Sokan bizonyára nem gondolnák, hogy Budapesttől 5 órányi autózásra, avagy távolságban kifejezve alig 500 km-re találjuk a világ legélvezetesebb autós útvonalait. Nem, nem a nyugati, hanem a dél-keleti irányra gondolok: Ausztria vagy Szlovénia helyett most inkább Erdélyben/Romániában érdemes kutatnunk, ahol két, szinte végtelen hosszúságú, és nem mellesleg világhírű szerpentint találunk. Egy rendkívül izgalmas BMW volánja mögött mi két hete bejártuk mindkettőt, következzen hát az élménybeszámoló!

A Transzalpináig (DN 67C jelzésű út) Budapesttől alig 500 km-t kell autózni - higgyék el, nagyon megéri...

A mágikus 67C, illetve 7C jelzésű útról, közismertebb nevükön a Transzalpináról (DN 67C), valamint a Transzfogarasról (DN 7C) van szó. A két híres szerpentin gyakorlatilag egymással párhuzamosan, de egymástól mintegy 110-120 km távolságban szeli át észak-dél irányban a Déli-Kárpátokat, Erdélyt Románia déli részével összekötve. A Magyarországhoz közelebbi, Szászsebes városát (Budapesttől kb. 500 km) Novaci városával összekötő, 130 km hosszú Transzalpina a Páring-hegységen, míg az Alsóárpás irányából Curtea de Argeș felé tartó, 90 km-es Transzfogaras a Fogarasi-havasokon vezet át.

Mindez már önmagában is izgalmasan hangzik, ráadásul a túrát a benzingőzzel szintén erősen fertőzött Gusztáv barátommal (hisz’ a szerpentinezés inkább fiús, mint feleséges program…) egy olyan autóval járhattuk be a BMW Magyarország jóvoltából, aminél erre a célra keresve sem lehetett volna jobbat találni.

A BMW 440i Coupénál keresve sem találtunk volna jobb úti társat - egy zseniális sportos túrakupé

Egy 326 lóerős M-csomagos, M Sport fékrendszerrel ellátott, és nagyon dögös “Snapper Rocks” kék metál fényezésű BMW 440i Coupé szegődött úti társunkká. A 4-es Coupé kívánságunkra vidáman és fáradhatatlanul, provokálásra folyamatos farcsóválások és agresszív hangaláfestés kíséretében falta a végeláthatatlan hosszúságú kanyar-rengeteget, míg máskor 7 literes étvággyal, tökéletes nyugalomban, csendesen és finoman suhant az országutakon, autópályákon.

Ígérjük, a részletes teszt nem marad el: a jövő héten beszámolunk a BMW 440i Coupéról, amellyel az erdélyi körút során közel 2.500 km-t töltöttünk együtt, igencsak sportosan autózva is 10 liter alatti átlagfogyasztással. Az étvágy különben finoman közlekedve megállt volna akár 8 liter alatt (de ki tudta volna ezt megállni?!), ami 326 egészséges benzines turbós paripától parádés teljesítmény.

A gumikat nem szerettük, de a fáradhatatlan M Sport fékeket imádtuk

Egyedül a defektmentes, 19 colos Bridgestone Potenza S001 sportabroncsokkal nem voltunk kibékülve, mert a japán köpenyek csak akkor tapadtak becsületesen, miután alaposan bemelegítettük őket - persze ez nem az autó hibája. Mielőtt még felmerülne Önökben a kérdés: a nyomás rendben volt. Elképzelhető, hogy egyedi eset az első tengelyen a két bizonytalan S001 (hátul jobb volt a helyzet), hiszen korábbi tesztautóknál úgy tapasztaltuk, hogy nem rossz, sőt, kifejezetten jó az S001, bár szerintünk nagyobb barátja a fronthajtású sportkompaktoknak, mint a nehezebb hátsókerekes autóknak.

No de elég az intermezzóból, a tesztből rövidesen úgyis mindent megtudhatnak a kétarcú BMW-ről, amivel minden kilométer élményszámba ment. Csak el ne spórolják a lenyűgöző sorhatos, 3-literes, turbós 40i benzinest, mert minden forintot megér.

A két szerpentinre visszatérve, a romániai 67C és 7C nem pusztán saját véleményem, de rengeteg sokat látott és tapasztalt embertársunk szerint is a világ legjobb, legélvezetesebb autós/motoros útvonalai közé tartoznak.

Persze ebben a tekintetben nehéz objektív döntést hozni, hiszen Európán belül is bőven akad ‘konkurencia’, gondoljunk csak többek között az olaszországi Stelvio-hágóra, vagy akár az ausztriai Grossglockner Hochalpenstrasse-re, azonban autós szemszögből nézve a 67C-nek és a 7C-nek van két óriási ütőkártyája a többi csodálatos ‘nyugati’ úthoz képest.

Nem csak a kanyarok zseniálisak, de az útminőség is kiváló a Transzalpinán

Az egyik, hogy a fokozottan dinamikus vezetés keleti szomszédainknál nem számít épp annyira ördögtől valónak - és értem ezalatt a ‘közönséget’ is, akik egy-egy komolyabb, gyorsan közelítő autót meglátva morgolódás helyett inkább azt mutatják, hogy gázt neki -, mint tőlünk nyugatra. Azért érdemes vigyázni, mert a főutakon a rend őrei gyakran mérnek, amit mindig segítőkészen jeleznek villogtatással a szembejövők, de legalább a szerpentineken mi egyetlen mérőautóval sem találkoztunk.

A második fentebb említett ütőkártya, hogy a kerékpárosok egyelőre nem vették annyira birtokba a hegyi utakat, mint a fejlettebb országokban, így sokkal biztonságosabban lehet élményautózni, hiszen nem kell percenként ötször fáradt, csalinkázó bicikliseket kerülgetni.

A 67C egészen 2.145 méteres tengerszint feletti magasságig kanyarog - galéria

Véleményem szerint egyébként a hétvégék helyett inkább a hétköznapokra érdemes időzíteni ezt a programot, hétvégén ugyanis nagyon közkedvelt mindkét út, ezért óriási - és egyben lassú - a forgalom. Különösen jó időben nem csoda a nagy hétvégi tömeg, hiszen a csodálatos tájakat a helyiek sem tudják megunni, főleg, hogy minden évben csak alig néhány hónapot vannak nyitva ezek a szerpentinek, így mielőtt útnak indulnának, érdemes interneten ránézni a ‘nyitvatartásra’. A Transzfogarasi 7C-t például rendszerint csak június végén nyitják meg teljes hosszában az illetékesek a forgalom számára; a 67C picit hosszabb ideig autózható.

Mind a 67C, mind pedig a 7C út 2.500 m magas hegycsúcsok között kígyózik

A biztonságot fokozza, hogy a magasabban fekvő visszafordítók szépen beláthatók, továbbá az útminőség a legtöbb helyen meglepően jó, alig találunk gyenge minőségű szakaszokat, különösen az 5-6 éve leaszfaltozott Transzalpinán. A szó szerinti felhőtlen szórakozáshoz azonban a szerencsefaktor elengedhetetlen tényező: tekintettel arra, hogy mind a 67C, mind pedig a 7C bő 2000 méteres tengerszint feletti magasságig kacskaringózik fel (2145 ill. 2042 méterig), ráadásul 2500 méternél is magasabb hegycsúcsok között húzódik, a kedvező időjárás bizony nagy szó.

Apropó, ne lepődjünk meg, ha (főként) a szívómotoros autók ilyen magasságban - főleg nagy melegben - jelentős teljesítményt ‘eladnak’ a ritka levegő miatt. Normális jelenség, ha gyengébbnek érezzük a motort a szokásosnál - nem úgy a turbós BMW 440i-t, ami végig hihetetlen elánnal repült felfelé még a komolyabb emelkedőkön is...

Jól jön némi szerencse az időjárás kapcsán is - nekünk volt, de egy durva zápor azért elkapott minket

Mindkét helynek sajátos mikroklímája van. A tejköd például sajnos gyakori jelenség, a szélsőséges időjárásról pedig sok mindent elmond, hogy a Transzfogarason egy hete például még szakadt a hó és összefüggő hótakaró borította az aszfaltot.

Nekünk ezúttal óriási szerencsénk volt: egy nagyon kemény, de gyors záport leszámítva, ami a 7C-n kapott el minket (gyakorlatilag semmit nem láttunk, félre kellett állnunk) álomszerű időnk volt, így amikor épp nem a kanyarokra és az élményautózásra koncentráltunk, lenyűgöző kilátásban illetve természeti szépségekben volt részünk. Nehéz leírni a látványt, és a fotók sem képesek visszaadni a környezetet, ezt látni kell.

Az autózás, de akár a vadregényes tájak szerelmeseinek is javallott mindkét szerpentinen mindkét irányba végigautózni, hiszen a látvány és ugye a vonalvezetés teljesen más, nehéz megmondani, hogy honnan szebb.

Ám tekintettel a 67C és a 7C jelentős hosszára - főként akkor, ha mindkét irányból végigmegyünk rajtuk - mind a sofőrnek, mind pedig az autónak javallott a két nagy kaland között megpihenni. Erre szerencsére bőven van lehetőség, főként a Transzfogarason találhatunk egészen korrekt szállásokat. Nekünk a Vidraru-tónál volt alkalmunk aludni egyet; a szobából lenyűgöző kilátás nyílt a gyönyörű mesterséges tóra, amit a Vidraru-duzzasztógát határol.

A monumentális Vidraru-gát a Transzfogarasi út (7C) egyik híres ismertetőjegye

Ha már a pihenésről esett szó, az autóra szintén fontos odafigyelni: a fékeket út közben gondosan hűteni (és lejtmenetben gyakran pihentetni), az abroncsokat pedig néha ellenőrizni kell, hiszen az autó egy ilyen hosszú szerpentinen sportosan vezetve extrém terhelésnek van kitéve.

Éppen ezért az előzetes felkészítés szintén kulcsfontosságú: egy ilyen kaliberű túra előtt ne legyünk restek elvinni a szervizbe egy alapos átvizsgálásra az autót, és ha mondjuk már elég sokat futott az olaj, azt is érdemes inkább lecserélni, hogy ne fáradt olajjal űzzük sokszor hegymenetben a szegény motort.

Ügyes szállásválasztással a hotelszobából hasonló kilátás tárulhat elénk (Vidraru-tó) - galéria

Megfelelő felkészülés és felkészítés, valamint szerencsés időjárás esetén viszont garantáltan felejthetetlen élményben lesz részünk mind a 67C, mind pedig a 7C útvonalon. A benzingőzzel fertőzöttek számára igazi bakancslistás túra mindkettő, akár külön-külön, akár egyben abszolválva.

Ám mi nem értük be ennyivel, hanem egy hosszú Erdély-túrát csináltunk: a Székelységet átszelve egészen a Békás-szorosig autóztunk sok-sok gyönyörű helyszínt érintve, ha pedig ezt Önök is megteszik, akkor a csodás látványon túl még egy kiváló szerpentinben lehet részük, ami nekem nagy személyes kedvencem: a Gyergyószentmiklóstól egészen a Békás-szorosig vezető 12C útra gondolok.

Izgalmas kanyarok és visszafordítók, ameddig csak a szem ellát (DN 7C) - galéria

A 12C egy vadregényes, bő 30 km hosszú szakasz, amely érinti Gyilkos-tavat is, ahol érdemes megállni egy kiadós sétára, esetleg csónakázásra, majd egy tradicionális vacsorára (én a tejfölös-túrós puliszkát javaslom). Ezen a szerpentinen viszont egy dologra különösen érdemes odafigyelni, amit Guszti barátom vett észre, annak ellenére, hogy ő először járt itt, én pedig már sokadszor: amikor az út mentén megpillantják a vízelvezető csatornák jól látható szürke betonelemeit, rögvest fékezzenek, mert azokon a pontokon borzalmas útminőség várható.

De mindvégig rendkívül figyelmesen, defenzíven vezessenek (illetve jegyezzék meg, hogy ne ‘vágják le’ a kanyarokat, továbbá azt is, hogy mindig annak van elsőbbsége, akinek megadják), mert a vezetési kultúra elég sok kívánnivalót hagy maga után, még hozzánk képest is.

De legyen szó akár egy családi, akár egy baráti kirándulásról, ne féljenek elindulni Erdélybe, mert garantáltan nagy élményben lesz részük; a főbb útvonalak meglepően jók (de vigyázat, az alsóbbrendű utakkal néha nagyon mellé lehet lőni!), a szállások rendben vannak, az ételek és az italok finomak, az árak kedvezőek, az emberek pedig rendszerint kedvesek. Ne foglalkozzanak tehát túl sokat a különféle tévhitekkel és rémtörténetekkel - csak legyenek óvatosak, és okosan, odafigyelve vezessenek.

Bár a kacsa rázza a fejét, a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz mégis érdemes ellátogatni az izgalmas DN 12C úton

Mi előre is jó utat, felejthetetlen autós élményeket és rengeteg kellemes erdélyi kalandot kívánunk Önöknek, az indulásig pedig csemegézzenek kedvükre tartalmas képgalériánkból. Végül két jó tanács: Torockót és Nagyszebent szerintünk kár kihagyni (Torockó egy idilli magyar falu a csodás Székelykő árnyékában, Nagyszeben pedig egy gyönyörű óvárossal büszkélkedő szász város), illetve ami még fontosabb - különösen a Székelységben -, hogy a medve tényleg nem játék...