Horvátországi nyaralásom során, könnyed reggeli városnézés közben lettem figyelmes a meghökkentő márkanévre egy, az utca szegletén megbúvó autón. Hugo! Vajh’ csak a szemem káprázik az élesen vakító napsugarak és a tikkasztó hőség végett, vagy tényleg jól olvasom a feliratot? Ni-ni, egy új ígéretes prototípust, az ex-jugoszláv autóipar mára már teljesen hitehagyott önálló újjáéledésének első fecskéjét látom agg álruhába bújtatva?
Ismerve a régmúltat, több ez így, mint négy betű
Nem; mindössze egy kissé megfáradt, s a rajta lévő por mennyiségéből ítélve hosszú ideje kényszerű pihenőre kárhoztatott öreg Yugo oldalán egykor szebb napokat megélt, a mai kornak harmonizált, módosított márkajelezés csillant szemembe, melynek egyszerre volt humoros és ironikus bája, ahogy fityiszt mutat a sanyarú történelemre.
Hátborzongató belegondolni, hogy jelenünkben mennyire idejétmúlttá vált az egykor sokkal szebb napokat megélt Yugo márkanév, hisz’ Jugoszlávia felbomlásával, s a véres harcokkal nem csak a név erejének, de a térség autógyártásának is szinte menthetetlenül befellegzett a délszláv háborúban. Ha nincs az először 1953-ban feltűnt olasz licencadó, a Fiat, bizony több ezer munkahely vált volna történelemmé, mert a gyár régi modelljeinek modernizálása az évek múlásával meddő küzdelemnek bizonyult.
Zastava 10 (vagyis Fiat Punto) - az utolsó a régi felállásban, saját jelvénnyel
De vajon eljön majd déli szomszédjainknál az újabb fejezet, amikor a Skodához, vagy a Daciához hasonlatosan valamely nagy nyugati gyár, mondjuk a korábban a Puntót, míg manapság a Fiat 500L-t is a Zastava üzemében gyártó Fiat láthat-e még akkora potenciált a márkában, hogy újra leporolja a régi logót, ahogy tette azt a 2005-ben indult projektben, melynél a Fiat Punto egy darabig Zastava 10 névvel látott napvilágot?
Fiat 500L, szerb gyártásban
Egyáltalán van értelme, vagy ami még velősebb kérdés, lehet létjogosultsága őrizni a régi rendszerekre, keleti márkákra emlékeztető betűsorokat, vagy dőlniük kell, mint megannyi agg jelképnek?
Ki így, ki úgy látja – de egy biztos: aki a háborút testközelben élte át, akinek a családja, szerettei máig őrzik a harcok sebeit, akik látták, mivel jár, ha emberek józan emberi indokok nélkül egymás ellen fordulnak, egymás életére törnek, hát azoknál nem különösebben elítélhető, ha a Yugo feliratot a sokkal barátságosabb, történelmi mivoltában lágyabb Hugo névre cserélik.
A legolcsóbb négykerekűek közé tartozott az amerikai piacon
Gondoljunk bele, milyen furcsa fintora volt a sorsnak, hogy a Zastava – vagyis Szerbia legrégebbi ipari komplexuma – a hetvenes/nyolcvanas években még igen nagy léptekkel próbálta meghódítani az Egyesült Államokat, és több mint 145 ezer Yugót adtak el öt év alatt a tengeren túlra! Sokan nem tudják, de a jugoszlávok még automata váltót is terveztek büszkeségeikbe, sőt, volt olyan modelljük is, amely Florida típusnevet kapott.
Automataváltós változatot és kabriót is készítettek a jugoszlávok
Aztán jó néhány esztendővel később, 1999-ben a délszláv háború sodrásában az autógyár pont azoknak a NATO légicsapásoknak vált célpontjává, amelyekben a döntő légi haderőt Amerika képviselte.
Itt még jól megfért az amerikai zászló a Yugón
A „Szövetséges Erő” fedőnévvel jelzett hadműveletben egyébként 160 ezer négyzetméternyi üzemrész szenvedett komoly károkat, míg további 160 ezer négyzetméternyi gyárterület pusztult el és számos ember sérült meg a két éjszakán át tartó bombázások során. Néhány rosszmájú ember különben – hozzátenném, nem kismértékű ízléstelenségről tanúbizonyságot téve - sokat élcelődött azon, hogy az amerikaiak a gyatra minőségű export-Yugók miatt akarták a föld színével eggyé tenni a szerb üzemet.
Persze élcelődés ide vagy oda, tény, hogy a kezdetben olcsóságukkal kecsegtető jugoszláv autók megítélése az újvilágban drasztikusan romlott a megbízhatatlan, és nem túl biztonságos konstrukciónak köszönhetően, ezzel párhuzamosan teret adva a vicciparnak is, mely jobbnál jobb poénokat kapcsolt a Yugókhoz. Egy örök gyöngyszem a száz közül: „a tervezők csak azért fejlesztettek hátsó ablakfűtést autóikhoz, hogy ne fázzon a tulaj keze, amikor tolja a járművét.”
Így nézett ki a Zastava festőüzeme a bombázások után
Egy picit tovább csavarva a történetet, a komoly háborús károkat szenvedett - 1851-ben Vojno-Teehnicki Zavod, azaz Hadászati Műszaki Intézet névvel anyakönyvezett – szerb üzem történetének furcsa fintora, hogy már megalakulásakor is hadiipai termékeket gyártott, majd az illetékesek a ’30-as években a Forddal, míg a második világégést megelőzően, 1939-ben szintén a később pusztító amerikaiakkal kötöttek vezetői üzletet, hogy a nemzeti haderőt Chevrolet járművekkel ajándékozhassák meg. További érdekesség, hogy jóval később, egészen pontosan 1953-tól ugyancsak amerikai négykerekűeket (Willy’s Jeep-eket) gyártottak a Zastava sorai.
Érdekes módon a Fiattal kötött házasságból sem maradtak ki a katonai járművek, ugyanis az 1954-es kulcsfontosságú szerződés aláírása után egy évvel már olasz eredetű terepjárók gördültek ki a kragujevaci gyárból Zastava 4wd Campagnola névvel.
Fiat eredetű Zastava AR-55 összkerékhajtással
Mindezek tükrében megvan a maga bája annak, hogy mily bölcsen gyógyította be egy sok kínnal írt korszak sanyarú emlékeit a Yugo oldalán az idő vas foga. A szűk horvát kisutcába napról-napra újra és újra besettenkedő napsugarak, s a tenger felőli szellők hátán érkező sós levegő hathatós aknamunkával oldotta le a hithű jugoszláv műanyagöntő-ipar dicső Y bötűjét, ami így az út menti porba került száműzetésbe, új lehetőséget adva az alkoholos filccel kimívelt H betűnek, hogy az autó a történelem számos viszontagsága után szimbolikusan ledobhassa múltját és egy barátságosabb, a mai korhoz jobban illő névvel simuljon bele környezetébe. De a kérdés továbbra is fennáll: vajon lesz tovább?