
A brit kutatók renoméját valószínűleg soha nem lehet már helyre állítani az elborult vizsgálati témaköreik után. Pedig van rosszabb: a brit biztosítótársaságok kutatásai, amelyek közül most a legérdekesebbhez nyúlunk, amely a zenehallgatási szokások és az autóvezetés kölcsönhatását vizsgálta. Az eredmények láttán pedig meg fogunk lepődni.
Vezetés és a kedvenc zenénk. Ennél jobb duót kikapcsolódásra mi nem tudunk magunknak elképzeli, és ezzel bizony nem vagyunk egyedül. Ahány ember, annyi ízlés, és egy-egy szám annyiféle érzést is vált ki belőlünk, így aztán nehéz függetlenül vizsgálni, hogy kiből mit hoz ki egy-egy muzsika. Mégis a brit Moneybarn pénzügyi szolgáltató és biztosító éppen ezt tette. A vizsgálatokból kiderült, hogy a 120-as BPM (percenkénti ütem) feletti számok negatív hatással vannak a statisztikákra (mivel gyorsabb vezetésre ösztönöznek), addig a lassabbak lenyugtatnak. A hangos zene pedig elvonja a figyelmet. Ez mondjuk nem meglepő.
A kutatók azonban példákat is szolgáltattak, méghozzá a Spotify legnépszerűbb 96 slágerét játszva a tesztalanyok fülére. Talán nem meglepő, hogy a népszerű zeneszámok mindössze 30 százaléka van pozitív hatással a vezetésre, vagyis nyugtató jellegű.
A hangos zene veszélyes. A jó hifi nem.
A legveszélyesebb volán mögötti sláger a Green Day-től az American Idiot lett, aminek hatására ezek szerint nem csak az amerikaiak, hanem az átlagos britek is idiótává válnak a forgalomban. Vagy csupán figyelmetlenné. A Top 5-be egyébként még sorrendben Miley Cyrus-tól a Party in the U.S.A, a The Killers Mr. Brightside-ja, a The Chainsmokers Don’t Let Me Down-ja és Bruce Springsteen Born to Run-ja került. Nem feltétlenül azok a számok, amikre az átlagember agya ledobja a láncot – gondolhatnánk –, de valószínűleg a vizsgálat idejében éppen az AC/DC vagy a System éppen nem volt a Spotify slágerlistáján.
Ugyanakkor viszont vannak dalok, amik kimondottan serkentik a biztonságos vezetést, bár mi nem ajánljuk, hogy rockzenekedvelő friss jogosítványos gyerkőcünk száguldozási kedvét ezzel a szettel tompítsuk. Igaz, a Red Hot Chili Peppers Under the Bridge című számára nagyon pihentetőket lehet autózni és a Location Khalid című száma sem csapja ki senkinél a biztosítékot, de például Drake God’s Plan-je egy tisztességes mélynyomóval felszerelt autóban már önmagában tud zavaróan szólni. Aztán azért szerintünk vannak bőven, akiket felráz a Toto Africája, mégis a legnagyobb meglepetés, hogy a kutatásban minden idők legbiztonságosabb számának bizonyult a Staiway to Heaven a Led Zeppelintől.
Persze lehet, hogy csak az első 5-6 percet vizsgálták be az illetékesek a számból, mert amikor Jimmy Page igazán belecsap a húrok közé, amit aztán Robert Plant élesen csengő záró éneke követ, az bizony az erre fogékonyakat alaposan be tudja pörgetni.
Hasonló elgondolás alapján az első 3 percet vizsgálva a Queen Bohemian Rhapsody-jét is lehetett volna az első helyre passzírozni, csak aztán történhetnek olyan dolgok, amiknek vezetéstechnikai szempontból aggályos oldalára a Wayne világa ikonikus jelenete hívja fel tökéletesen figyelmünket:
A teljes igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a fenti részletben a legnagyobb veszélyt nem a koncentráció hiánya, hanem inkább az AMC Gremlin jelentette, de szerencsére ma már viszonylag elenyésző a világ egyik legrosszabb és legmókásabb autójának előfordulási aránya.
Tanulság nélkül nem ússzuk meg: ha odafigyelünk arra, amit csinálunk, az mindig előnyös. Ez pedig különösképp igaz a vezetésre.
Önöknek mi a kedvenc számuk autózáshoz?
