Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Volkswagen ebben a hónapban ünnepli Transporter modelljének 60. születésnapját: az első furgon 1950 márciusában gördült le a futószalagról. A németek eddig több mint 10 millió példányt értékesítettek a járműből világszerte, mely mostanra már ötödik generációját éli. Az elmúlt hatvan év során rengeteg karosszériaváltozat, különleges kiadás, érdekes széria került az utakra, úgyhogy a Transporter személyében egy igazi mindenesről beszélhetünk, mely jól megérdemelten írta be magát az autógyártás történelmébe.

Nyugdíjas korba lépett a TransporterAz első modell, mely a T1-es kódjelet viselte, egy négyhengeres, 1,1 literes, léghűtéses benzinmotorral volt felvértezve, aminek 25 lóerős teljesítménye egészen 97 km/órás maximális sebességre volt képes gyorsítani a „dobozt”. Az erőforrást az első szériában még a négykerekű hátsó részében helyezték el a mérnökök. Ez az elrendezés hasonló volt az 1968-ban forgalomba kerülő T2, és az 1980-as évtől értékesített T3-as sorozat esetében is. A radikális változást az 1990-ben piacra dobott Transporter T4 jelentette, mely már elsőkerékhajtással és elöl elhelyezett, vízhűtéses benzinmotorokkal büszkélkedhetett. A T4-es széria egészen 2003-ig maradt forgalomban, amikor is megjelent a legújabb, T5-ös változat.

Néha jól jön az összekerékhajtás...Erről röviden annyit érdemes tudni, hogy a gyártó 2009 utolsó negyedévében eszközölt rajta egy modellfrissítést, és így már a legfrissebb Transporterhez rendelhetőek a méltán népszerű common rail dízelek (kétliteres, turbós egységek), valamint az összkerékhajtás opciója mellett a Volkswagen duplakuplungos automataváltója, a DSG is. A motorpaletta a 84 lóerőstől egészen a 180 lóerős teljesítmény leadására képes erőforrásig terjed. Utóbbi választásával a nem túl áramvonalas batár akár 192 km/h-s sebességgel is tud száguldani, ami elég félelmetes látvány lehet egy másik autóból nézve…

Az évek múlásával a Transporter egy igazi ikonná vált mind az üzleti, mind pedig a szabadidős tevékenység szemszögéből nézve. Nemcsak rock bandák és rohanó üzletemberek, de még nagycsaládosok, vagy az utazás/kirándulás szerelmesei is gyakran teszik le voksukat a németek furgonja mellett, mely jó szolgálatot képes nekik tenni az együtt töltött évek során, akár a belső helykínálatról, akár a kényelemről legyen szó.