Nem csak Európában (Frankfurtban, Genfben, Párizsban, vagy esetleg Lipcsében) kerülnek ám neves autós események megrendezésre: a kapuit múlt héten megnyitó Los Angeles-i Autószalon az egyik legrangosabb kiállítás, és hiába beszélünk a tengerentúlról, mégis sok-sok gyártó tart Amerikában fontos bemutatókat – ráadásul nem csak a „kintiek”. Idén sem volt másképp: Los Angelesben több mint 20 modell ünnepelhette világpremierjét.
Még a Volkswagen is kihívó modelleket állított ki...A számunkra legfontosabb újdonságokat persze már kivétel nélkül megírtuk olvasóinknak, sőt, a tegnapi nap során egy szép autós galériát is csokorba szedtünk Önöknek szorgalmas Carscoop-os kollégáinknak köszönhetően (mi ugyanis sajnos nem tudtunk kimenni), ám természetesen ezúttal sem feledkezünk meg a szalonok legszebb ékköveiről: a gyönyörű hostess-lányokról. Bocsássanak meg nekünk, hogy ezúttal nem tudunk saját tollunkkal ékeskedni (bár ígérjük, legközelebb bepótoljuk!), de a csemegézés élményéből ez bizonyára mit sem fog levonni.
Külön érdekesség egyébként, hogy még azok a konzervatív európai gyártók (gondolok itt elsősorban a Porschére, vagy a Volkswagenre) is kiállították legújabb típusaikhoz dögös modelljeiket, akik az európai szalonokon ilyen téren általában igazán visszafogják magukat. Hiába, Amerikában egy kicsit minden másképp működik…
Fotók: Carscoop


