A kínai autógyártásról mind a mai napig elég kritikusan gondolkodik a többség, persze erre jó okunk is van. Az egyediséget hírből sem ismerő másológyárak és silány minőség jellemezte korábban, és jellemzi sok esetben még most is az európai fül számára már-már komikus nevekkel rendelkező márkákat. Kína azonban szépen lassan az egyik, ha nem a legfontosabb piac lett a világon, és ez hatással volt a gyártókra is. Elég csak a Geelyt említenünk, amely a Volvót is felvásárolta, most pedig a svédek segítségével egy vadonatúj márkával kívánja bevenni Európát is – a Lynk&Co-t vizsgáltuk meg közelebbről.
2016-ot írtunk, amikor robbant a bomba: a Geely bejelentette a Lynk&Co elindulását, amelynek bár elvileg csak tulajdonosi szinten van köze a Volvóhoz, a valóságban nagyon is közel áll egymáshoz a két gyártó. Méghozzá olyannyira közel, hogy a Lynk&Co autóit tulajdonképpen a svédek fejlesztették, méghozzá Európában, a saját műszaki megoldásaik – jelesül a CMA platform – használatával. A formatervező szintén svéd, sőt mi több, gyártani is fogják az autókat Európában, méghozzá a Volvo Belgiumban található üzemében.
Egyedi formákkal rukkolt elő a Lynk&Co - galéria
Alapvetően még ezek után is csak legyinthetnénk, hiszen olyan kínai márkával is volt már dolgunk, amelyik szalonokat is nyitott, majd alig pár hónap után csúfos vereséggel kullogott ki az európai piacról. Azt hiszem azonban, hogy a Lynk&Co autóira elég csak ránézni, és mindenki érzi, hogy ezúttal komolyan kell vennünk ezt a márkát. A formákat ugyan szokni kell, de azzal a kritikával nem illethetjük a tervezőket, hogy ne lettek volna nagyon is alaposak: az egyedi formák nagyon is átgondoltak, és persze erőszakkal felfedezni vélhetünk néhány ismerős elemet, de az összképet tekintve mindenképpen sajátosak és jellegzetesek lettek a Lynk&Co modelljei.
Talán mégsem ez az, ami miatt leginkább bízhatunk abban, hogy ezúttal tényleg szemtanúi lehetünk egy márka semmiből történő feltámasztásának, hanem sokkal inkább a Volvóval való kapcsolat. Azt hiszem a svéd márka múltját senkinek nem kell bemutatnunk, és a jelenük is igencsak beszédes, hiszen talán sosem állt jobban a svéd márka szénája, mint most – az új generációs modellek nem csak kiválóak, de mutatósak és technológiailag is a csúcsot képviselik. A Lynk&Co mögé pedig ez a márka állt be, ráadásul minden tudását latba vetve.
A forgalomban is jól mutat a 01 - galéria
Műszakilag tehát nem csak megoldott, de mondhatni tökéletes a háttér, ám nem szabad elfelejtenünk az értékesítési- és szervizhálózatot sem. Ebből a szempontból pedig talán még fontosabb lehet a partneri viszony a két márka között, ugyanis a Volvo természetesen széles hálózattal rendelkezik egész Európában. A Lynk&Co egyébként egy sajátos struktúrát szeretne felépíteni, amely az internet világára épít, és nem csak az autó rendszereit, hanem az értékesítést tekintve is. Az új márka terveiben így csak néhány központként szolgáló bemutatóterem kialakítása szerepel, de az értékesítést online képzelik el, ráadásul a vásárlás mellett egyfajta előfizetési megoldást is kidolgoztak, ami egyelőre még nem teljesen tisztázódott le – valószínűleg egy egyedi tartós bérletről lesz szó.
Mindemellett ráadásul a kölcsönzést is szeretnék felvenni a szolgáltatások kínálatába, így egyfajta autómegosztási rendszert is működtetve. Mindezt persze maguk a négykerekűek is segítik majd, hiszen a márka nem titkolt célja, hogy kapcsolódási lehetőségek tekintetében piacvezetők legyenek. Mindez folyamatos internetkapcsolatot, kifejezetten a márka számára fejlesztett alkalmazásokat és egyéb fejlett megoldásokat jelent. Az egyszerűség kedvéért úgy tervezik a gyáriak, hogy csupán egy vagy két felszereltségi szint lesz elérhető, hogy ne terheljék ezzel a vásárlókat – az persze jó kérdés, hogy ez az európai vevők számára mennyire lesz kedves döntés.
Már a 03-at is bemutatták a gyáriak - galéria
A Lynk&Co már 2016-ban bemutatta a 01 névre keresztelt első modelljét, amely egy nagyobb, 4,53 méteres crossover, méghozzá a Volvo XC40-gyel közös CMA alapokon. Ezt a típus már elérhető Kínában, ráadásul egy igen szép rekord is fűződik a nevéhez, ugyanis ez lett a világ legsikeresebb négykerekűje, már ami az első 2 perc 17 másodpercet illeti. Ennyi idő alatt ugyanis nem kevesebb, mint 6000 előrendelés érkezett, amennyire egy egész hétvége alatt számítottak a gyáriak.
A Lynk&Co egyébként valóban nem csak autóival kíván sikereket elérni, ugyanis minden szempontból egy új élményt ígérnek az ügyfeleik számára, kezdve már magától a vásárlástól – legyen szó online vagy személyes megrendelésről. A nagyobb SUV 01 mellett már a kisebbik crossover 02 és nemrég az első szedán, a 03 is bemutatkozott, így egy teljes palettával érkeznek majd Európába a gyáriak, melyek eleinte a Volvókból ismerős benzinmotorokkal lesznek elérhetők – az 1,5 literes háromhengeres és a kétliteres négyhengeres kerül majd a lemezek alá –, de később konnektoros hibrid kivitelben is bemutatkoznak, melyek szintén ugyanazokra a megoldásokra épülnek, amelyeket az XC40 használ.
Belül azért lehet egy-két ismerős elem - galéria
Az európai gyártás helyszíne egyébként Belgium lesz, ahol a Volvo üzemében az XC40-gyel együtt szerelik majd össze a Lynk&Co autóit is, ami természetesen nem jelent majd problémát, hiszen ugyanarra a padlólemezre épülnek. Klasszikus kereskedőhálózat tehát nem lesz, csupán néhány bemutatóterem, míg a szervizelést a jóval szélesebb körben elterjedt Volvo szervizhálózat intézheti majd – vagy legalábbis annak néhány kijelölt tagja. Sokat azonban nem kell majd agyalnunk a szervizelésen, ugyanis a gyáriak már a bevezetéstől kezdve azt ígérik, hogy amennyiben szükség van javításra, vagy csak a kötelező szerviz ideje jött el, úgy egy futár eljön hozzánk az autóért, otthagy egy cseremodellt, majd amint kész a sajátunk, vissza is hozza nekünk. Nem semmi, ugye? Kíváncsiak vagyunk, hogy mennyi valósul majd meg ebből, főleg hazánkban.
Az árazás is egy érdekes kérdés, hiszen mindössze egy, legfeljebb kétféle felszereltségi szint lesz, és nem lehet majd külön-külön válogatni az extrák közül. Ez egyrészt megkönnyíti a választást és nyilván minden extrát tartalmaz majd, másrészt azonban kiveszi a választási lehetőséget a vásárló kezéből, aminek itt Európában nem feltétlenül fognak örülni. Egy jól belőtt árcédula persze könnyen meglágyíthatja az emberek szívét, és a hírek szerint a Lynk&Co terve pontosan az, hogy nagyon is jó ár/érték arányúak legyenek a négykerekűik. Mindez annyit tesz, hogy hasonló minőség és műszaki fejlettség mellett – sőt, a kapcsolódási lehetőségek sokkal kiterjedtebbek is lesznek – olcsóbbak lesznek az autók, mint a Volvo hasonló kategóriás modelljei.
Nagyon kíváncsian várjuk az európai bevezetést - galéria
A Lynk&Co tehát a prémium és a mainstream márkák közé beékelni magát, de a felszereltségekkel azért érdemes súlyozni, hiszen abban azért biztosak lehetünk, hogy egy minden jóval teletömött modell nem lesz olcsóbb, mint a Volvo azonos méretű, alapáras típusa – ellenben ugyanúgy felszerelve már jelentős különbségek lehetnek. Mindenesetre amennyiben a kínaiak terve beválik – márpedig nálunk annyit már biztosan elértek, hogy hatalmas kíváncsisággal várjuk az európai bemutatót –, úgy akár Európában is sikert sikerre halmozhatnak majd, ami bizony egy vadonatúj márkától hatalmas tett lenne, még ha az alapokat meg is kapták a Volvótól.
A piaci bevezetés valamikor 2019 közepe felé várható, és amilyen ütemben haladnak a dolgok, nagyon úgy tűnik, hogy a Lynk&Co nem az a fajta gyártó lesz, amelyik csak üres ígéretekkel bombázza a közönséget, úgyhogy nagyon várjuk már, hogy végre mi is beülhessünk az autóikba, amelyek akár egymással is tudnak majd kommunikálni, így fontos információkat megosztva például a forgalomról, vagy egyéb körülményekről – ehhez persze azért az infrastruktúra fejlesztése sem árt majd. A nevet azonban biztosan szokni kell még, de azt nem lehet tőle elvenni, hogy igencsak egyedi, és véleményem szerint figyelemfelhívásra is alkalmas.

