Érdekes módon az iskolában tanult képzőművészeti csodákat valahogy sosem tudtam maradéktalanul értékelni. Az iparművészeti alkotások viszont furcsa módon mindig is érdekeltek anélkül, hogy bármilyen tantárgy fenyegető dolgozata rájuk kényszerített volna.

Aztán később persze egyértelműen kikristályosodott bennem, hogy a funkcionalitás, és a mögötte tornyosuló innováció volt az a hiányzó többlet, amit az ipari formatervezők oly lenyűgöző módon képesek ötvözni az érzékeinkre ható formavilággal. És talán ez, a formavilágot a műszaki szempontokkal bűvösen vegyített elgondolás fogott meg a bukólámpás autókban is.

A Cizeta-Moroder V16T eleje két pár bukólámpát rejtett – talán mert a konkurenciának feleannyi volt?

Ráadásul végighaladva a bukólámpák evolúcióján, gyönyörű lenyomatot kapunk az automobilizmust rendíthetetlenül előremozdító technikai fejlődésről, és bepillanthatunk egy kicsit a marketing világába is. Hisz’ a fényszóróelrejtés furcsa hóbortjának kezdetén, a harmincas években még csupán a külcsín tökéletesítése volt a cél.

A reklámszlogenek fennen hirdették, hogy a legjobb modellek eszeveszett gyorsasággal, nesztelenül suhannak az úton, amihez légiesen lekerekített, lágy vonalvezetésű karosszéria dukált. És ezeken a modernitást hirdető, harmonikusan megkomponált, sallangoktól mentes kocsitesteken egyre inkább csak bosszantó kitüremkedésként hatottak a korabeli kezdetleges lámpatestek.

Az art déco közúton is divatos volt a harmincas években

Az 1936-os Cord 810 tervezői, hogy megoldják a problémát, azt a formabontó ötletet találták ki, hogy a lámpát beépítik a karosszériába, és fém fedéllel burkolják, amit szükség esetén a sofőr a műszerfalról tud vezérelni mechanikusan, egy kurbli segítségével.

A szerkezet ugyan működött, sőt, volt néhány követője is: például 1942-ben a DeSoto már elektromosan behajtható lámpákkal árulta modelljét, ám széles körben mégsem terjedt el a konstrukció, hiszen a fénytechnika gyors fejlődése lehetővé tette az egyre jobban a karosszériába simuló fényszórók megalkotását.

Fedett lámpákkal garantált volt a férfias megjelenés, és a megoldás a törvényeknek is megfelelt

A rejtett lámpás kialakítás második virágzására jó húsz évet kellett várni. A 60-as évektől az amerikai autóknál ismét előszeretettel rejtették a fényszórót a hűtőrács mögé a konstruktőrök, ám meglepő módon immáron a vaskalapos - csak kör, illetve téglalap formájú maradi lámpákat engedélyező - amerikai törvények kényszerítették a tervezőket a bonyolult kialakításra.

Majd én kicselezlek, fránya légellenállás – gondolta a japán mérnök

Aztán a technika, és főleg az aerodinamika fejlődésével a 80-as években újabb nagy felfedezést tettek a mérnökök, miszerint az autó homlokfelületének hegyesebbre rajzolásával jelentősen csökkenthető a légellenállás. Igen ám, de felvetődött a probléma, miszerint ha az autó elejét nagyon laposra tervezik, akkor hova kerülnek majd a fényszórók?! Túlzottan alacsonyra nem lehetett tenni őket, mert az csak ködben előnyös, így hát a konstruktőrök újra előhúzták a kalapból a bukólámpás technikát. Azt, hogy milyen népszerűvé váltak a 80-as, 90-es években a rejtett fényszórók, mi sem bizonyítja jobban, hogy szinte az összes gyártónak volt bukólámpás típusa – egyes felmérések szerint körülbelül 160 modellen jelent meg ez a szerkezet.

Persze joggal vetődhet fel a kérdés, hogy akkor manapság miért nem csinálnak ilyen lámpatesteket? És itt megint csak szépen visszatükröződik az innováció kérdése, hiszen a mai, nagyon kis átmérőjű projektoros, vagy akár LED-es lámpatestek megalkotásával lehetővé vált eldobni a sok kompromisszummal járó rejtett rendszereket.

Talán a felnyitott motorháztető lőrései miatt szerették a gengszterek a 8-as BMW-t

De mi volt a hátrányuk? A legfőbb problémát a bonyolult és kényes mozgatómechanizmus okozta. Egyrészt jóval drágább volt az előállításuk, mint a hagyományos lámpatesteké, amit akkor is megérzett a tulaj, ha megsérült a szerkezet, vagy más okból kellett javítani. Másrészt többlettömeget jelentettek, illetve nehezen bírták a mostoha időjárási körülményeket is.

A biztonsági kérdésekről már nem is beszélve, hiszen felnyitott állapotban komoly kockázatot jelentettek az éles lapátként a gyalogossal farkasszemet néző lámpafedelek.

A luxusautókat is feldobta a rejtett fényszóró

Pedig a tervezők számos érdekes kialakítást kreáltak, hogy tökéletesítsék a bukólámpákat. Jelentős eltérések voltak például a lámpák elhelyezkedésében, hiszen a klasszikus izomautókon és amerikai luxus limuzinokon a lámpa függőleges homlokfelületből bújt elő, míg a későbbi sportautókon rejtett állapotban a lámpatest szinte vízszintesen simult a motorháztetőbe.

És eltérő megoldások voltak a buktatás tengelyében is. Míg a legtöbb gyártó a jármű hossztengelyére merőlegesen, szó szerint buktatta a fényszóróit, voltak modellek, amik a jármű hossztengelyével párhuzamosan, gyakorlatilag leforgatták a fényforrást, ahogy például az Opel GT. Nem beszélve azokról a típusokról, ahol a lámpa nem is mozgott, csak a fedele. Aztán például a Porsche 928-as lámpái ugyan süllyeszthetőek voltak, viszont nem kerültek elrejtésre a motorháztetőbe.

A legérdekesebb kialakítás talán az Alfa Romeo Montrealon volt látható, ahol a lámpát csak félig takarták egy lamellás rostéllyal, ráadásul a szerkezet alulra bukott le. Egyébként ehhez hasonló, félig takart megoldás volt például a legendás Ferrari 365-ösön és az Iso Grifo GL 365/400-ason is.

De voltak olyan modellek is - mint például a driftesek körében máig kultikus Toyota A86 -, amiket az eltérő amerikai és japán előírások miatt az öreg kontinensen és a felkelő nap országában hagyományos „Levin stílusú” lámpával, míg az újvilágban „Trueno stílusú” bukólámpával forgalmaztak.

Ám minden igyekezet ellenére, a 2000-es évektől az autóipar egyre inkább száműzte ezeket a kreatív, ugyanakkor komoly kompromisszumokat rejtő mechanizmusokat. Olyannyira, hogy 2004-ben a két utolsó mohikánon, az Chevrolet Corvette-en és a Lotus Espriten is a megszüntették a rejtett fényszórót, hiszen a gyártóknak be kellett látniuk, a bukólámpa nem képzőművészeti alkotás, hanem ipari formaterv, ahol bizony az érzelmek nem írhatják felül a józanész diktálta racionális követelményeket.