Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Amint arról már több ízben is beszámoltunk Olvasóinknak, néhány hete szerkesztőségünk garázsát, pontosabban fogalmazva szerkesztőségünk tagjainak garázsait ’koptatja’ egy konnektoros hibrid BMW tesztautó – becsületes, teljes nevén immár BMW 225xe iPerformance Active Tourer –, amit a BMW Magyarország megkeresésünkre egy hónapig tartós tesztre bocsátott számunkra.

1 hónapig teszteljük a BMW 225xe képességeitKérésünk oka egyszerű volt: úgy gondoljuk, hogy a közeljövőben óriási szerepük lesz a konnektorról is tölthető hibrid modelleknek, így ezeket a típusokat szinte mindennél fontosabbnak tartjuk technológiai szempontból. És egy átlagos egyhetes teszt a mindennapok feladatai mellett egyszerűen nem elég ahhoz, hogy megfelelő alapossággal meg tudjunk vizsgálni egy ilyen autót. A 225xe felépítéséről és általános képességeiről ezúttal nem regélnék hosszasan, hiszen tesztünkben szinte minden fontos tudnivalót leírtunk róla, így akit az autó részletesen érdekel, lapozzon vissza ide kattintva cikksorozatunk első részére, a másodikat pedig, amiben főként a hazai nyilvános töltőhálózatról számolt be Szabó kolléga, itt olvashatják.

Igazi városi menő a BMW legolcsóbb konnektoros hibridje - galéria

Még sok-sok rövidebb-hosszabb bejegyzéssel fogunk érkezni az autóval tapasztaltakról, és mivel minden kollégánál megfordul a 225xe, ezért nem csupán egy, hanem összesen öt Autó Pultos kolléga álláspontját ismertetjük, ráadásul mindenki kicsit eltérő körülmények között, más-más szokások szerint, ráadásul különböző városokban (Budapest/Tatabánya/Vác) használja. Ezen a héten én vagyok a szerencsés, nekem jutott a 225xe tesztelésének öröme. És első ízben, amolyan ízelítőként a mindennapi életről kívánok néhány gondolatot megosztani.

Szépek a kerekek, de mi kisebbeket választanánkRöviden összefoglalva az elmúlt két napot, apróbb hibái ellenére egyre jobban kedvelem az autót, igaz, Budapestről még nem mozdultam ki vele. A kompakt BMW egyterű rugózási komfortjával a kollégákhoz hasonlóan én sem vagyok maradéktalanul elégedett; túl feszes a beállítás, állítható futómű pedig nem is kérhető, azonban ha a 225 mm széles, defektmentes abroncsok és a 18 colos (hozzáteszem, gyönyörű) feláras könnyűfém kerékszett helyett megelégszünk a széria 17 colos alukkal és a hozzájuk társított 205 mm széles papucsokkal, akkor minden bizonnyal javul a helyzet, ráadásul nem csak pénzt spórolunk, de az étvágynak és a hatótávolságnak is jót tesznek a kisebb gördülési ellenállású, keskenyebb abroncsok. Szóval azt tanácsolom, hogy a kerékválasztást kétszer is gondolják meg, a kevesebb néha több.

200 forintból teletölthető, ami mintegy 30-35 városi kilométerhez elegendő

Szinte mindenre elég - galériaMáskülönben viszont az autó telitalálat, ráadásul a konfiguráció is szuper; ez a külső szín nagyon elegáns, a világos bőrbelső úgyszintén, talán egy fabetéttel lehetne még hangulatosabbá tenni az Active Tourert, illetve melegen ajánlom a moderált felárú M sportkormányt, ami nem csupán sokkal dögösebben néz ki (legalábbis szerintem), de nappabőr kárpitozása révén fogása nagyságrendekkel jobb, mint a kissé béna formájú, gyengébb minőségű kárpitozással ellátott alap kormányé. Különben az alig több mint 4,3 méteres hossz révén a BMW újdonságát kiválóan lehet használni a fővárosban is, alapvetően nem foglal több helyet, mint egy átlagos kompakt modell - hiszen emelt kialakítását leszámítva az is. Viszont elöl-hátul igencsak tágas, ráadásul helyrabló akkuk ide vagy oda, a csomagtér mérete bőven elég a mindennapokban, s ha a családi nyaralások alkalmával pont mégsem, akkor évi 2-3 alkalmával dobjanak fel rá egy tetőboxot, higgyék el, ki lehet bírni. Viszont az autó minden körülmények között kiválóan helytáll, csendes, autópályán is stabil és biztos a futása, egyedül a korlátozott kilátás és a túl vastag A-oszlopok okozhatnak némi bosszúságot a hétköznapi életben.

Az IP44-es védelemnél többet is tudhatna...A kompakt méretek az én esetemben kimondottan jól jönnek, hiszen kertvárosi sorházunk garázsát egyrészt körülményes megközelíteni, másrészt pedig mivel a garázs alig több mint 4,7 méter hosszú, igencsak korlátozott a hely, márpedig a védett parkolás egy konnektorról tölthető hibridnél különösképp nem hátrány. Itt jegyezném meg, hogy a gyári ’otthoni’ töltőkábel dobozára csupán IP44-es védelem van ráírva, ami persze normális körülmények között elegendő por- és nedvességvédelmet szavatol, de azért bizony egy nagyobb vihar esetén nem merném szabad ég alatt töltőn hagyni az IP44-es ’boxot’, szerintem igazán illett volna kicsit komolyabb szintű védelemmel ellátni a dobozt. Lényeg a lényeg, én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a garázsban az időjárástól teljesen védve tudom tölteni az autót, úgyhogy esetemben nem releváns a fenti probléma.

Ezt látjuk a kijelzőn, amikor az előfűtés be van programozva - nagyon hasznos dolog

Beállíthatjuk, hogy maximum milyen áramerősséget vegyen felNa de mi történik, miután beálltunk a garázsba és leállítottuk az autót? Olyan figyelmes a központi rendszer, hogy rögtön felugrik a kijelzőn egy információ a standard (otthoni) töltőkábel beállított áramerősségéről, a töltésmódról, valamint az állóklíma bekapcsolásáról. Haladjunk szépen sorjában. A töltőkábel áremerősségét 3 fokozatban lehet változtatni, a maximum 12 Amper, a középső állás 9, a legalacsonyabb pedig 6 A, s ennek lényege, hogy mondjuk egy egyazon körön több fogyasztóval terhelt hálózat esetén az autó nem ’szív el’ túl sok áramot, ezáltal nem csapódik le a biztosíték. Esetemben jó a helyzet, hiszen a garázsban van egy ’szabad’ 16 A-s köre és semmi más nem terheli, úgyhogy nyugodtan tölthetek maximumon. Tapasztalataim szerint különben az 5,7 kWh hasznos kapacitású akkumulátor ilyen körülmények között mintegy 2,5-3 óra alatt otthonról teljesen feltölthető, ami a veszteségeket is leszámolva átlagosan mintegy 2-2,3 kW-os ’hasznos’ töltőteljesítményt jelent, ami átlagosan 9-10 Ampert jelent 230 Volton. A gyári otthoni töltőkábel maximuma különben 12 Amper.

3,7 kW-nál nem lehet nagyobb teljesítménnyel tölteniItt jegyezném meg, hogy sajnos az autó a feláras kék színű gyorstöltőkábellel sem képes sokkal többre: a gyári adatok szerint – persze megfelelő kiszolgálással, tehát gyári BMW töltőbox, vagy nyilvános, kompatibilis gyorstöltők esetén – az elméleti maximum 3,7 kW (ez 230 Volt feszültségnél ugye 16 Ampert jelent egy fázison), de ezt a 3,7 kW-ot is csak bizonyos körülmények teljesülése esetén tudja felvenni, és csakis 80%-os töltöttségig, hiszen 80% felett már akárcsak a többi konnektoros hibridnél és elektromos autónál, lelassul a töltés. Összességében tehát nem feltétlenül éri meg sem a gyári töltőbox, sem pedig a gyorstöltőkábel megrendelése.

Az autót okosan használva városban csak jelképes benzinfogyasztással kell számolnunk...

Pontosabban utóbbi akkor jó szolgálatot tesz, ha bizonyos nyilvános töltőpontokon szeretnénk tölteni az autót, hiszen ilyenkor kell a speciális kábel, az otthoni konnektoros alapverzió pedig természetesen nem jó.

A feláras 'kék' kábellel 16A-t képes felvenni a 2-es

Azonban itt jegyezném meg, hogy véleményem szerint nem igazán ildomos egy konnektoros hibriddel elfoglalni a nyilvános gyorstöltőpontokat: gondoljunk bele, hogy ott állunk egy plug-in hibriddel és elfoglaljuk a helyet azon elektromos autók elől, akiknek mondjuk a továbbjutás végett lenne feltétlenül szükségük némi energiára, ráadásul mindezt úgy tesszük, hogy közben a sokkal nagyobb töltési teljesítményt is kiszolgálni képes töltőoszlopból mindössze 2-3, maximum 3,7 kW-ot tudunk felvenni, vagyis egy ’sima’ elektromos autó töltése akár 4-5-ször gyorsabb lehetne, s neki talán sokkal nagyobb szüksége lenne némi energiára.

Éppen ezért, ha döntéshelyzetben lehetnék, kizárólag akkor engedélyezném a plug-in hibridek nyilvános (gyors)töltését, ha azok mondjuk legalább 7,4 kW-ot képesek lennének 'fogadni', mert különben kis gonoszsággal csak a helyet foglalják, de alig csepeg beléjük az áram... És ez nem csak a BMW-re, hanem az összes ilyen hibridre jellemző. Hogy mi kellene ehhez? Véleményem szerint csupán a gyártók szándéka, ugyanis vélhetően főként spórolásból nem teszik be a gyorsabb töltést lehetővé tevő elektronikát a konnektoros hibridekbe, ami nem szép dolog: kicsit olyan ez, mintha autópályán szabályos lenne az összes sávban mondjuk 60 km/h-val csorogni, feltartva a forgalmat - vagyis értelmetlenül. Reméljük, hogy ezen mielőbb elgondolkodnak mind az autógyártók, mind pedig a jogszabályalkotók.

A hibridekkel 'feleslegesen' ne foglaljuk el a nyilvános töltőhelyeket más elektromos autók elől

Az is beállítható, hogy olcsóbb éjszakai árammal töltsünkOtthoni körülmények között persze már teljesen rendben van, hogy 2,5-3 óra alatt feltölthető az autó, és különösen azok számára lehet ideális a plug-in hibrid technológia, akik városban sokat mennek, továbbá azoknak még inkább, akiknek lehetőségük van mondjuk munkahelyükön is tölteni az autót, így az elektromos hatótávolság, ha úgy vesszük, napi szinten akár megduplázható. S hogy ez mit jelent? 30 km-t teljesen kényelmesen lehet abszolválni városban a BMW-vel, és ez akkor is teljesíthető, ha dugózunk. Ideális körülmények között pedig akár 40 km-t is elérhetünk, vagyis a 41 km-es gyári adat egészen reális. Persze ha kinyomjuk az autó szemét, más a helyzet, de egy ilyen modellt intelligens közlekedéshez találtak ki, amihez érdemes, és jó érzés is alkalmazkodni.

Szintén örömteli, hogy a 88 lóerős villanymotorral gond nélkül fel tudjuk venni a forgalom ritmusát, egészen dinamikusan mozog vele az üresen is közel 1,7 tonnás modell; ha pedig hirtelen ki kell 'ugranunk' valahonnan, egy szemvillanás alatt beindul a benzinmotor, és a két erőforrás együttesen igencsak komoly dinamizmussal ruházza fel az Active Tourert.

Éljen a zöld rendszám! Az ingyen parkolás is fantasztikusan jó dolog.

A néhány bekezdéssel ezelőtt említett, és az autó által leállításkor kiírt üzenetekre és beállításokra visszatérve: a töltésmódnál aktiválhatjuk az azonnali töltést, aminek jelentése egyértelmű, továbbá azt is be tudjuk programozni, hogy egy megadott intervallumban töltsön az autó, például gazdaságos tarifával – ehhez kezdő és záró időpontot is lehet adni. Végül, de nem utolsósorban az állóklímáról, ami az összes plug-in és elektromos BMW-ben szériában jár: itt két időpontot is beprogramozhatunk, amire az évszak függvényében előfűtött vagy előhűtött utasteret szeretnénk. Ennek előnye azon felül, hogy kellemesen temperált autóba ülhetünk be az, hogy nem az akkuból fűtünk/hűtünk, csökkentve az elektromos hatótávot, hanem az otthoni áramból. Én például a mostani hűvös reggelekre 25 fokra állítottam az időzített álló helyzeti fűtést, mert bár rövid ideig így kicsit meleg utastér, viszont hosszabb ideig marad jó a hőmérséklet, így még jobban lehet gazdálkodni az elektromos kilométerekkel. Ez szerintem nem kompromisszum, mint inkább élvezet és játszadozás a kilométerekkel.

2,5-3 óra alatt 30-40 városi km-t tölthetünk beleAmint rádugtuk otthon a töltőre az autót, kiszálltunk és becsuktuk, elkezdődik a töltés, a csatlakozó körüli fény ilyenkor kék színnel villog, s a központi rendszer az elmúlt időszak közlekedési szokásaiból kiindulva rögtön megtippeli a várható elektromos hatótávolságot. Nálam egy rendszerint 33-38 km, ami a valóságban is stimmel. És a mindennapok során sokaknak elegendő; olyannyira elegendő, hogy jelenleg a benzinfogyasztásomat 2 l/100 km alatt sikerül tartani, köszönhetően a sok-sok elektromos kilométernek. Gondolom, azt nem kell ecsetelnem, hogy ez mennyire fantasztikusan jó érték egy városi autótól... S hogy mi a helyzet hosszabb távon, a városból kimozdulva? A hétvégi kirándulásunk után ígérem, erre is fény derül!

A mindössze 4,35 méter hosszú 2-es Active Tourer kis helyen is elfér - galéria

Amint lemerül az akku, segít a 3-hengeres motorAzt viszont nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy városban mennyire kellemes a teljesen hangtalan, magas üléspozíciójú hibrid BMW-vel suhanni, ráadásul úgy, hogy egyrészt a forgalom többi résztvevőjénél jóval alacsonyabb környezetterhelés jó érzés, másrészt a pénztárcám is nagyon érzi, hogy csupán 2-2,5 liternyi benzint, plusz némi áramot (otthoni fogyasztói árakkal számolva mintegy 500 forint értékben) fogyasztok el 100 km-enként. Összességében, üzemanyagra levetítve még így is alig 4 l/100 km-nek felel meg a városi autózás összköltsége, s a hab a tortán, hogy egészen 'tisztán' lehet így autózni, vagyis (legalábbis a lelkiismeretes felhasználókra vetítve) véleményem szerint alapvetően megérdemelt a zöld rendszám az épeszű hatótávval büszkélkedő konnektoros hibridekre vonatkozóan.

A 2-es kiválóan teljesít a mindennapok során - galériaA zöld rendszám előnyeiről pedig szintén nem lehet megfeledkezni: az adókedvezményeken ezúttal túllendülve egyszerűen leírhatatlan érzés, hogy bárhova rohangálok, csak leparkolom az autót és magasról tehetek a parkolójegyekre, nem kell keresgélni az automatákat, küldözgetni a parkolás elindításáról és leállításáról az sms-eket, garantáltan nem jön a mikuláscsomag... És majd a forintokról is beszélni fogunk, merthogy érdemes; a végén még kiderül, hogy a drágának tűnő, alapáron is bő 11 milliós konnektoros hibrid BMW mindent egybevetve nem is olyan drága, legalábbis egy bizonyos felhasználórétegnek (gondolok itt főként azokra, akik sokat közlekednek városban s meg tudják oldani a töltést, és/vagy sokat parkolnak díj ellenében) biztosan nem...

Cikksorozatunk rövidesen folytatódik, aminek első részét ide kattintva, második részét pedig ide kattintva olvashatják.

A plug-in koncepcióval egyelőre nagyon elégedettek vagyunk