Éles reflektor vakít el, utat vágva a félhomályba. Szemben velem egy szigorú ábrázatú férfi ül; mögötte már csak két homályos árnyalakot látok. A szűk helység szürkés falainál már csak a nekem szegezett kérdések hangneme barátságtalanabb.

- Tudja, miért van itt?

- Talán mert képes voltam azt írni a Camaróra, hogy keveset fogyaszt?

- Hagyja a terelést, ennél komolyabb dolgokról van szó.

Az áporodott levegő hatására a vallatóm homlokán gyöngyöző izzadtság kövér cseppbe összeállva gurult le frissen borotvált arcán. Ő is feszült volt – ezek itt tényleg komolyan akarnak valamit.

- Mire gondol?

- Hát Namíbiára emlékszik-e?

- Hogy is felejthetném el.

- Akkor meséljen csak a helyiekhez fűződő viszonyáról!

A Namíbiában négykeréken eltöltött 3 hét sok szempontból meghatározó volt. Egyrészt autós viszonylatban, hiszen ennyire változatos tájon, igazi kihívásokkal szembesülve, sokszor órákig romantikus magányba burkolózva alig néhány helyen lehet a világban közlekedni. De hogyan nyomta ez rá pecsétjét a helyi (főként közlekedési) kultúra kialakulására?

Természetesen ebből a szempontból is a legmeghatározóbb tényező az életszínvonal. Mint mindenhol, itt is nagyok a különbségek, igaz, a nagyon alacsony népsűrűség miatt a nagy differencia ritkán fog kiütközni. A nagyobb városok között sokszor jelentős távolságok vannak, amelyeket nem mindig lehet aszfaltozott úton leküzdeni, így sokan a helyi repülőjáratokkal utaznak. Ennek következtében a gyakorta zordabb igénybevétel ellenére a városokra korlátozva ugyanúgy megtalálhatóak a tradicionális aszfaltjárók, mint felénk. A fővárosban, Windhoek-ben például Rolls-Royce Phantom-ot is láttam, amivel jó eséllyel nem fognak elindulni a legrövidebb kavicsos úton a tengerpartra, igaz, a tulajdonosnak minden bizonnyal erre a célra jobban megfelelő négykerekű is akad a garázsában.

Van, ahova nem Rolls-szal mennénk.

A nagyobb városok egyébként meglepően civilizált képet festenek, amelynek legfőképp a bőséges helykínálat az oka. Nem kell semmit sem túlzsúfolni, ráadásul az urbanizáció viszonylag késői megkezdődésével már a nagyobb helyet igénylő forgalomra is tudtak tervezni. Sok helyen a németes rendre törekvő befolyás is látszik, de a hangulat – főleg a tengerparti településeken, mint Walvis Bay vagy Swakopmund – még az USA némelyik kisvárosát is felidézi. Az utak minősége is meglepően jó: ez egyrészt annak köszönhető, hogy az útfelújítások erőteljes tempóban futnak, másrészt pedig az amortizáció mértéke jóval csekélyebb, mint például hazánkban. Végtére is ötödannyi ember él közel tízszer akkora területen, de ha számba vesszük, hogy kevesebb autótulajdonos is van, beláthatjuk, hogy az igénybevétel elenyésző, ráadásul az időjárás sem produkál ekkora szélsőségeket.

Hely, mint a tenger. Nem csoda, hogy ingyen parkolhatunk.

Ha már közlekedés, a jobboldalas irányultságtól eltekintve ugyanúgy működik minden, mint nálunk, s a forgalomirányítás is a helyén van. Városokban lámpás kereszteződések segítik a boldogulást, de táblákat még a sokszor kiesnek ható (egyébként legtöbbször 3-4 sávnyi szélességű) földutakon is találunk. Sőt, az ország úthálózatának jelentős része már digitalizálva van, így aki igényt tart erre, akár GPS-es navigáció alapján is közlekedhet, igaz, ez főleg a homokos részeken (ahol a régi utakat rendre betemető homok miatt valószínűleg mindig változik az útpálya helyzete) tévedésekhez vezethet. Érdekes jellegzetesség a szintén a csekély forgalomból származó jobbkéz-szabályt helyettesítő megoldás: aki előbb odaér az egyenrangú kereszteződésbe, az megy először.

Homokon, kavicson, földön vigyázni kell, de így sem sajnálja el a tempót senki.

A tőlünk idegen megoldást egyébként kisebb városokban is erőteljesen használják, ahol az elsőre kaotikus csengés ellenére is mindenki következetesen vigyáz a másikra. Amilyen nagy tempóval száguldanak az egyenes föld- és aszfaltozott utakon a helyiek, annyira körültekintőek, ha a közlekedésbiztonság más aspektusairól van szó. Például, ha úgy előzünk, hogy közben a szemközti sávban autó érkezik, az már akár kilométeres messzeségből is ránk villog. Valahol igaza is van: ha már alig van autó, győzzük kivárni, amíg ő elmegy. Egyébként tapasztalatom szerint eléggé egységes a vezetési szemlélet: a dudát legtöbbször mellőzve, tempósan közlekedik mindenki, a másikra vigyázva. Ha kell, mindenki megáll pihenni - átlagosan 20 kilométerenként mindenhol van árnyékos megálló (természetesen szemetessel), nehogy az út szélén foglaljuk a helyet. Muszáj is, mert ha baj történik, előfordulhat, hogy órákig nem jön a segítség.

Tipikus kép: széles út, változatos táj, sehol senki

- Na, itt álljon meg egy szóra! Úgy tudom, hogy Önöknek volt műszaki problémájuk, igaz, forgalmas úton.

- Így igaz, ezt már meséltem is.

- Több bejelentés is érkezett, hogy segítséget akartak nyújtani Önöknek, de ezt Önök nem fogadták el.

- Mert már úton volt a segítség – végtére is a legforgalmasabb úton szabadultunk meg a keréktől. Arról meg nem én tehetek, hogy minden második autó megállt. Egy idő után kezdett unalmassá válni.

- Rendben, folytassa.

Egyébként, ha már az autóparkról volt szó, a Toyota és a pick-up kategória nagy népszerűségnek örvend. Ezt a hullámot az autógyártók is meglovagolják, így költséghatékony megoldásként ott az előző generációs Corsából is van platós, kétüléses verzió, sőt, ugyanez Chevrolet emblémával is hódít.

Egyébként lehet, hogy sokan a nyugati szomszédokról áhítoznak, de akár még Namíbia is ígérhet szép, csendes életet. Mint ahogy sokan választják is, hogy odaköltöznek, vásárolnak egy hatalmas farmot, ahova kihajtják az állatokat, vagy épp vadásszák a vadakat. Utóbbi már csak azért is jó elfoglaltság, mert a kudu és a nyársas antilop (avagy oryx gazella) húsa mennyei élvezetet nyújt, amelyhez foghatót még a legfinomabb marha bélszín sem tartogat. Persze bogarak és a természeti élet egyéb velejárói akadnak, de a kígyóktól és a vadállatoktól sem kell félni, mivel alapvetően ők félnek az embertől. Így a találkozás legtöbbször a véletlen műve és sokszor meglehetősen ritka, mint ahogy a fertőző betegségek is nehezebben terjednek a ritka lakottság okán.

A legfinomabb hús, a legszebb formájában.

Ne is gondolják, hogy Namíbiában a kies, vad Afrikában mártóznak meg. A rendszeretet, és a meglehetősen fura élményként németül beszélő feketék hazájában még a vidék jó része is fel van parcellázva. Ennek egyszerű oka van: a haszonállatokat (amely az egyik fő megélhetési forrás) könnyű beazonosítani, a vad viszont azé, akinek a területén van, így mindenkinek a saját érdeke, hogy rendben tartsa a kerítését.

A képre kattintva galéria nyílik.

- Szóval Ön elhagyná Magyarországot a kinti életért?

- Nem, szeretek itt élni, csupán arra próbálok rávilágítani, hogy a túlzott kihasználtság miatt Budapest úgy hatott számomra Namíbia után, mintha Indiába tértem volna vissza.

Nem csak a lelket, az autót is csiszolja.

Csupán ez a fajta „kihaltság” nagyon érdekes. Sok autógyártó például a tanulmányautóit is itt csiszolja, mivel viszonylag alacsony a kémfotósok felbukkanásának a veszélye és extrém, mégis kulturált körülmények között lehet nagy sebességgel, illetve nagy igénybevétellel tesztelni. A szabadság mértéke, amit például egy autóbérlő kezébe adnak, pedig szinte páratlan: melyik másik országban lehet az összes nemzeti parkot saját irányítással meghódítani? Mai túlzsúfolt világunkban hol máshol lehetne ekkora kalandot ekkora romantikus szabadsággal teljesíteni?

- Köszönöm, elmehet.

- Ennyi volt?

- Ennyi.

- Nem lesz ’maradjon a városban’ és egyéb blődségek?

- Menjen már!