Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Dacia ‘crossoveres’ megjelenésű Stepway sorozatait már régóta ismerjük, hiszen a gyártó a Sandero, a Dokker és a Lodgy modellekhez már évek óta kínálja az opciót. A csomag rendszerint egyedi könnyűfém keréktárcsákból, a terepes megjelenést hangsúlyozó műanyag karosszériavédő elemekből, egyedi kialakítású, alsó védelemmel és szürke betétekkel ellátott lökhárítókból, masszív tetősínekből, szürke tükrökből, valamint ‘gólyalábra helyezett’ futóműből áll, és általában a legmagasabb felszereltségi szintre épül. A utastérben minden Stepway modell esetében sajátos kárpitozású, Stepway felirattal ellátott üléseket találunk, míg kívülnézetből az egyedi kék szín is megkülönböztetheti az adott széria csúcsmodelljét az egyszerűbb felszereltségű társaktól.

Szeptember óta újdonság a 4-küllős kormány

Nincs ez másképp a vadonatúj Logan MCV (tehát Logan kombi) Stepway kiadásának esetében sem, amit frissen jelentett be a Dacia: a Logan MCV Stepway a Dacia ígéretének megfelelően a Genfi Autószalonon debütált, és a kiállítás után nem sokkal rendelhető lesz. Az újdonság természetesen a tavaly szeptemberben, a Párizsi szalonon leleplezett ráncfelvarrott Logan MCV-re épül, és gyakorlatilag ugyanazokat a tételeket kapja meg az autó, amiket az előző bekezdésben felsoroltunk.

A 4,52 méter hosszú Logan esetében különben tetszetős grafit színű, ötküllős, 16 colos könnyűfém keréktárcsák fokozzák az összképet, a tavaly őszi frissítés hozományaként pedig a LED-es nappali menetfények is nagyban hozzájárulnak a tetszetős megjelenéshez. Az összkép valóban hibátlan, a Logan MCV Stepway-en egyáltalán nem látszik, hogy egy, a prémiumtól nagyon messze álló Daciáról van szó. Belül persze az új 4-küllős kormánykereket találjuk (mű)bőrborítással, a középkonzolt pedig különböző krómbetétek dísztik.

Kívül-belül egész jól mutat a ráncfelvarrott Logan - főleg a Stepway

A felszereltség tekintetében sem kell szégyenkeznie a Stepway család új tagjának, hiszen szériában klímaberendezés, tempomat, visszagurulásgátló és bluetooth-os, valamint USB-s rádió került bele számos egyéb tétel mellett, opcionálisan pedig egyebek mellett tolatóradart, tolatókamerával is kiegészíthető navigációt, sőt, akár műbőr üléskárpitozást is kaphatunk, mégpedig kivétel nélkül jó áron. És természetesen a Logan MCV tágas utas- és csomagtere is ‘széria’, utóbbi például már alapesetben is 573 literes, és akár 1518 literig bővíthető. A Logan MCV tehát nem csak egészen menő, de kétségtelenül praktikus családi autó is egyben, ráadásul jó áron.

Egyedi 16 colos felnik járnak hozzáA futóművet különben közel 5 cm-rel emelték meg a tervezők, így a hasmagasság terheletlenül 18 cm körül alakul, ezáltal a nyomvályús földutakon is kiválóan helytáll az MCV, továbbá a könnyű karosszéria révén hiába nincs a kínálatban összkerékhajtás, egész biztos, hogy a könnyű tereptől sem ijed meg a puttonyos. A motorháztető alá a Sandero Stepway-hez hasonlóan két 90 lóerős Renault erőforrás kerülhet: a 0,9 literes 3-hengeres turbós benzines, valamint a 4-hengeres 1.5 dCi, és mindkettőhöz alapból 5-sebességes kézi váltót társít a Dacia.

A Dacia Logan MCV-nek (is) nagyon jól áll a Stepway csomag

Mi egészen biztos, hogy utóbbit választanánk, hiszen sokkal jobban illik az autóhoz, 410 ezer forintos felárát pedig relatíve gyorsan visszahozza jóval alacsonyabb (gyakorlati) fogyasztásával. A benzines plusz 210 ezer forintért LPG-s változatban is elérhető, 260 ezerért pedig kérhetünk 5-fokozatú robotizált váltót, de mi utóbbit csak azoknak ajánljuk (sőt, valójában nekik sem szívesen), akik mindenképp ördögtől valónak tartják a kuplungpedált.

Alig több, mint 3 millió forinttól beleülhetünk

Az árak csábítóak, és az extrák is olcsókAlapáron különben a Sanderóból kiindulva azonos hajtáslánccal várhatóan 200 ezer forinttal lesznek drágábbak a Logan MCV Stepway-ek a jelenleg csúcsot jelentő Arctic verziókhoz képest, a Sanderónál pedig a Dacia 130 ezer forinttal kínálja drágábban kombi karosszériát (ennyit persze nagyon megér). Így várakozásaink szerint 3,22 millió forinttól indul majd a Logan MCV Stepway kínálata a kis 90 lóerős turbós benzinessel, míg a remek 90 lóerős 1.5 dCi-vel pedig 3,63 milliót fog kóstálni. Az érintőképernyős navigációt mindössze 75 ezer forintért kínálja a Dacia, és ehhez ugyanennyiért tolatókamerát, valamint tolatóradart is kaphatunk. A kínálatban az automata klímán felül egyedül az ülésfűtés hiányát sajnáljuk. Összességében viszont nehéz a piacon még egy olyan családi autót találni, aminek ennyire jó az ár/érték aránya, és (a Stepway csomaggal) ilyen jól néz ki.