Az utóbbi időben egyre erősödik bennem az érzés, hogy a közlekedésben kezdünk „elbalkániasodni”, ami bizony egyáltalán nem jó dolog. A kollégákkal munkakörünkből kifolyólag rengeteg időt töltünk az utakon, és szinte nem telik el úgy nap, hogy ne tudna mindenki felhozni egy-egy ép ésszel nem igazán felfogható illetve tolerálható közlekedési helyzetet, és azon sem csodálkozunk, hogy a baleseti statisztikák az elmúlt időszakban rossz tendenciát mutattak. Kérünk szépen mindenkit (magunkat is beleértve), hogy közlekedjünk okosabban, gondoljuk át jobban tetteinket és viselkedésünket, a közlekedés ugyanis tényleg veszélyes dolog. Jelenlegi irományomat különféle példákkal a végletekig lehetne húzni, és garantáltan mindenki ki tudná egészíteni sok-sok jó tanáccsal és tapasztalattal, így én csupán néhány gondolatot hoznék fel – mondjuk amiket úgy az elmúlt néhány napban tapasztaltam.

Mindenekelőtt kezdeném a buszsáv használatával, amivel kapcsolatban a szabályosságra való törekvésem okán számtalanszor kerültem veszélyhelyzetbe. Az egyik legjobb barátom Budapesten, a XII. kerületben lakik, én pedig gyakran fordulok meg nála, a Szilágyi Erzsébet fasorról a Széll Kálmán tér felé tartva pedig életveszélyesnek tartom a buszsávot – pontosabban nem a buszsávval van gond, hanem a felelőtlen autósokkal. A buszsávba ugyebár csak szaggatott vonal esetén sorolhatunk be, ez azonban 10-ből 9 autóst nem igazán érdekel, és már a folytonos vonalon, a ’megszaggatás’ előtt több száz méterrel repesztenek a buszsávban. A szabályos autósok a lámpánál feltorlódott sorban araszolva nagy nehezen elérik a szaggatást, majd kihelyeznék az indexet, szépen besorolva a buszsávba, azonban hátulról sorban érkeznek az ívelő lejtőn (így a tükörben is nehéz észrevenni a szabálytalankodókat) 60-70 km/órával az autósok. Nem egy, nem kettő: szinte az összes. Komolyan mondom, szinte minden alkalommal emelkedett pulzussal (és padlógázzal) merek csak szabályosan kisorolni, imádkozva, hogy el ne találjon valaki hátulról. Kérdezem én: a rend éber őrei miért nem inkább itt próbálnak meg rendet tenni a sok esetben teljesen érthetetlen helyeken történő sebességmérések helyett?

Nem kevesebb bosszúságot okoznak a mobiltelefonok, tabletek, számítógépek, és egyéb szórakoztató rendszerek az autókban. Minden nap sofőrök százát látom nyomkodni a mobiltelefonokat, ha pedig figyelmesebbek vagyunk, észrevehetjük, hogy sokan bizony nem csupán telefonhívást indítanak vagy fogadnak, de konkrétan sms-eket, facebook-üzeneteket (!) gépelnek be, esetleg aknakeresőznek vagy pasziánszoznak – nem viccelek, ez sajnos komoly. A napokban egy olyan kedves autóshoz is volt szerencsém, aki épp egy Excel-táblázatot szerkesztett az utas ülésen lévő notebook-ján, az úriember pedig bizonyára tökéletesen lereagálta volna, ha mondjuk egy kisgyerek véletlenül kiugrik elé. Sajnos az sem ritka látvány, hogy épp a hivatalos szervek űzik vígan a kézből történő telefonálást vezetés közben, az abszolút érthetetlenség pedig azon autósok viselkedése, akik kézből telefonálnak, miközben ott van a kihangosító az autójukban. A bluetooth-os telefon-kihangosítókat mindenesetre kötelezővé kellene tenni az autókhoz (legalább az újakhoz), például az ESP-hez hasonlóan, ugyanis sokan mondhatják, hogy ők bizony nem telefonálnak autóban, a mai világban azonban ezt elképzelni sem lehet. A kihangosító pedig higgyék el, szuper dolog.

Ha már szórakoztató elektronika illetve telekommunikáció, nem mehetünk el szó nélkül egy új divatról, amit egyre nagyobb gyakorisággal figyelhetünk meg, és ami szintén az életveszélyes kategóriába sorolható. Ez nem más, mint az autóban fülhallgatóról történő zenehallgatás. Nem, a legtöbb esetben nem vezetékes, fülhallgatós telefon-kihangosítóról beszélek, mert az még részben tolerálható lenne. Egyszerűen arról van szó, hogy sokan a mobiltelefonjukon, illetve a zenelejátszójukon lévő számokat izgalmasabbnak találják a rádióműsoroknál, így adja magát, hogy ne csupán a buszon, de a volán mögött is ilyen módon bömböltessük a zenét. Dudálnak? Esetleg közeledik egy szirénázó mentő- vagy tűzoltóautó? Semmi probléma, úgysem halljuk meg őket. Ugyanúgy azt sem, ha mondjuk a motorból, váltóból, futóműből valami rendellenes hang hallatszik. A fülhallgatós zenehallgatás különben nem csupán az autósokra, de a gyalogosokra és az öngyilkosjelölt biciklisekre is vonatkozik.

Apropó, biciklisek. Higgyék el, semmi-semmi bajom nincs a biciklisekkel, sőt, jómagam is örömmel tekerek, a biciklisek viselkedése nagy általánosságban azonban kritikán aluli, amit főleg a fővárosban tapasztalunk. Legyen szó dugóról, piros lámpáról, gyalogosátkelőről, vagy bármiről, gyakorlatilag rengeteg biciklis számára a szabályok és a KRESZ nem létező fogalomrendszer. Életveszélyesen száguldoznak, este pedig a baráti társaságban büszkén mesélik néhány sör mellett, hogy bármilyen autósnál hamarabb odaérnek A-ból B-be a fővárosi forgatagban. Persze, ha az autósok is a szabályokra fittyet hányva, pirosokon áthajtva, 120 km/h-val, a szembe sávot is használva, a kocsisorok között közlekednének néhány autótükröt letörve, bizonyára ők is lényegesen gyorsabban elérnék úti céljukat. Azonban lehet, hogy meg kellene próbálni mindezt egy kicsit kulturáltabban, a piacról érkező nagymamákat és az iskolákba igyekező tanulókat nem elütve. Sajnos számtalan biciklibalesetről lehet olvasni, amelyek nagy része nagyon szomorúan végződik, azonban rengeteg kerékpáros közlekedési stílusát megfigyelve én inkább azon csodálkozom, hogy a hasonló balesetek száma nem a többszöröse a valóságosnak. Persze ezúttal is tisztelet a kivételnek, de nagy általánosságban sajnos a fenti tendenciát konstatálhatjuk.

Az imént említett gyalogosoknál maradva véssük az agyunkba, hogy átjárón továbbra sem szabad előzni! Számtalanszor tapasztalom, hogy többsávos úton haladva, egy átjáróhoz közeledve megállok, hogy a szabályoknak megfelelően átengedjek egy gyalogost, a mellettem autózó azonban ezzel nem törődve nemes egyszerűséggel elhúz mellettem, abba nem belegondolva, hogy mi lenne akkor, ha a gyalogos épp akkor érne ki az autóm takarásából. Megállni sajnos garantáltan nem tudna.

Szintén érdemes figyelni a körforgalmakba történő behajtás során. Járai kolléga a körforgalmakról és azok szabályos használatáról írt egy tartalmas és hasznos cikket, azonban a túl bátor (vagy figyelmetlen?) autósokat nem tudom ezúttal sem kihagyni. Napi rendszerességgel kényszerítenek nagyobb fékezésre a körforgalomba behajtók, akik a behajtáskor elalszanak, bámulnak ki a fejükből, majd amikor látják, hogy már biztosan nem tudnak biztonságosan behajtani, mégis megpróbálják.

Jut eszembe, az előzést, pontosabban egy összefüggő kocsisor előzését nem hagyhatom ki, hiszen rettenetesen veszélyes helyzet alakulhat ki ebből. A minap láttam a Balaton déli partján autózva a következő esetet: a lassan hömpölygő hétvégi forgalomban összefüggő kocsisor alakult ki, és hiába értünk ki egy településről, a megengedett 90 km/h helyett alig 60 km/h-val tudtunk haladni. Egy autós ezt megelégelte (nem, nem BMW-s, nem Mercedeses és nem fekete terepjárós volt, mielőtt még csak őket hibáztatnánk), majd a járműoszlop előzésébe kezdett, ami ugye eleve tilos. Igen ám, de közben néhány autóval előttünk egy nagycsaládos autó balra indexelt, hogy behajtson – hozzáteszem, teljesen szabályosan – egy kis leágazásba. Már készült volna az apuka kitekerni a kormányt és gázt adni, amikor az utolsó pillanatban észrevette a tükörből a mellette 100 km/h felett elszáguldó, életveszélyes előzőt.

Elképzelni sem merem, hogy mi történt volna, ha az apuka nem vette volna észre a messziről, villámgyorsan érkező őrültet, aki oldalba találta volna a gyerekekkel teli autót. Nem győzöm nyomatékosítani, hogy ilyenkor (is) használjuk nagyon-nagyon figyelmesen a visszapillantó tükröt, ami életet menthet. Ha pedig hátulról látunk egy ilyen helyzetet, nagyon nehéz okosnak lenni: talán a dudálás a legjobb, ami talán megijeszti a bekanyarodót, de lehet, hogy pont ellentétesen sülhet el a dolog. Az előzés persze minden esetben nagyon érzékeny téma és rengeteg írott/íratlan szabálya van, amit csak kevesen ismernek illetve tartanak be, de ennek ígérem, hogy egy külön cikket fogok szentelni, mert már akkor is megéri, ha legalább egyvalaki tanul belőle valamit. Még annyit jegyeznék itt meg, hogy tényleg ne legyünk lusták használni a tompított fényszórót, ami a szembejövő távolságának felmérését jelentősen megkönnyíti, továbbá könnyebben észrevehetővé tesz egy autót – ez a szabály valóban nagyon okos és hasznos hazánkban.

Végezetül két tanáccsal zárnám le irományomat: mindenekelőtt ne feledjük, hogy kivétel nélkül, mindig annak van elsőbbsége, akinek megadják! Lehet bárki figyelmetlen, tudatlan, fáradt, és hibázhat mindenki, így hiába kapunk zöldet egy veszélyes kereszteződésben, hiába véd minket a főutat jelző tábla és hiába van elsőbbségünk egy jobbkezes kereszteződés révén, mindig megéri meggyőződni arról, hogy a másik oldalról érkező is valóban úgy gondolja-e, hogy megadja az elsőbbséget nekünk. A szabályzat ugyanis egy dolog, a közlekedés biztonsága azonban ennél sokkal összetettebb és fontosabb. Végezetül pedig még annyit fűznék hozzá mondandómhoz, hogy ha bármilyen kárt okozunk egy másik autóban akár egy parkolás vagy bármilyen manőverezés során, ne hagyjuk cserben autóstársunkat, és pontosan úgy viselkedjünk, ahogyan mi várnánk el fordított helyzetben. Igenis írjuk ki elérhetőségünket, esetleg hagyjunk ott egy betétlapot, mert egyrészt emberi dolog vállalni a felelősséget tettünkért, a legtöbb esetben pedig ha nem így teszünk, az ártatlan, sértett felet garantáltan nagyobb költség fogja terhelni, mint a kárt bejelentve minket. Ha pedig becsületesen viselkednénk, mindenkinek sokkal könnyebb lenne az élete, és jobb világnak örülhetnénk.

Mi ezennel mindenkinek jó utat és biztonságos közlekedést kívánunk, s bízunk benne, hogy legalább egy kicsit elgondolkoztatták Önöket is a fent leírtak. És ne feledjük, hogy mindannyian hibázunk, néha mindannyian fáradtak, vagy esetleg figyelmetlenek vagyunk, de legalább amikor tudunk, igyekezzünk megértően és előzékenyen viselkedni, szabálytisztelőek lenni, és segíteni egymást a közlekedésben - hiszen ebben a csapatjátékban lehet, hogy ma másnak van, holnap viszont nekünk lesz rosszabb napunk...