Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Meglehetősen valósnak tűnő, a Land Rover gyárból kiszivárgott információk szerint a britek luxusterepjárója 2012 őszén új generációjába lép, és állítólag néhány hajtáslánci elemen kívül szinte egyetlen alkatrésze sem egyezik majd meg a leköszönő, immár 2002-től piacon lévő harmadik sorozattal.

Az brit Autocar magazin értesülései szerint az autó vitathatatlanul legnagyobb érdekessége, hogy a Jaguar zászlóshajójához, az XJ-hez hasonlóan teljesen alumíniumból építkező karosszériát kap, ráadásul az is újdonság, hogy az új Range Rover Sport a hírek szerint hét üléssel is rendelhető lesz, sőt, az sincs kizárva, hogy ő lesz a jelenlegi Discovery utódja.

Mindkét változat már a fejlesztés utolsó stádiumánál tart (mely egyébként az L405-ös kódnéven fut), a teljes formaterv pedig állítólag még az idei év közepén elnyeri végleges állapotát. Az újdonságok arányainak változása már első ránézésre feltűnik, hiszen nem csak az autó lesz hosszabb (úgy nagyjából 2,5 centivel), hanem a tetővonal is jóval alacsonyabb lesz, így látványosan sportosabb sziluettel büszkélkedhet majd a Range. Utóbbi változtatás nem csak a szemre, hanem az aerodinamikára is jó hatással van, a légellenállási együttható javulásából pedig az autó több tekintetben is profitálhat majd (például alacsonyabb fogyasztás, csendesebb futás, nagyobb végsebesség, jobb gyorsulás). Az eddig jól megszokott alapformák állítólag lényegesen nem változnak, hiszen a kissé konzervatív vásárlók nagyon szerették az előd vonalvezetését, de azért fedezhetünk majd fel új elemeket a terepesen.

A hátsó lábtér viszont a megnövekedett tengelytávnak (kb. +25 mm) is köszönhetően állítólag 12,5 centivel lesz tágasabb, a kliensek ugyanis ebben a tekintetben panaszkodtak az előző modell dimenzióira, a gyártó pedig természetesen meghallgatja kívánságaikat. Az alacsonyabb tetővonal ellenére viszont a fejtér valószínűleg nem lesz szűkebb, mégpedig az alacsonyabbra helyezett ülések végett. A beltérben nemcsak a helykínálat, hanem az anyagminőség is párját ritkítja majd; ezen a téren (is?) a kategória legjobbját szeretnék a britek megalkotni. Egy biztos: finom bőrben, fémben, és elegáns fában nem lesz hiány.

A teljesen alumíniumból készült karosszéria és a jóval fejlettebb technikai színvonal meghozza a maga gyümölcsét a modell tömegét illetően: a jelenleg is futó szériánál akár 450 kilogrammal is könnyebb lehet (ennek kicsit több mint a felét adja az alukarosszéria) a negyedik generációs Range Rover, ami azt jelentené, hogy nem lesz nehezebb 2,2 tonnánál - ami az autó dimenzióit figyelembe véve egyáltalán nem sok. A technika egy része, illetve a fedélzeti elektronika a Jaguar XJ-ből érkezik.

A motorok terén az elején egy 305-310 lóerő körüli V8-as, (TDV8) és egy nagyjából 270 tagú ménessel bíró háromliteres V6-os (TDV6) gázolajos érkezésére számíthatunk, melyeknek erejét egy start-stop funkcióval kiegészített, ZF-től származó nyolcgangos automataváltó továbbítja a rendkívül fejlett összkerekes rendszerhez. A V8-as dízellel a monstrum állítólag nyolc másodpercen belül lesz képes teljesíteni a százas sprintet, fogyasztása pedig a gyár reményei szerint nyolc literen belül marad száz kilométerenként. A maga nemében szintén egészen dinamikus V6-os ennél is takarékosabb lesz; ennek a modellnek a britek 200g/km alá szeretnék csökkenteni a széndioxid-kibocsátását.

A nagy benzinmotorok természetesen szintén nem fognak kihalni a Range Rover motorházteteje alól: az ötliteres V8-as valószínűleg már a piaci startot követően is ott lesz a kínálatban, később pedig ugyan ennek érkezik a kompresszorral tovább erősített, bőven 500 lóerő fölötti változata. Az indulás után néhány évvel a mai tendenciának megfelelve érkezni fog egy hibrid verzió, amelynek széndioxid-kibocsátása 170 g/km-nél is alacsonyabb lehet.

Természetesen amint további információk, esetleg képek látnak majd napvilágot a legendás brit modellről, mi azonnal közvetítjük azokat olvasóinknak.