Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A német sajtó értesülései szerint szeptember végén a dél-afrikai hatóságok Pretóriától nyugatra találtak rá Uwe Gemballa műanyagzsákba tekert holttestére.

Mint arról az eladósorba került McLaren F1-es kapcsán beszámoltunk, a Porschék és Ferrarik finomhangolására szakosodott tuning-király még februárban egy üzleti útja során tűnt el, és csak annyit lehetett tudni róla, hogy egy rejtélyes telefonhívás során 1 millió dollár átutalására kérte feleségét. A hírek megnyugtatóak voltak, hiszen az említett összeg egyetlen tuningolt szuperautó értékének is csak a töredékét képezi. A háttérben azonban ennél szövevényesebb indokok álltak.

Szorult helyzetben kiutat keresett, ez volt a veszteA Gemballa céget Németországban már a felszámolás veszélye fenyegette, ezért a cégvezető a Dél-Afrikai Köztársaságban kívánt leányvállalatot alapítani. Azonban aki százmilliós autók finomhangolására vállalkozik, annak hatalmas tőkére van szüksége, amit nem feltétlenül legális módon szerez meg az autókért rajongó megszállott. A fekete kontinens országában Gemballának állítólag más céljai is voltak, nevezetesen, hogy többedmagával pénzmosásba kezdjen. A tervek szerint az importált autókban rejtették volna el a bankókat, melyeket vélhetően a későbbi könnyebb mozgathatóság érdekében gyémántokra váltottak volna.

Már készül a Panamera átirata - galéria nyílik

A háttérben a cseh nemzetiségű Radovan Krejcir állt, aki kiutasítása miatt már korábban gyökeret eresztett a köztársaságban, és a ’90-es években üzleti kapcsolatba került Gemballával. Történt azonban, hogy amikor a várt hat darab „pénzes autó” első tagja, egy Porsche Cayenne megérkezett Krejcirhez, abban nem volt egy fillér sem.

Érthető módon az esetet az „üzletember” zokon vette és a napjainkban már előzetes letartóztatásban vígan éneklő társával a cégalapítással kapcsolatos tárgyalás ürügyén Johannesburgba csalatta Gemballát, akinek ekkor, 2010 február 8-án veszett nyoma - és végül földi maradványai csak szeptember 28-án kerültek elő.

Csak egy Gemballa Cayenne - csalódás

A tanulság többek között az, hogy vannak pillanatok az életben, amikor az ember még egy egyedi Porsche Cayenne érkezésének sem tud maradéktalanul örülni és, hogy amennyiben aprópénzünket maréknyi kavicsra váltanánk, nem árt óvatosnak lenni. Öröm az ürömben, hogy Gemballa korábbi munkatársa, Andreas Schwarz megszerezte a vállalat névhasználati jogait és folytatja Uwe áldásos munkáját, ami annál is inkább örvendetes, mivel a cég nem akármilyen autókat épít(ett).

Nem csak egyszerű sufni-tuningról beszélünk, hanem műszaki megalapozottsággal, tudományos munkával végzett nemesítésről, ami még a legjobbak legjobbjaihoz is tud egy kis pluszt adni, ráadásul a Gemballa néhány konkurenssel ellentétben mindezt igen jó ízléssel tette. Uwe utolsó műve, a Ferrari Enzóból készült MIG-U1 már rója egy ideje az utakat, de hamarosan érkezik az új Porsche Panamera Turbo átirata, a Mistrale is...

Egy Gemballa üveget tör, ha kell. Ezt a hangot soha nem lehet megunni