Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a benzingőzt lélegző fanatikusok Mekkája, a reggel szépen duruzsoló V6-V16-osok hangjára ébredő megszállottak zarándokhelye. Egy olyan csodálatos, misztikus, történelemmel átitatott helyszín ez, mely egyszerre vált emberfeletti küzdelemmel kiizzadott győzelmek földöntúli paradicsomává és halálos kimenetelű, tragikus balesetek fortyogó poklává. A hely, ahol az autórajongó a mennyországban érzi magát, ahol bőrén tapasztalja az angyalok érintését és az alvilág tüzét. Ez a Nürburgring-Nordschleife.

Vad kanyarok húzódnak egymás után - galériaSokan úgy vélik, az autóversenyzés igazán a brit dombok bölcsőjéből származik; nekik Goodwood jelenti az oázist a sivatagban, megint mások a detroiti benzinfalók oválpályás kergetőzését tekintik a legkeményebb küzdelmeknek, míg vannak, akik a Le Mans aszfaltcsíkján kerek egy napig koptató csatározásokat nevezik az autóversenyzés igazi megvalósulásának. Hiába legendás mind, egyik sem érhet fel a Németország Eifel hegyei közt húzódó, mesés erdőséggel körülvett, Jack Stewart által csak „zöld pokol”-ként emlegetett vadul kanyargó pálya, a Nordschleife hangulatával.

A helyszín valóban különleges, hiszen az autóversenyzés mellett régebbre visszanyúló történetének nyomai is fennmaradtak. A pálya a középkori lovagvár, Nürburg körül terpeszkedik, ezzel hihetetlen kontrasztot állít elénk. Évszázadokkal ezelőtt vitézek folytattak vérre menő küzdelmet, a jelenben pedig a modern kor hős gladiátorai, a versenyzők „gyilkolták-gyilkolják” egymást, magukat és gépeiket 200 km/h-s tempó felett.

Mesés vidék ez - galériaMár a ’20-as évek elején sarjadzott a motorsport Németország e területén, az ADAC Eifelrennen versenyek azonban még a közutakon zajlottak a saját épségüket és persze másokét is veszélyeztető pilótákkal. Erre született megoldásként egy ötlet a kölni polgármester Konrad Adenauer és Dr. Creutz fantáziájában, miszerint egy turistákat is vonzó és biztonságosnak számító otthont kell adni ezen eseményeknek, ahogyan azt Monzában is tették az olaszok. A pálya építése még 1925-ben kezdődött, és igen hamar, mindösszesen két év leforgása alatt el is készültek vele: 1927 tavaszán már átadásra kész állapotban várta az akkoriban 28,8 km hosszú burkolat, hogy gumik marjanak belé.

Itt nincs szükség szavakra, a kép mindent elmond

A Nordschleife igazi próbatétel elébe állította a pilótákat. Közel 150 (hajszál pontosan 147) kanyar, mai versenypályákhoz képest szokatlan szintkülönbségek, méretéből adódóan különböző pontjaiban jelentkező más-más időjárási körülmények jellemzik az aszfaltcsíkot, amin végighaladni csakis folyamatos koncentrációval, figyelemmel lehetséges, ugyanis a pálya minden egyes hibáért kőkeményen büntet: bukótérről akkoriban még nem gondoskodtak - így pedig ez mind a mai napig elmarad.

Még a hőskorban - galériaBár ezek az „apróságok” annak idején nem számítottak, a sok helyen beláthatatlan kanyarok, a gumifalak hiánya okán talán még nagyobb kihívásként tekintettek a szépséges fenyőerdővel övezett aszfaltcsíkra kanyarodva. A második világháborúig igen aktívan használták a pályát, ekkoriban a leggyorsabb versenyző Luis Chiron volt, aki Bugattijával 112,31 km/h-s átlagsebességgel robogott végig a majd’ 30 km hosszú Ringen. 1939-ben, a háború kitörte előtt futották a zöld pokol utolsó teljes körét, ugyanis ezután véglegesen kettéosztották az aszfaltcsíkot.

A Ring északi részét kapták az autósok, ez volt ugyebár a Nordschleife, míg a déli, ebből következően Südschleife-ra keresztelt, jóval kisebb szelet a motorosoknak és a kisebb autóversenyeknek jutott. Egészen pontosan 7.747 kilométeres darabot hasítottak le utóbbiak számára, így a Nordschleife ezzel egyidőben 22 km-esre fogyatkozott. Az akkoriban idilli körülmények mellett számos izgalmas versenynek, így a Ringmeister szériának is a háború parancsolt megálljt.

A véres küzdelmek befejeztével lassan kezdett magához térni Európa, így túl sokat nem kellett várni, hogy újból motorok bőgjenek fel Nürburg erdejében.

Sokszor beláthatatlan kanyarok... - galériaRáadásul megszületett az idén 60 éves száguldó cirkusz, a Forma-1 is, melynek keretein belül a Nordschleife is otthont adhatott egy nagydíjnak. Alberto Ascari, Juan Manuel Fangio, Stirling Moss, Jim Clark és a többiek birtokba vették a pályát és kemény küzdelmet, látványos csatákat vívtak rajta. 1961 jeles dátumként került a történelemkönyvek lapjaira, ugyanis augusztus 5-én, a Német Nagydíjon Phil Hill a „cápaorrú” Ferrari 156 kormánykereke mögött elsőként teljesítette a kört 9 percen belül: mikor áthaladt a célvonalon, a stopper 8 perc 55,2 másodperces időt mutatott. A tempó rettenetesen gyorsult, évről évre veszélyesebbnek bizonyult a viadal, főleg az F1-esek versenye. Míg a régebbi idők csatározásainak megfelelt a bukótértől és gumifalaktól mentes pálya, addig az idők folyamán más sebességbe kapcsoltak a négykerekűek is - immár más dimenzióban zajlottak a versenyek.

Ennek ellenére azonban semmilyen változtatást nem eszközöltek a pályán, egyedül a tényleg borzalmas, hullámos Kellenhard kanyart lassították le egy ív hozzáadásával, egyébként a pálya maradt olyan, amilyen. Egy igazán nagy katasztrófának kellett történnie ahhoz, hogy a szervezők a fejükhöz kapjanak és véget vessenek az őrült száguldásnak a biztonságosnak csöppet sem nevezhető aszfaltcsíkon.  A tragédia elszenvedője még ma is viseli arcán a sebeket, évtizedek sem voltak elegendőek ahhoz, hogy begyógyuljanak a rettenetes baleset nyomai. Niki Lauda Ferrarija a ’76-os nagydíjon csapódott a szalagkorlátnak és autója kigyulladt. Súlyos égési sérüléseket szenvedett, azonban szerencséjére és több bajtársának segítségével (a Porsche 911-es pályafelügyelő autó nem érkezett elég hamar) túlélte az ütközést és a tüzet is.

Ekkor a tempó már tényleg halálos volt, Lauda még a baleset előtt lett a pálya leggyorsabb embere: a több mint 22 km-es kört pontosan 6 perc 58,6 másodperc alatt teljesítette az előző évben - erre pedig még ma sem képes egyetlen pályára kihegyezett szuperautó sem (a Ferrari 599 FXX teljesít ugyanennyit a közel 10%-kal rövidebb pályán). Az osztrák versenyző tragédiája okán már sokaknak felnyílt a szeme és a biztonsági hiányosságokra hivatkozva a Forma-1 kivonult a Norschleife-ről. A németek persze nem maradtak futam nélkül, a legendás pálya szerepét 1977-től a Hockenheimring vette át.

Mostmár a biztonság az első - galériaHál’ Istennek még ezen kínos események hatására sem pecsételődött meg a földöntúli győzelmeknek helyet adó Nordschleife sorsa, ellenben nagyobb átalakulásnak néztek elébe az akkori döntéshozók, akik végül egy új pálya kialakítása mellett döntöttek. Az 1981-ben megszületett Nürbugringet úgy tervezték meg, hogy annak célegyenese egy az egyben a régi pályáé legyen, így gyakorlatilag a megépült aszfaltcsík mellett a régi nyomvonal is megmaradhatott, ráadásul a célegyenes és a boxutca meghagyása folytán használható állapotban. Persze a Nordschleife sem úszta meg módosítás nélkül, egy kis lerövidítéssel hossza 20,832 méteresre változott: gyakorlatilag elnyerte ma ismert formáját.

Nürbugring GP

1984-re készült el a teljes egészében új vonalvezetésű, 5,148 méteres GP pálya, mely ugyanebben az évben már Európa Nagydíjként szerepelt a Forma-1 versenynaptárában. Persze nem a száguldó cirkusz az egyetlen sorozat, mely a burkolatot koptatja, mellette többek között a Németországban nagy népszerűségnek örvendő DTM német túraautó bajnokság futamai is szinte telt házzal büszkélkedhetnek.

Bárki bejuthat - galériaNo de térjünk vissza az eredeti, utánozhatatlan Nordschlefe-re! Habár a figyelem az újonnan átadott pályára összpontosult, a régi is használatban maradt, ugyanis már a kezdetektől fogva a versenyek és a zártkörű tesztek, rendezvények mellett szabad bejutást biztosítottak a hétköznapi, ám kíváncsi és sebességre éhes sofőrök számára is. Ha úgy kívánjuk, gyakorlatilag bármikor benézhetünk egy körre, nagyjából 24 eurós összegért, persze aki nem elégszik meg ennyivel, az további körökhöz nyilván jutányosabb áron is hozzájuthat, 25 fordulásért már „csak” 390 eurót kell a kasszánál hagynunk.

A Nordschleife lett a mérce - galéria

Napjainkban a pálya a közúti sofőrök szórakoztatása mellett a sportautó-gyártók egyik közkedvelt gyakorlótere lett, jóformán állandó versengés folyik a legkeményebb gépek között. Már pontosan nem is tudjuk megmondani, ki kezdte ezt az őrült, de mégis nemes rivalizálást; kétségkívül a száraz műszaki adatok mellett az egyik legfontosabb fegyverténnyé avanzsált a Nordschleife aszfaltján teljesített köridő.

Kemény a tempó - galériaA sorozatgyártású autók versenyét jelen pillanatban a Porsche GT2 RS vezeti, Timo Kluck és Walter Röhrl is kihajtotta belőle a hihetetlen 7:18-es köridőt, melyet nem túl nagy időkülönbséggel a Sport Auto magazin szerkesztője, Horst von Saurma által dirigált Gumpert Apollo is üldöz 7:24-es mért körével - időközben 7:22-vel a Dodge Viper ACR is befért közéjük. De a mezőny itt lesz igazán szoros. 7:26-ig a Pagani Zonda F, a Maserati MC12, a Ferrari Enzo és a Nissan GT-R is befért. A nem szériagyártású autók között erre 26 másodpercet ver a Ferrari 599 FXX, ám a rekordot a Zonda R tartja a maga 6 perc 47 másodperces idejével, egy másodpercet verve a Radical SR8 LM-re. Tekintsék meg a videót; félelmetes sebességet diktál.

A versenyautóknál már sokkal nehezebb teljes körképpel szolgálni, mivel a leggyorsabb gépek érthető okok miatt nem versenyznek a pályán, bár a 24 órás viadal esetén azért jó pár villámgyors autó megfordul itt. A rekordot így is 1983-ban futotta a verseny Porsche 956-os, ami Stefan Berloff vezényletével időmérőn 6 perc 11 másodperc alatt tett meg egy kört (versenyen ennél 14 másodperccel szerényebb volt a leggyorsabb köre). Persze a kétkerekűeket sem szabad kifelejteni. Itt a 20,8 kilométeres pályán 7 perc 46 másodpercről tudunk, amit Thim Roethig futott 2008-ban egy Suzuki GSX-R 1000-est meglovagolva.

Ha van viszonyítási alapunk, rögtön izgalmasabb kérdés lehet az időmérés: a 125 lóerős, sokak által kedvelt Suzuki Swift Sport kereken 9 perces időt produkál, de még a hot hatch teszt keretein belül szerkesztőségünket megjárt VW Scirocco 2.0 TSI sem képes 8:46-nál jobb köridőre. Az általunk magasztalt Cayman S 8:17-et tudott; a Ford Focus RS képességeit dicséri, hogy ennél csupán 9 másodperccel teljesített rosszabbul elsőkerékhajtásos mivolta ellenére.

Az összefirkált pálya varázsa magával ragad - galériaA Nordschleife tehát egy percet sem pihen. Immáron 83 éve tűri, hogy többszáz lóerős autók kapaszkodnak aszfaltjába bőszen, hogy rázóköveit a profibb pilóták kőkeményen kihasználják egy-két tized másodperces előny reményében. És csak állja és állja idő próbáját, és talán örökké élni fog. Örökké élni fog és képviselni mindazt, ami egy adrenalinhajhász autórajongó számára a legszebb kincs: izgalmas és veszélyes kanyarok kavalkádját. Ha végighajtunk rajta, egy picikét átérezhetjük a régi korok versenyeinek hangulatát. Egy-egy beláthatatlan kanyarba hajtva megérthetjük, hogy aki itt győzött, a poklok poklát járta meg, miközben csak a dicsőség lebegett szeme előtt. Olyan pálya ez, amit soha nem feledünk. Évtizedekkel ezelőtt látványos versenyek otthona volt a katlan, most a legerősebb sportgépek játszótere.

Aki teheti, mindenképp látogasson el ide, kiránduljon a fenyőkkel borított erdőségekben, nézze meg Nürburg büszke várát, és hajtson be legalább egy körre a Nordschleife-re. Ha a végén az autóból kiszállva kellemes fékszag csapja meg orrunk, nyugodt szívvel gurulhatunk le az aszfaltcsíkról, hiszen megadtuk neki azt, amivel tartozunk neki: egy gyors kört a stopper ellen.

Alább pedig megnézhetik, hogy miként csinálják ezt a profik. Az első videó érdekessége egyébként, hogy a legendás Walter Röhrl (akinek neve nagyjából egyet jelent a Nordschleiféval) saját, imádott, végletekig kikönnyített oldtimer Porsche 911 Carrera 3.0 RS-ével "körözget" a zöld pokolban.