Arról eleddig csak a sorok között elbújtatva szóltunk, hogy az Autó Pult minden célkitűzésének ellenére a tesztelési fázison áteső autóknak van egy mélyen elhallgatott és ismeretlenségbe burkolózó oldala. A nálunk vendégeskedő járművek ugyanis átvételkor még nem egyebek egy élettelen tárgynál, amit egy hét alatt kellene tartalommal megtöltenünk ahhoz, hogy a későbbi vásárlókhoz hasonló benyomásunk lehessen róluk. Ez az időtartam persze elegendő ahhoz, hogy az olyan objektíven még megítélhető tényezőkről véleményt formáljunk, mint például a motor, a váltó, a futómű, vagy éppen a kormányzás, de csak a legritkább esetben van módunk közelebb kerülni az autó igazi lényéhez, ha úgy tetszik: lelkéhez.

Már a legkisebbekhez is könnyű kötődni, csak élményeket kell gyűjtenünk velük

Márpedig meggyőződésünk, hogy ebből a szempontból rossz autó nem is létezik, és ezért értjük meg a tulajdonosok sokszor a valóságtól elrugaszkodott magánvéleményét is, hiszen kétségtelen, hogy a hozzájuk kapcsolódó élmények miatt idővel érzelmi kötődések is társulnak járműveinkhez, s ettől a ponttól a józanész által meghúzott határvonalak villámgyorsan elmosódnak. Nem kell messzire tekinteni ahhoz, hogy saját tapasztalatainkkal alátámasszuk mondandónkat, hiszen bizonyos, hogy mindenki életében vannak olyan pillanatok, melyekben egy-egy autónak jelentős szerepe van. 

A Ladára ma is felkapom a fejemSosem felejtem például, amikor gyerekkoromban az ablakban lógva vártam egy fehér Lada 2107-es felbukkanását, hogy édesapám hazaérjen a munkából. Ez volt az az autó is, aminek köszönhetően a nyaralások alkalmával minden évben egy egész hetet tölthettünk együtt, és ez volt az is, amivel a jogosítvány megszerzése után első ’lépteimet’ tehettem meg a volán mögött. Azóta már számos, egzaktul nézve sokkal jobb autóhoz is volt szerencsém, de semmitől nem dobban nagyobbat szívem, mint egy fehér kocka-Lada látványától.

Időnként sorsokat pecsétel meg egy-egy út

Az új Suzuki Swift tesztjének kapcsán már említettem, hogy a típus két generációval korábbi darabjához is személyes élmények kötnek, de azt már nem árultam el, hogy ez az idő viharaiban mellettem a mai napig kitartó párom első autója is volt egyben. Történt egyszer, hogy egy esős, hideg éjjelen bajba kerültem és akkor még a bizalmunk megalapozásának időszakában hosszasan szemeztem a mobiltelefon kijelzőjével, hogy melyik számot is tárcsázzam. Végül persze őt hívtam, Ha életet ment, másképp tekintünk ráaki nem habozott eljönni értem, így egy Suzuki Swift jobb első ülésén, a lehúzott ablakon jóleső orkánként beáramló hideg szélben jöttem rá arra, hogy már mindig lesz kit felhívnom.

Az Opel Zafira több szempontból is kedves számomra, hiszen azon kívül, hogy családunknak számos örömteli út során volt társa, egy alkalommal egy jó barátomat is szolgálta a típus, amikor egy baleset során többször is átfordult a saját hossztengelye körül. Néhány nappal később már a roncs állapotának felmérése közben örültünk annak, hogy azon a napon éppen a hétszemélyes családi igavonó kapott defektet, aminek pénzben kifejezhető értékénél sokkal többet jelentett, hogy sorsát beteljesítve életet tudott menteni.

Bizonyítékul arra, hogy a nagyvállalatok marketinggépezete igen erősen dübörög, a reklámkampányok időnként ügyesen tapintanak rá az autók valódi, és első pillantásra láthatatlan erényeire.  „Szív nélkül csak gépek lennénk”- mondja az egyik gyártó szlogenje, ami akár arra is alkalmas lenne, hogy palástolja a felmerülő műszaki hiányosságokat, de tény, hogy a márka vásárlói a felmérések szerint hűségesek maradnak korábbi választásukhoz - még akkor is, ha a másik oldalról a szervizigényre vonatkozó tapasztalatok mégsem ezt tennék indokolttá.

Tulajdonos nélkül csak 'egyszerű' gépek

Középiskolai tanulmányaimból talán nem sok minden maradt meg bennem, de bölcs számítástechnika tanárom szavai beleégtek emlékezetembe: „Mindig kell lennie egy ajtónak, amit az ember be tud csukni - akár még a saját családja előtt is.” A mondat mögött persze filozófiai tartalom is húzódik, és mindenféle átvitt értelem nélkül is értelmezhető, de tény, hogy a kor fejlődésével egyre kevésbé rendelkezünk egy ilyen ’ajtóval’, amire pedig minden bizonnyal szükségünk van. Így lett sokunk számára a szükséges magány helyszíne egy jármű, ahol végre A Peugeot 508 akár a nyugalom szigete is lehetnekipihenhetjük magunkat, ahol újra tinik módjára hangosíthatjuk fel kedvenc zeneszámainkat, és ahol tisztázhatjuk gondolatainkat.

Az autó persze a nyugalom szigete is egyben, és valóban vannak olyan járművek, amelyek a mindennapok forgatagából jelenthetnek menekvést. A hivatalos kampányok alapján a Renault Latitude és a Peugeot 508 is ebben a kategóriában indulna harcba kegyeinkért, de a konkurens kiváló masszázsülésének ellenére e téren mégis az oroszlános márka lophatja be magát szívünkbe; a minden porcikájából egy kényelmes és kellemes szalon hangulatát árasztó autó valóban megnyugvást hozhat egy üzletember (vagy akárki) munkával hajszolt délutánjába.

Az első verzió szerint 'Oltalmazó oroszlán', mert vele semmitől sem félünk

Szilárd bástya a Mitsubishi ASXNem ritka eset az sem, hogy egy-egy spontán megtett, hosszú útra van szükség ahhoz, hogy újra a helyes irányba tereljen minket. Ilyen alkalmakhoz pedig például a Mitsubishi ASX-et vagy a Peugeot 3008-at választanám partneremnek, mert ezek voltak azok a típusok, amelyek fellépésében volt valami magával ragadó, hamisítatlan biztonságérzetet keltő magabiztosság, ami miatt a világ végéig is elmennék velük.

Nyers erő 40 év távlatából - ezt nyújtotta Mustang Mach1

Más alkalmakkor nem vágyunk arra, hogy kiszolgálásban legyen részünk, mint inkább azt szeretnénk, hogy a nyers erő szegődjön útitársunkká, ami újra önbizalommal tölt fel minket. Ebben kétségtelenül az 1969-es évjáratú Ford Mustang volt verhetetlen, ami 6,4 literes, V8-as motorjával mindazt közvetíti, amiről az autózás szabadságának szelleme szól. Az új autók közül a düh kifejezésére szintén egy Ford lehet az egyik legalkalmasabb a Focus RS személyében, ami a felső fordulatszám-tartományokban ébredő orkánszerű hangjával felbőszített oroszlán módjára üvölthet az éjszakába.

A Mégane GT kissé skizofrén - mindenből van benne egy csipetnyi

Az, hogy mit keresünk igazán egy autóban, saját igényeink és egyéniségünk fejlődésével válik világossá, de talán az a legjobb, ha némi kompromisszum árán egyetlen jármű képes minden szempontnak megfelelni. Utólag már nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy a Renault Mégane GT benzines változata egy személyes megérzésnek köszönhetően, soron kívül érkezett hozzánk, hiszen korábban a típus több ízben is járt nálunk, ezért a GT a menetrend szerint nem volt beiktatva a naptárunkba.

Nem bántuk meg, hogy emiatt frissebb modellek bemutatásával késlekedtünk, mert a Mégane 180 lóerős változata minden praktikumának ellenére rendelkezik azzal a bizonyos érzelmi töltettel, amire az izgalmakat keresők vágyhatnak, és ami tökéletes ellentétben áll a kategóriára jellemző homogén viselkedéssel, és unalmassággal.

Sosem volt világossabb mint a Taunus esetében, hogy ez nem csak egy autó

Összességében elmondható, hogy minden autónak van egy sugalmazott egyénisége, aminek létrehozásáról a tervezők talán nem is tudtak, és amire csak huzamosabb együttélés után érezhetünk rá. Ahogy Arisztotelész mondaná: „A részek összege több mint az egész.” Azaz önmagában egyik autó sem több egy élettelen tárgynál, hanem csak attól válik életünk szerves részéve, hogy tartalommal töltjük meg, és élményeket gyűjtünk vele. E tekintetben pedig egy olcsóbb, ám szenvedélyes munkával megszerzett használtautó többet jelenthet, mint egy szalonból kigördített Lamborghini.

Tökéletesnek tűnik, de vajon van benne valódi szenvedély?

Igen, éppen ezt a tényezőt nem ismerheti egy, a kívülálló szemével az autót mustráló tesztelő sem, ráadásul ezért tapasztalhatjuk azt is, hogy a tulajdonosok időnként csak bölcs szemhunyással suhannak el a sekélyes, ám objektivitásra törekvő érvek felett. Ez persze így is van rendjén – hiszen tudjuk jól: „szív nélkül csak gépek lennénk”..