Nap, mint nap találkozunk a hírekben a különféle autonóm, vagy legalább részben önvezető autókkal. Amelyik innovatív gyártó manapság valamit is ad magára, az gőzerővel fejleszti saját konstrukcióját. A sportautókedvelők gyomra meg rendre össze-összeszorul, hiszen ahogy nyugdíjazzák majd a hagyományos járműveket ezek az önvezető gépezetek, nagy eséllyel úgy szűnik meg, de legalábbis úgy csökken majd az élményautók utánpótlása.

Sokaknak a nyolcvanas évek vége jelentette a karakteres sportautók utolsó korszakát

A klasszikus hátsókerékhajtású, hosszmotoros, sokhengeres szívó erőforrásokkal felvértezett járgányok néhány kivételtől eltekintve már rég a múltat képviselik. Néhány év múlva pedig minden bizonnyal a mai közvetlen befecskendezésű, downsizing jegyében épített turbós, stop-starttal és hengerkapcsolgatással spórolós, vagy hibrid kocsik is mamutként fognak feltűnni az utakon. Lehet, hogy idővel jelentőségét veszti a belevaló sofőr, vagy a jó kezelhetőség kifejezés a hirdetésekben, a tesztek száműzik az élvezetes vezetés fogalmát, a motoradatok pedig kimerülnek majd a fogyasztás és a hatótáv párosában.

Sportkormány helyett táblagépet fogunk markolni! Tényleg ez kell nekünk?

De vajon tényleg olyan közeli a jövő? A legoptimistábbak már az évtized végére várják az első fecskéket. Egy biztos, a vezetést segítő asszisztens rendszerekre is sokan csak legyintettek évekkel ezelőtt, most pedig már ott tart a technika, hogy hétköznapi tucatautókban is rendelhetők a különféle ügyes rendszerek, s a logisztikai folyamatok már ma is robotizáltak: többek között az autógyártók a kapukon belül használnak önvezető járműveket. Ám a sofőrt mellőző autók térhódítását érdekes módon egyelőre leginkább a jogi szempontok hátráltatják. A kulcsszó a felelősség. Ha mégis valamit nem jól mér fel az „okosautó”, akkor kit lehet elmarasztalni?

Erős lobbi jelenti az inkubátort az önvezető járműveknek – de kié lesz a felelősség?

A mai álláspont szerint egyértelműen a gyártót, aki önként kivette a teljes irányítást a sofőr kezéből. A kérdés tehát, hogy mikor jut el az első fejlesztőcsapat olyan szintre, hogy nyugodt szívvel – és pénztárcával – kizárja a működésből a hibázás lehetőségét. Ráadásul kezdetben olyan vegyes környezetben, ahol az autók többsége hagyományos marad, bal egyben az intuitív, és persze sokkal kevésbé kiszámítható, sokszor hibázó hús-vér sofőrökkel, nem beszélve a gyalogosokról, kerékpárosokról.

De nem lenne szabad megfeledkeznünk a manapság sajnos egyre csak fokozódó terrorizmus idején egyre fontosabb kérdéssé váló különleges biztonsági követelményekről sem. Gondoljanak bele, milyen kockázatot jelentene egy olyan rendszer, amit alapvetően és elsősorban egymással, illetve a környezetükkel folyamatosan kommunikáló gépek irányítanának, s alapvetően a bennük ülő emberek csak csomagok lennének – így hirtelen a jó öreg Terminátor Gépek lázadása című epizódja jutott eszembe, ahol már évtizedekkel ezelőtt hasonló szituációt vizionáltak a filmkészítők.

A valóságra visszakanyarodva, ha cikkünk első gondolatait folytatva maradunk tisztán az élményautókat érintő kérdéseknél, akkor tán működő megoldásnak tűnhet az élvezhetőség megtartására egy szimpla kapcsoló, amellyel nagyvonalúan ki lehetne iktatni az önvezető funkciókat, hasonlóan a menetstabilizálókhoz. Azonban ennek igen nagy közlekedésbiztonsági kockázata van, hiszen melyik gyártó engedné újra döntéshelyzetbe azt a vezetőt, akit addig pont leszoktatni próbált a vezetésről?! Egy általában az autóban csak utasként ülő, rutintalan sofőr kezébe egyszer csak visszaadni a volánt nem kis rizikó.

Megengedik majd olykor menetiránnyal szembe fordítani a bal első ülést?

Persze rögtön rávághatjuk, hogy ezt lazán megtették a fejlesztők a menetstabilizáló rendszerek esetén, ahol a legtöbb autónál még ma is elég egy hosszabb gombnyomás, esetleg némi turkálás a menüben, és senki nem állja utunkat a vadulás során. Csakhogy ez a funkció védhető higgadt érvekkel is, hiszen léteznek olyan időjárási körülmények, helyesebben útviszonyok, ahol a kikapcsolt segítség kiutat jelent. Előbbi esetben nehéz lesz ilyenfajta érvet találni. Marad hát a versenypálya, mint relatíve biztonságos opció.

Értelmetlenség, vagy morbid fejlesztők kivagyisága? Görbe tükör az önvezető versenyautó

Ennyi ellehetetlenítő tényezővel már nem is olyan sanyarú a jövőkép? Ki tudja. Azt mindenesetre látni kell, hogy egyetlen nagy cég sem öl bele eurómilliárdokat olyan fejlesztésekbe, amik jó eséllyel sosem kerülnek bevezetésre. Ráadásul az önvezető autók forradalmasítanák a közúti személy- és áruszállítást is. Ettől függetlenül a közeljövőben biztos, hogy csak bizonyos komponenseket használnak fel a teljes rendszerből a gyártók. A kérdés viszont ugyanúgy nyitott marad, mint a sakkgépek esetén. Lehet-e végletekig intuitív, vagy egyenesen okosabb és ügyesebb egy gép az embernél? Vagy megfordítva kérdést, mikor butulnak el annyira a következő sofőrgenerációk, hogy alkalmasabbak lesznek a gépi processzorok a gondolkodásra? A helyzet rengeteg kérdést vet fel, és tény, hogy persze azért sok-sok jó dolog mellett aggasztó lehet hosszú távon a szituáció...