„Apukám, képzeld láttam ma valami ezerháromszáz-akárhány köbcentis, soros négyhengeres benzines, száz lóerős meg azt hiszem százhúsz nyútonméteres, négyezer-négyszázas fordulatos kocsit a plázában egy csajnál. Japán meg a kombinált fogyasztása is csak 5 liter alatt van. Mi lenne, ha…” „Jaj, Édes, hát olyan cuki pici kocsit láttam ma. Nem lenne jó ötlet, ha…”„Most meg megint miért kiabálsz velem? Igenis tudok parkolni, amúgy meg a Te hibád, nem húznám meg folyton az oldalát, ha nem egy tengeralattjáróval kellene folyton közlekednem, hanem…”
…vennénk egy Toyota iQ-t…
A parkolóművész a galériábanNos, ezek azok a mondatok, amiket garantáltan soha nem mondtam volna ki, mert valamiért én mindig is irtóztam a miniatűr autóktól és ezért bár kíváncsiságtól reszketve, de erősen előítéletes hangulatban vizsgáltam meg kívülről-belülről az új Toyota iQ-t.
Az első, ami feltűnt - azon kívül, hogy piros -, hogy az autó tökéletes választás macskával rendelkező bizniszvumeneknek, ugyanis a csomagtartóba pontosan egy darab laptop meg még két liter dobozos tej fér el. Se több, se kevesebb. Na jó, a tartalom ezeken a nagyságkereteken belül tetszés szerint azért variálható, tehát megkockáztatom, hogy két teniszütő és egy teniszlabda csomag is elférne. Viszont, ha lehajtjuk a hátsó üléseket (merthogy kérem bármilyen hihetetlen is, de 4 üléses a kicsike!), akkor azért már lehet pakolni.
Kinézetre a „sportosan cuki” kategóriába sorolnám, amelyet a női nem képviselőinek nem szükséges pontosabban definiálnom. Csajos és vagány is egyben, éppen ezért a vásárlói kör valószínűleg 80%-ban a „gyengébbik nem” képviselőiből fog összeállni.
De térjünk át a „technikai” részletekre.
Sok, de szép műanyagot találunk belül - galériaÉn azok csoportját erősítem, akiknek a nagyvárosi forgalom okán kénytelenek voltak megtanulni, hogy sávváltáskor sokszor nem elég csak a visszapillantó tükörbe nézni, hanem néha hátra is kell fordulni kicsit és a hátsó ablakokon kitekinteni, vajon alattomosan surran-e a holttérben egy másik autó mellettünk. Ez a már-már berögzült módszerem a hátsó ablak kis méreténél fogva vezetéstechnikai értelemben nagyon nem járult hozzá a sávváltásom sikeresebbé tételéhez. De azért be kell vallani, hogy az autó hosszából és a tükrök megfelelő beállításából következően azért olyan hatalmas holttér talán nem is lehetséges. Sőt.
Jó hír viszont azoknak, akik szeretnek repülőgépben az első osztályon utazni, hogy közel azonos élményben lehet részük, ha a Toyota hátsó ülésén foglalnak helyet. Mert, hogy egyszerűen hihetetlen módon, de ha nincsenek óriási lábaink, akkor rövidtávon viszonylag kényelmesen el lehet férni hátul az anyósülés mögött, és az ablakok mérete pluszban ad még egy speciális MALÉV-feelinget is a dolognak. Továbbá kisautónk önmagát meghazudtoló módon úgy gyorsul és repeszt, hogy kis túlzással, de azért a repülőgép felszállás izgalmainak mámora is hatalmában kerítheti a benne ülőt.
Mindenki ismer „olyan embert, aki halott már olyanról, aki látott már olyat”, hogy egy bizonyos illető behúzott kézifékkel közlekedik kilométereken keresztül. Nekik üzenem, hogy nem javaslom az iQ-t, ugyanis a kézifék a látószögünkön kívül, az anyósülés mellett van így gyakorlatilag szinte el is lehet felejteni, hogy létezik, és esetleg ki kellene engedni. De tökéletes megoldást nyújt viszont olyan esetekre, ha valaki télen a másodpilóta ülésről szeretné meglepni a sofőrt egy kézifékes hóban-pörgéses versenyszámmal.
Ezen kívül azért még bőven akadt pár jópofa dolog:
A motor indításához például nem kell a kulcsot közvetlenül használni, elég, ha az a táskánkban vagy a zsebünkben van. S ami a legjobb az egészben az az, hogy mindez az ajtó nyitásához/zárásához sem kell, elég, ha a kilincset egy bizonyos helyen megérintjük. Esetleg ha vannak a környezetünkben, akkor a hatás fokozása kedvéért még mondhatjuk is, hogy „múkodj”.
/Apropó zárójeles megjegyzés, hogy a legtöbbször akkor támadják meg a nőket, mikor a kocsi mellett hosszú perceken keresztül a kocsikulcsot keresik a táskájuk rejtett zugaiban. Ezért javasolt mindig már időben előkeríteni a kulcsot és a parkolóházban úgy odamenni az autóhoz, hogy ha gond van, azonnal be tudjunk ugrani a kocsiba!/
Bejutni nehéz, ülni viszont jó és hangulatos hátulA fejtámla az üléssel egybe van építve, ami kifejezett sportos belsőt kölcsönöz a kocsinak és garantálja, hogy a fejtámla állítgatása nélkül is mindenféle magasságú embernek kényelmes legyen.
Az aszimmetrikus műszerfal kicsit star-trekesre és túl műanyagosra sikerült szerintem, de mindenesetre praktikus és könnyen kezelhető. A belső lámpa formára és funkcionálisan is leginkább egy golyósdezodorra hasonlít, működési elve, hogy a golyó görgetésével bármilyen irányba állítható.
A (bőr)kormány több szempontból is bevált nekem: egyrészt kényelmes, könnyen és pontosan irányítható vele az autó, sőt a járgány gyakorlatilag „egy helyben” megfordul. Ilyen kicsi fordulókört én még soha nem láttam. A parkolás könnyűségéről pedig nem is teszek említést, olyannyira egyértelmű.
Először kicsit megijedtem, mikor este a Petőfi-hídon visszapillantva a középső visszapillantó tükörben hirtelen azt láttam, hogy egy rakás sötétzöld ufó üldöz. Persze az érzéki csalódást a magától elsötétedő visszapillantó tükör okozta, amelyhez én nem vagyok sajnos hozzászokva. Viszont ebben az autóban ez automatikusan „bakapcsol”, ezáltal nem veszélyezteti a biztonságos közlekedésünket a látásunkat elvakító mögöttünk közlekedő autók fényszórója.
S még egy fontos dolgot szeretnék megemlíteni. Én talán azért is tartottam mindig a kisautóktól, mert attól féltem, hogy ha ütközök vele –persze más hibájából-, akkor a motor egy pillanaton belül az ölembe hullik majd.
Viszont ebben az autóban leginkább amiatt kell aggódni, hogy ütközés esetén nehogy belefulladjunk a kilenc darab légzsákba, amelyek – a világon elsőként - minden irányból védik az utazókat. Többek között ennek is köszönheti az iQ, hogy öt csillagot kapott a törésteszten. A Kriszta-teszten pedig csillagos ötöst… is kaphatott volna. De szigorú vagyok, - sztereotípia ide vagy oda – összességében: ötös alá.
„Apukám, képzeld láttam ma valami ezerháromszáz-akárhány köbcentis, soros négyhengeres benzines, száz lóerős meg azt hiszem százhúsz nyútonméteres, négyezer-négyszázas fordulatos kocsit a plázában egy csajnál. Japán meg a kombinált fogyasztása is csak 5 liter alatt van. Mi lenne, ha…” „Jaj, Édes, hát olyan cuki pici kocsit láttam ma. Nem lenne jó ötlet, ha…”„Most meg megint miért kiabálsz velem? Igenis tudok parkolni, amúgy meg a Te hibád, nem húznám meg folyton az oldalát, ha nem egy tengeralattjáróval kellene folyton közlekednem, hanem…”
…vennénk egy Toyota iQ-t…
A parkolóművész a galériábanNos, ezek azok a mondatok, amiket garantáltan soha nem mondtam volna ki, mert valamiért én mindig is irtóztam a miniatűr autóktól és ezért bár kíváncsiságtól reszketve, de erősen előítéletes hangulatban vizsgáltam meg kívülről-belülről az új Toyota iQ-t.
Az első, ami feltűnt - azon kívül, hogy piros -, hogy az autó tökéletes választás macskával rendelkező bizniszvumeneknek, ugyanis a csomagtartóba pontosan egy darab laptop meg még két liter dobozos tej fér el. Se több, se kevesebb. Na jó, a tartalom ezeken a nagyságkereteken belül tetszés szerint azért variálható, tehát megkockáztatom, hogy két teniszütő és egy teniszlabda csomag is elférne. Viszont, ha lehajtjuk a hátsó üléseket (merthogy kérem bármilyen hihetetlen is, de 4 üléses a kicsike!), akkor azért már lehet pakolni.
Kinézetre a „sportosan cuki” kategóriába sorolnám, amelyet a női nem képviselőinek nem szükséges pontosabban definiálnom. Csajos és vagány is egyben, éppen ezért a vásárlói kör valószínűleg 80%-ban a „gyengébbik nem” képviselőiből fog összeállni.
De térjünk át a „technikai” részletekre.
Sok, de szép műanyagot találunk belül - galériaÉn azok csoportját erősítem, akiknek a nagyvárosi forgalom okán kénytelenek voltak megtanulni, hogy sávváltáskor sokszor nem elég csak a visszapillantó tükörbe nézni, hanem néha hátra is kell fordulni kicsit és a hátsó ablakokon kitekinteni, vajon alattomosan surran-e a holttérben egy másik autó mellettünk. Ez a már-már berögzült módszerem a hátsó ablak kis méreténél fogva vezetéstechnikai értelemben nagyon nem járult hozzá a sávváltásom sikeresebbé tételéhez. De azért be kell vallani, hogy az autó hosszából és a tükrök megfelelő beállításából következően azért olyan hatalmas holttér talán nem is lehetséges. Sőt.
Jó hír viszont azoknak, akik szeretnek repülőgépben az első osztályon utazni, hogy közel azonos élményben lehet részük, ha a Toyota hátsó ülésén foglalnak helyet. Mert, hogy egyszerűen hihetetlen módon, de ha nincsenek óriási lábaink, akkor rövidtávon viszonylag kényelmesen el lehet férni hátul az anyósülés mögött, és az ablakok mérete pluszban ad még egy speciális MALÉV-feelinget is a dolognak. Továbbá kisautónk önmagát meghazudtoló módon úgy gyorsul és repeszt, hogy kis túlzással, de azért a repülőgép felszállás izgalmainak mámora is hatalmában kerítheti a benne ülőt.
Mindenki ismer „olyan embert, aki halott már olyanról, aki látott már olyat”, hogy egy bizonyos illető behúzott kézifékkel közlekedik kilométereken keresztül. Nekik üzenem, hogy nem javaslom az iQ-t, ugyanis a kézifék a látószögünkön kívül, az anyósülés mellett van így gyakorlatilag szinte el is lehet felejteni, hogy létezik, és esetleg ki kellene engedni. De tökéletes megoldást nyújt viszont olyan esetekre, ha valaki télen a másodpilóta ülésről szeretné meglepni a sofőrt egy kézifékes hóban-pörgéses versenyszámmal.
Ezen kívül azért még bőven akadt pár jópofa dolog:
A motor indításához például nem kell a kulcsot közvetlenül használni, elég, ha az a táskánkban vagy a zsebünkben van. S ami a legjobb az egészben az az, hogy mindez az ajtó nyitásához/zárásához sem kell, elég, ha a kilincset egy bizonyos helyen megérintjük. Esetleg ha vannak a környezetünkben, akkor a hatás fokozása kedvéért még mondhatjuk is, hogy „múkodj”.
/Apropó zárójeles megjegyzés, hogy a legtöbbször akkor támadják meg a nőket, mikor a kocsi mellett hosszú perceken keresztül a kocsikulcsot keresik a táskájuk rejtett zugaiban. Ezért javasolt mindig már időben előkeríteni a kulcsot és a parkolóházban úgy odamenni az autóhoz, hogy ha gond van, azonnal be tudjunk ugrani a kocsiba!/
Bejutni nehéz, ülni viszont jó és hangulatos hátulA fejtámla az üléssel egybe van építve, ami kifejezett sportos belsőt kölcsönöz a kocsinak és garantálja, hogy a fejtámla állítgatása nélkül is mindenféle magasságú embernek kényelmes legyen.
Az aszimmetrikus műszerfal kicsit star-trekesre és túl műanyagosra sikerült szerintem, de mindenesetre praktikus és könnyen kezelhető. A belső lámpa formára és funkcionálisan is leginkább egy golyósdezodorra hasonlít, működési elve, hogy a golyó görgetésével bármilyen irányba állítható.
A (bőr)kormány több szempontból is bevált nekem: egyrészt kényelmes, könnyen és pontosan irányítható vele az autó, sőt a járgány gyakorlatilag „egy helyben” megfordul. Ilyen kicsi fordulókört én még soha nem láttam. A parkolás könnyűségéről pedig nem is teszek említést, olyannyira egyértelmű.
Először kicsit megijedtem, mikor este a Petőfi-hídon visszapillantva a középső visszapillantó tükörben hirtelen azt láttam, hogy egy rakás sötétzöld ufó üldöz. Persze az érzéki csalódást a magától elsötétedő visszapillantó tükör okozta, amelyhez én nem vagyok sajnos hozzászokva. Viszont ebben az autóban ez automatikusan „bakapcsol”, ezáltal nem veszélyezteti a biztonságos közlekedésünket a látásunkat elvakító mögöttünk közlekedő autók fényszórója.
S még egy fontos dolgot szeretnék megemlíteni. Én talán azért is tartottam mindig a kisautóktól, mert attól féltem, hogy ha ütközök vele –persze más hibájából-, akkor a motor egy pillanaton belül az ölembe hullik majd.
Viszont ebben az autóban leginkább amiatt kell aggódni, hogy ütközés esetén nehogy belefulladjunk a kilenc darab légzsákba, amelyek – a világon elsőként - minden irányból védik az utazókat. Többek között ennek is köszönheti az iQ, hogy öt csillagot kapott a törésteszten. A Kriszta-teszten pedig csillagos ötöst… is kaphatott volna. De szigorú vagyok, - sztereotípia ide vagy oda – összességében: ötös alá.