Tegnap este érdekes mozis kalandban volt részem, a kötelező pattogatott kukorica mellé ugyanis a Need for Speed film került terítékre. Az alkotásra az előző évtizedek hollywoodi autós filmtermését ismerve nehéz volt előítéletek nélkül beülni. Hogy jó volt-e? Filmkritikai oldalról ezt nem az én tisztem eldönteni. Hogy autórajongói szempontból jó volt-e? Nos, ez már releváns kérdés.

Nem tudom, hogy ez még a fiatalságról vagy már az idősebb korról árulkodik, de azon szerencsések között lehettem, akik akkor próbálták ki a Need for Speed játéksorozat legelső részét, amikor az megjelent. Az újszerű autóverseny akkoriban gyorsan hatalmas rajongói táborra tett szert, így nem csoda, hogy a néha tétova irányváltások ellenére az időközben tucatnyi alkotást megélt név népszerűsége töretlen.

Számomra két epizód felejthetetlen: gyermekként kitörő boldogsággal fogadtam a Karácsonyra kapott új számítógépemet, amiben az akkoriban még csak nagybetűvel leírandó, mitikus képességekkel rendelkező VIDEÓKÁRTYA is helyet foglalt. Az izgatottság a tetőfokára hágott, amikor a CD-ről telepítettem a harmadik, Hot Pursuit névvel rendelkező epizódot, hogy aztán rengeteg felejthetetlen órát töltsek egy olyan programmal, amely mára talán már okostelefonos játékként sem állná meg a helyét - az idők változnak, a múlt pedig megszépül eközben.

Ezt követően az autók iránti laikus rajongás tudásszomjjá változott, amelyet remekül csillapított a Porsche Unleashed névre hallgató kiadás. Bár az egyetlen márkára szakosodott játékok nem szoktak nagy sikert aratni, kiváló grafikájával, a Porsche történelmét végigkövető karrier módjával, rengeteg autójával és pályájával, továbbra is élvezhetően lebutított, mégis helyenként trükkös vezetési modelljével számomra az ötödik felvonás volt a sorozat csúcspontja.

Érdekes kontrasztként aztán a filmben – melyben merítettek a fenti játékokból is – nem volt Porsche, sőt, jóformán a végső felvonásig kellett várni arra, hogy a V8-as motorok dübörgését színesítse némi V10-es üvöltés és a Bugatti Veyron semmihez sem hasonlítható W16-os gurgulázása.

Ahogy a játékokban, úgy a filmben is komoly kérdést jelent az autózás képének megformálása és az autók viselkedése. Előbbit lazán megoldja a film: bár rengeteg törvényszegő és szabálysértő, kimondottan veszélyes műveletet hajtanak végre benne a száguldozók, végül mindenki elnyeri érte a méltó büntetését, fejet hajtva a szabályok és nevelés fontossága előtt.

A fizika már nehezebb kérdés. Miközben ugyanis az autórajongók ezrei igazi vasakat, olajszagot, gumifüstöt és realitást kívánnak, addig az átlagos nézők számára (és valljuk be: ők vannak többen) mindez mellékes – a lényeg az akció. Ennek ellenére a film ilyen szempontból lassan építkezik, nem akar rögtön ajtóstul rontani a házba, inkább a hallójáratok öblögetésére helyezi a hangsúlyt, a veterán amerikai izomautókhoz méltó tempóban. Utána persze felgyorsulnak az események, és bár csak-csak elemelkednek a kerekek a talajtól, hogy aztán óriási ugratással autókat repüljenek át, majd sértetlenül érjenek földet, a rendező nem szállt el túlságosan.

A balesetek jó része életszagú, mint ahogy a maga sablonosnak mondható történetvezetése és egyszerű vonalvezetése ellenére valahol a film is. Nem akar több lenni, mint ami és a nagy névre nem görcsöltek rá túlságosan. Visszaköszönnek a játéksorozat vidéki helyszínei, a vonat épp olyan hangon kolompolva száguld az átkelő felé, ahogy a játékban, miközben a rendőri intézkedések hangjait is hitelesen viszonthallottuk volna, ha nem szinkronizálva tárták volna elénk az alkotást. Ha már hangok: az autók morajlását kiválóan adagolták a készítők, és zenei oldalról is egészen jó témát kapott a film, ami jól illik a száguldozás ellenére koránt sem rohanó ritmusához.

A szubjektivitás talaján már így is túl messzire merészkedve ennél többet nem is szeretnék mondani az alkotásról – szerencsére nem vagyok filmkritikus (így legalább az egyszerűbb alkotásokat is élvezni tudom), így jogom sincs hozzá. Egy nagyon fontos dolgot azért hozzátennék: annak ellenére, hogy meglehetősen nagy hangsúlyt kapnak az autók, a film igenis barátnő/feleségbarát. Hölgytársaságunk tagjai végigizgulták minden percét, így ezúton üzenem minden kedves Hölgynek, akit a Need for Speeddel csábítanak moziba: nyugodtan adja be a derekát, egyértelműen jobb élményt kap majd, mint amire számít.

De mekkora az élmény mértéke autórajongói szemmel? A film nem hibátlan, viszont lelkes alkotás. Látszik rajta, hogy szívvel-lélekkel készítették, az olykor mérsékelt adottságokból pedig igyekeztek kihozni a maximumot az alkotók. Bár biztosan lesznek, akik máshogy gondolják, de én erősen autós vonalú filmen ilyen jól nem szórakoztam már a szintén sok ponton kifogásolható, ám mégis élvezetes Tolvajtempó óta. Persze mindig kérhetünk többet és többet, ám nekünk, autórajongóknak szerintem már ilyen mértékű autós precizitás is több mint élvezetes, ha a nagyközönség számára készült alkotásról beszélünk. Igaz, nekünk az is elég lenne, ha csak hallgathatnánk az egyszerre ördögien és mennyien dübörgő motorokat.

De hogy voltak ezzel Olvasóink, akik nyereményjátékunkon jegyet nyertek a premier előtti vetítésre? Egy véleménynél sok vélemény jóval több, így az alábbiakban szerepeljenek kedves Olvasóink gondolatai:

„A film nagyon jó volt. Jó volt 3D-ben. Jók az autók hangjai, tele volt látványos elemekkel. A történet is nagyon jó, a színészek is remekeltek. Újszerű az autós filmek közt. Először látni moziban hiperautókat. Méltó konkurenciát állít a Halálos Iramban szériának.”

„Sosem gondoltam volna, hogy halálos iramban fogok sírni és szenvedni... de még az a film is jobb volt. Ott legalább arról szólt, amiről kellett és nem nagyon erőltettek más egyéb szálakat. (…) Na de térjünk vissza a híres neves NFS-hez. Van pár verda, amit bármelyik nemzetközi autókiállításon lehet látni, vagy a facebookon autórajongók által percenként megosztott képeken. Aztán ami javíthatott volna rajta az a csajok. Hova tűnt az ízlés??? (..) A sztoriról nem mesélnék mert a Barátok köztben több az izgalom és Berényi Miki nagyobbat alakít.
Elérkeztünk az egyetlen élvezetes dologhoz és ez most komoly. Ez nem más mint a hang. De ezt is képesek voltak elszúrni. Bár a hangzások nagyon jók voltak, hála a vágónak és a hangmérnöknek sikerült... vagy lehet a producer könyökölt rá a hang random lejátszására nem tudom, de amikor egy autó egyenesen megy fél percen keresztül 120-al akkor a motor nem vümmög fel és le és ahhoz nem kell váltani azt hiszem...”

„A filmre 10-ből 6 pontot adok, mert kicsivel jobb, mint az átlag, de nincs benne igazán nagy átütő erő. A történet felülmúlja a reális várakozásaimat, ügyes fordulatokat találtak ki az írók, de sajnos a történet és a látvány így is elmarad a legendás NFS-élménytől. Aki játszott a játékkal és megnézi a filmet, több ismerős momentumot is felfedez a filmben, de ezen kívül nem több mint egy átlag autós film. Véleményem szerint a NFS címhez több, nagyobb volumenű, keményebb, átütőbb és látványosabb autós jelenet illett volna, nem sírdogálás a vásznon és szerelmi szálak. Ha eltekintek attól, hogy NFS a cím, egy épphogy átlagon felüli autós filmnek tökéletes.
Szép képekkel dolgoztak a készítők, vannak nagyon látványos megoldások, és a replika sportautók is jól sikerültek, nagyrészt. A Bugatti Veyron és a McLaren P1 jól néz ki a vásznon, a Sesto Elementón és a piros Koenigsegg Agerán azonban látszott sajnos, hogy replikák (persze aki nem tudja, hogy replikák, azokat ez nem zavarja), pláne a közeli képeken. Sem a karakterek, sem a dialógusok nem 100%-osak a filmben, hitelesebb szereplők és jobb szövegek kellettek volna a filmhez, az NFS hangulathoz.
Összességében tehát 10/6, azért, mert autós filmként nagyrészt rendben van az alkotás, de a NFS címet azért nem feltétlenül érdemli meg.”

„A nyereményjegy egy autós élményre szólt, és ezt az élményt maradéktalanul meg is találtam a mozi székében ülve. Első benyomásom alapján sikerült átvinni a játékot a vászonra. Nem láthattunk túlbonyolított történeti szálat, óriási fordulatokat. De ez nem is volt baj, inkább előny, mert nem vonta el a figyelmet a lényegről: a versenyekről.

Az autós jelenetek valóban átgondoltak és következetesek voltak, egyszóval élvezhetőek. Számomra az élvezhetőséget nagyban emelte, hogy ezeket a részeket nem akarták mindenképpen zenével „feldobni“, így a hallószerveket az izomautók V8-ának rotyogása vagy éppen az európai sportautók fület rázó üvöltése masszírozhatta. Ilyen intenzív és minőségi autós hangélményért még a videómegosztón is keresgélni kell egy ideig...

További pluszt nyújtott az is, hogy – és éppen ezzel emelkedhet a többi hasonló produkció fölé – igyekeztek minél realisztikusabban megvalósítani a jeleneteket. Végre elhagyták a végtelen váltások kliséjét is... Persze a töréseket és azt a „szöcskézést“ túl kellett játszani, de ennyi talán kell is. Elvégre ez egy olyan mozifilm, ami egy virtuális játékon alapul.

Na de sosincs rózsa tövis nélkül, így egy-két részlet kilógott az élményből. Például az a néhány öncélú részlet, mely a 3D megoldást hivatott reprezentálni, illetve a kissé erős Mustang promó a film végén. Ám ha ennek hála csak néhányan fordítanak hátat az Ecoboostnak és szavaznak „a“ hangra, ez máris bocsánatos bűnnek számít (az állítás mellé kissé öncélúan az Autó Pult szerkesztősége is felsorakozik – a szerk.).

)

Mindent összefoglalva a film nem ad se többet, se kevesebbet egy kiadós sebességélménynél – sebességőrülteknek. Egy játékon keresztül. Ahol most nem mi vezetünk."