Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Azt hiszem, keresve sem találunk olyan férfit/fiút, akinek az élete valamely szakaszában ne játszottak volna fontos szerepet a játékautók. Ám az évek teltek és múltak, a mecsboxok pedig szépen lassan a szoba egyik poros szekrényébe szorultak, várva az esetleges utódra, akinek a keze által majd újra száguldozhatnak.

Ezt az űrt oldja fel az Ultima Jewelry névre hallgató cég, aki ékszerként készíti el kedvenc autónkat. A különleges tárgyak kínálata nemrég egy 1/24-es arányú Lamborghini Reventónnal gazdagodott, amely az autó egyediségéhez méltó anyagokból építkezik: 18 karátos arany adja az alapot, és gyémántok és rubinok díszítik.

A japán formatervező, Nori Miyata (a család biztosan szeretni a Mazda MX-5-öt) alkotása azonban nem valószínű, hogy valaha is gyerekkézbe kerül, ugyanis az 50 darabból álló műremek már-már nem evilági árcédulával rendelkezik. Persze az ezüstből készült modell 7 millió forintos ára talán még nem is tűnhet soknak, de hogy farkasemberek, vámpírok vagy éppen egyedibb anyagokat kedvelők is vásárolhassanak, aranyból és platinából is elkészítik a csúcs-Lamborghini-t. Előbbi árán aktuális sportautó-összehasonlítónk olcsóbb tagját lehet haza vinni, míg az utóbbiért kért 25 milliós összegért akár egy Porsche Cayman S tulajdonosai is lehetünk.