Két év szünet után visszatér a franciák kompakt modellje: a Citroën C4 harmadik modern kori generációja (ne feledjük, 1928-1934 között szerepelt már C4 nevű típus a gyártó kínálatában) a benzines és gázolajos motorok mellett teljesen elektromos hajtással is elérhető lesz, kialakításában pedig az aktuális trendeknek megfelelően több kategória határán táncol.

Az új C4 reakció lehet a C4 Cactus nagy népszerűséget követő viszonylag alacsony darabszámaira is: a kisautó alapokra épített, főleg frissítés előtti formájában felismerhetően citroënes modell talán épp a C-szegmensből lefelé kilógó, olcsóbb megoldásai miatt nem vált elég népszerűvé. A képeket elnézve a sima C4-ről nem a spórolás jut az eszünkbe, a crossoveres kialakítású ötajtós kifejezetten igényes autónak tűnik. A részletmegoldásai alapján kis túlzással az sem lenne meglepő, ha egy DS modellről lenne szó: elég csak a dekoratív üveglap mögé rejtett központi rendszerre ránézni.

A 4,36 méteres karosszéria dinamikus vonásokat is kapott

De kezdjük az elején! A hagyományos kompakt modellekénél magasabb felépítés egyesíti a SUV irányvonalat az adottságok okán jobb hagyományos vonulattal, amelyhez izmosabb, dinamikusabb megjelenés is társul. A márkára jellemző karakteres, kedves vonások most sportosabb körítésben jelennek meg, a végeredmény pedig abszolút összetéveszthetetlen – érdemes például a hátsó lámpatestet és környékét szemügyre venni. A személyre szabhatóságra sem lehet panasz: A karosszériaszínek és a színcsomagok összesen 31 különböző külső és 6 különböző belső konfigurációt tesznek lehetővé.

A hátulnézet is igazán karakteres - galéria

A teljes LED-es világítás is jelen van a fedélzeten, az alapból 16 colos kerekeket pedig már a közepes felszereltségi szinttől 18-asokra cseréli a gyártó. A modell teljes hossza egyébként 4,36 méter, amihez 1,8 méteres szélesség és 1,525 méteres magasság társul. A tengelytáv 2,67 méter. A 10,9 méteres fordulókör a kategória átlagát hozza, épp úgy, mint a 380 literes csomagtartó. Ez utóbbit az ülések ledöntésével bő 1,2 köbméterre növelhetjük; ha ezzel nem élünk, a gyártó ígérete szerint a kategória legnagyobb hátsó lábterét élvezhetjük.

Belül a gyártó elveinek megfelelően a kényelemé a főszerep

A sablonostól eltérő, otthonosnak ígérkező utasterében természetesen a kényelem az elsődleges: az Advanced Comfort ülések ugyanúgy a komfortos utazást szolgálják, mint a hidraulikus ütközőelemekkel ellátott, puhára belőtt felfüggesztés. Belül egyébként a kategória legjobb könyökszélességét ígéri a márka, ami a kategória egyik legjobb helykínálatával társul. Az újdonságok sorában megtaláljuk az utas oldalán elhelyezett adaptív tablettartót, amihez foghatót eddig még nem láttunk. Az asszisztensek tekintetében is abszolút korszerű lesz a típus: autópályán részben önvezető lehetőségeket kínál.

Világújdonság az utas oldali tablettartó

A vízszintes tagolású műszerfal minden kézzel gyakran tapintható részén puha, igényes anyagokat ígér a Citroën, a részegységek körül pedig vagy szaténfényű vagy fekete díszítések lesznek. Az automata váltó előválasztó karja a múlté: kapcsolókkal választhatjuk ki a megfelelő fokozatot. Digitális tekintetben a kijelzős műszercsoport és a nagyméretű központi rendszer ma már alapelvárás: utóbbi kapcsán 10 colos megjelenítőről beszélünk, és lesz szélvédőre vetített kijelző is.

A belső infotainment megoldásokat külső fejlesztések is segítik. Minden eddiginél okosabb a márka telefonos alkalmazása, így például távolról állíthatjuk be a konnektoros modellek előklimatizálását, figyelmeztetést kaphatunk esedékes szervizről, sőt, időpontot is egyeztethetünk. Emellett az autó használatát segíti a digitális kézikönyv, sőt, az egyes talányos részletet beszkennelve azonnal választ kaphatunk arra, hogy mire jó egy-egy gomb. Emellett van valós idejű kommunikációt biztosító TomTom alapú navigáció, bár a mai világban valószínűleg inkább az okostelefon-integrációt és a Waze szolgáltatásait veszi igénybe mindenki.

Szép nagy, nyitható üvegtető is akad a kínálatban

Az új C4 és az új ë-C4 -100% Ëlectric, a Citroën ötödik elektromos modellje, összesen három különböző meghajtással készül. A 100%-ban elektromos változat teljesítménye 136 lóerő, ami 260 Nm nyomatékkal társul. A 0-100-as sprint 9,7 másodperc alatt van meg, a végsebesség 150 km/h. Az 50 kWh-s akkucsomag 350 kilométeres hatótávot tesz lehetővé tegy feltöltéssel, a 100 kW-os tölthetőségi plafon pedig a legjobb esetben félórás 0-80 százalékos töltést tesz lehetővé. Opcionálisan 11 kW-os AC töltő is elérhető a típushoz, amivel a sokfelé elérhető oszlopokról is érdemleges töltési sebességgel meríthetjük az áramot (5 órás teljes feltöltéssel). Hagyományos konnektorról egyébként 24 óra a feltöltés ideje.

A hagyományos motorpaletta hétféle hajtásláncot tesz elérhetővé. Az 1,2 literes, háromhengeres benzinmotor csak turbóval lesz kapható, beszállóként 100 lóerőt társítva hatfokozatú kézi váltóval, épp úgy, mint 130 lóerős társa, amihez már a nyolcas duplakuplungos automata is elérhető. A 155 lóerős csúcsváltozatnál ez már kizárólagos feltétel, épp úgy, mint az 1,5 literes dízelmotor izmosabb, 130 lóerős kivitelénél. Az 1.5 BlueHDi kézi váltóval 110 lóerős.

Háromhengeres turbós benzines, négyhengeres dízel és elektromos hajtáslánc a kínálat

Az újdonság hazai premierje a napokban történik, a típus pedig rendelhető, sőt, már a kereskedésekben is megcsodálható, elektromos hajtással is. Ez utóbbi már nagyon jó felszereltséggel is befér kedvezményesen a 11 millió forintos állami szint alá, így egészen pontosan 8,3 millióra csökkenthető a belépés. Persze a benzines alapmotor ennél is jóval kedvezőbb vétel: ugyanolyan felszereltséggel kedvezményesen (-300 e Ft) 7,1 millió forinttal számolhatunk. Ebbe már belefér a tolatóradar, a sávtartó, a LED fényszórók, az esőérzékelő, a deréktámasz, az automata klíma, a 10 colos központi rendszer és még sok más - egyedül 110 ezerért választanánk ülésfűtést és 145 ezerért metálfényezést, és optimális végeredményt kapunk.

Még három felszereltségi szint vezet felfelé, egészen kedvező áron kínálva az opciókat, így bő kétmilliós pluszért nagyjából csúcsra szerelt modellel számolhatunk. A 8-fokozatú bolygóműves automata váltó felára 700 ezer forint. Kizárólag vele elérhető az erősebb, 130 helyett 155 lóerős kivitel, de ezért kissé sokat, 600 ezret kér a gyártó. Ennél százezerrel kedvezőbb vétel az ugyancsak kizárólag automatával kapható 130 lóerős dízelmotor, ami így egészen versenyképes ajánlat a sokat autózóknak.