Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Párizsi Autószalonra látogatók az Audi standján több érdekességet is találhattak, ám a két talán legkülönlegesebb modell mégis az e-tron Spyder és a quattro tanulmány volt.

Tekintse meg galériánkban a topless Audi e-tron-t!Az e-tron Spyder egy olyan elektromos hálózatról is tölthető négykerekű, mely 4,06 méter hosszúságú, 1,81 méter széles és mindössze 1,1 méter magas. Dinamikájáról egy hibrid rendszer gondoskodik, melyben egy 300 lóerős, V6-os, turbós dízel erőforrás, valamint két, összesen 87 lóerős teljesítményt biztosító elektromotor vesz részt. A négykerekű semmiképpen sem nevezhető nyomatékszegénynek, ugyanis már a hagyományos TDI egység is 650 Newtonméteres csúcsnyomatékkal bír, ehhez természetesen még a két villanyos erőforrás 352 Newtonméteres összesített nyomatéka is hozzájön. A tető nélküli e-tron többek között 1.450 kilogrammos súlyának is köszönheti, hogy 4,4 másodperc alatt képes letudni a százas sprintet, végsebessége azonban a szokásos elektronika általi szabályozás miatt 250 km/h.

Az intelligens erőelosztásnak köszönhetően az e-tron Spyder minden helyzetben dinamikusan tud reagálni; szerény súlyának, rövid tengelytávjának és az 50:50 arányú súlyelosztásnak köszönhetően a gyártó szerint már-már go-kartokat megszégyenítő vezethetőséggel rendelkezik. Ami azonban még ezeknél is lényegesebb, hogy mennyit eszik egy ilyen topless Audi. Figyelemre méltó, hogy az e-tron Spyder vegyes használatban megelégszik mindössze 2,2 liter gázolajjal 100 kilométerenként, míg károsanyag-kibocsátása ezalatt 59 g/km. Az autó egyébként képes csak elektromos meghajtással is haladni, ekkor 50 kilométert lehet egyszerre megtenni „tiszta üzemben”, mely tökéletes a városi használatra, főleg, hogy ekkor a 60 km/h-s végsebesség is elegendő lehet.

Ami azonban még az e-tron Spydert is lepipálta az Audi standján, az a quattro tanulmány volt. Elődje ugyanis pontosan 30 évvel ezelőtt mutatkozott be a Genfi Autószalonon a nagyközönségnek, hogy azután egy legendás életutat tudjon a háta mögött.

Nézegessen helyszíni Audi quattro fotókat a galériában!A Párizsban bemutatott enyhén futurisztikus Audi quattro tanulmány motorházteteje alatt egy öthengeres, turbófeltöltéses, benzines egység rejtőzködik, mely egyébként 408 lóerős maximális teljesítményét természetesen a legendához méltóan a négy kerék felé küldi. A jubileumi jármű mellesleg a márka talán legsportosabb autójának alapjaira épül, ugyanis a mérnökök a quattróhoz az RS5-öt használták fel, csak 150 milliméterrel megrövidítették annak tengelytávját, valamint lejjebb hozták tetővonalát 4 centiméterrel.

A képeken látható quattro azonban nem négyüléses, mint az alapját kölcsönző RS5, hanem ugyanúgy kétszemélyes, akárcsak 306 lóerős Sport quattro névre keresztelt rokona 1984-ből. A 30 éves múltra visszatekintő német tanulmány egyébként főleg alumíniumból és szénszálas anyagokból építkezi. Súlya 1.300 kilogramm, mely kis híján megegyezik a már említett ’84-es modell mérlegelésének eredményével. A quattro többek között teljesítményének és könnyedségének köszönheti, hogy képes 3,9 másodperc alatt álló helyből 100 km/h-s tempóra gyorsulni. Ahogy a képeken is látható, az erő egy hatfokozatú kézi kapcsolású váltószerkezeten keresztül jut el a kerekekhez. A bemutatott modellekkel kapcsolatban egyelőre árakról nem tudunk beszámolni, ám amint birtokunkba kerül az információ, egyből tudatjuk majd olvasóinkkal!