 literes motor és a hatalmas üzemanyagtartályok miatt 2,4 tonna össztömegű, majd hat és fél méter hosszú jármű irányítása minden lehet, csak jó nem, és a fékrendszernek is kiemelkedő teljesítményűnek kellene lennie ahhoz, hogy hatékonyan lassítsa a behemót járgányt.
A Bentley-t eredetileg vákuum-szervo rásegítéses dobfékekkel fékezték és csak remélni tudjuk, hogy Mr. Williams feljavította az eredeti szerkezetet, bár a tesztek során az derült ki, hogy a fék teljesítménye elég szegényes. Ráadásul, amíg rendesen át nem terhelődik a kocsi súlya az első tengelyre, addig szinte alig lassít a Bentley fékrendszer – ez főleg kis lassításoknál érezhető.
De ez nem lényeges egy különc autónál. Ugyanúgy érdektelen tulajdonság, mint a 260 km/h-s becsült végsebesség, hisz a kipufogókból áradó lángcsóvák, az alapjáraton érces, durrogásokkal megvadított, majd fordulaton kitisztuló motorhang, melyet megfűszerez a feltöltő süvítő dallama - feledtet minden vezetési nehézséget. Hol lehet manapság olyan autót vezetni, amiben a motorból kiáradó nemes gázok és lángcsóvák télen is melegítik a sofőr arcát és a könnyed felhőként kiáramló olajpermet úgy beivódik a hajába, hogy még többszöri hajmosás után is érezhető marad?
Az egészben ez a nagyszerű, hiszen míg a mai járművekben a Mavis kőkorszaki vezetési tulajdonságaitól falnak mennének a vásárlók, addig ez a gép pont attól lenne szegényebb, ha nem két lábbal kellene taposni a pedálokat, nem lenne elengedhetetlen izomból tekerni a kútkerék méretű kormányt és kiszámíthatóan engedelmeskedne a szörnyeteg a legalkalmatlanabb sofőrnek is.