Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A fedélzeti kamera mára szinte általánossá vált az autózás világában, hiszen a legtöbb fejlett biztonsági és vezetéstámogató asszisztens ezt a megoldást használja az autó környezetének érzékelésére. Ezek között persze vannak kevésbé fejlett, és csúcstechnológiát képviselő kivitelek is, és azt hiszem nem kérdés, hogy a Volvo ezek közül az utóbbit képviseli. Ezt pedig most egy igazán érdekes kezdeményezéssel bizonyították, méghozzá egy Pulitzer díjas fotós segítségével.

Az XC60 a világ egyik legbiztonságosabb autójaBarbara Davidson feladata látszólag egyszerű volt, hiszen csupán néhány fotót kellett készítenie, ám ahogyan a legtöbb történetben, úgy ebben is van egy csavar – a vadonatúj XC60 fedélezti kamerájának segítségével kellett megalkotnia a képeket. A cikkünkben alább megtalálható videóban és a képeken látható képek tehát tulajdonképpen a Volvo új crossoverének szemszögéből mutatják meg nekünk a világot – persze a művész tehetségére is szükség volt.

A háromszoros Pulitzer díjas hölgy megtalálta a kihívást a feladatban, és a 30 fotóból álló kollekciót már ki is állították Londonban, a Canvas Studios galériájában – de hamarosan az egész világot körbeutazzák majd a képek. „Amikor először felvették velem a kapcsolatot, és meghívtak a közös együttműködésre, még nem értettem teljesen a koncepciót. Aztán küldtek néhány videót és egyből megértettem – szinte hihetetlen, ahogyan ki lehet emelni az autó kamerájából ezeket a képsorokat” – árulta el a művész.

Egészen látványos fotók születtek - galériaAz elismert fotóriportert persze nem csak találomra választotta a gyártó, hiszen a hölgynek személyes „élményei” is fűződnek a márkához. Tinédzser korában egy csúnya autóbalesetben volt része, amelyben a négykerekű átfordult a tengelye körül: „később elmondták, hogy az autónak köszönhetem, hogy túléltem azt az esetet – ami egy Volvo volt.

Az autó fedélzeti kameráját egyébként szinte az összes rendszer használja, így például szerepet játszik a sávtartó asszisztens, a táblafelismerő, a gyalogosfelismerő és a vészfékrendszer munkájában is, de a Volvo vadonatúj, világújdonságnak számító megoldása is erre épül – utóbbi az ütközés elkerülése érdekében még a kormányzásba is belenyúl. A svédek egyébként nagyon büszkék biztonsági asszisztenseikre: az első XC60-nal együtt, 2008-ban bemutatott vészfékrendszer elterjedése óta 45%-kal csökkentek az ütközések a Volvók esetében.