Érdeklődve figyel(t)em a médiában megjelenő híreket és a rendőrség közleményeit, miszerint a rend őrei bírságolni fognak bizonyos esetekben akkor is, ha valaki a sárgán hajt át. Furábbnál furább hírek, elgondolások látnak napvilágot, azzal viszont senki nem foglalkozik, hogy mi a kérdés háttere forgalomtechnikai szempontból, illetve a józanész felől megközelítve. Pedig amint majd cikkünkből is kiderül, sajnos a közlekedés túl bonyolult és komplex ahhoz, hogy minden részletét tökéletesen be lehessen szabályozni, illetve betartatni a többé-kevésbé működő, szükségszerűen józan észt és normál ítélőképességet feltételező szabályokat.

Nézzük, mire is jó a manapság mumussá vált sárga

Tehát forgalomtechnikailag ugye két kiemelt szabályozási állapota létezik a jelzőlámpáknak. Az egyik a piros jelzés, melynél áll az adott forgalmi irány, míg a másik a zöld, ahol haladhat – persze ezzel nem mondtam újat.

Szerencsére arra a forgalomtechnikusok is hamar rájöttek, hogy a két elsődleges állapotot (ugye a zöldet illetve a pirosat) valahogy el kell választani egymástól, hiszen senki sem tud a jelzéskép változásához nulla idő alatt alkalmazkodni. Tehát nagyon helyesen kitalálták a piros-sárgát, hogy a piros után legyen időnk kényelmesen egyesbe váltani és elindulni, illetve bevezették a sárga jelzést, hogy tudassák velünk a zöld végét, jelezvén, hogy mindjárt jön a piros és itt ideje gyorsan döntenünk: megállunk a kereszteződés előtt, vagy még behajtunk abba?

Vagyis a sárgának az volt/lenne a szerepe, hogy időt hagyjon a két lehetőség – a megállás, vagy a továbbhaladás - közötti döntésre és ebből következik az a tény is, hogy a jelzőlámpás csomópontok jelzéskép-változásai úgy vannak kiszámolva, hogyha a sárgán valaki áthajt, abból nem lehet semmi probléma, nem lehet baleset! Ám vigyázat, az áthajt kifejezést szó szerint kell érteni, ennek még jelentősége lesz.

Visszatérve a két lehetőségre, az első variációt akkor választhattuk, ha olyan messze voltunk a lámpától, hogy a sárga bevillanása után maradt még annyi időnk, hogy biztonságosan megállhassunk a jelzőlámpa előtt. Ha pedig ez a feltétel nem teljesült – mert már túl közel voltunk a lámpához, mikor sárgát kaptunk-, akkor maradt a másik megoldás: behajtunk a kereszteződésbe. Persze ez esetben a fázis-időterv közbenső ideje miatt biztonságosan elkerültük a konfliktuspontot, ahol a ki- és behaladók térben találkozhattak volna. Magyarul forgalomtechnikai szempontból nem lenne aggályos átmenni a sárgán. Ha ezt esetleg büntetjük, az gyakorlatilag olyan, mintha kivennénk a jelzést a rendszerből, és zöld után egyből pirosat kapnánk.

És most az elvi síkot félredobva nézzük a gyakorlati buktatókat

Ahhoz, hogy pontosan eldönthessük, meg tudunk-e állni a lámpa előtt, ki kellene tudnunk számolni az adott pillanatban a fékutunkat, amit persze nem tudunk megtenni, hiszen ahhoz számos paramétert ismernünk kellene (például a gumink és az út közötti súrlódási együtthatót, a jármű pontos tömegét, légellenállását, a fékező nyomaték kialakulásának ütemét, maximális értékét stb.) – juj, ez zsákutca.

Ráadásul a problémát tovább árnyalja a többi közlekedő viselkedése is, hiszen hiába tudnánk mi valamilyen szuper számítógéppel kiszámolni, hogy meg tudunk állni a járművünkkel, ha a mögöttünk érkező pont nem tud, mert mondjuk hosszabb járművének teljes fékútja, vagy ő nem tud olyan gyorsan dönteni, mint mi. Ilyenkor pedig az történik, ami múlt héten jó barátommal, aki a büntetésektől tartva kicsit hevesebben beleállt sárgánál a fékbe, majd a mögötte érkező szépen átformálta autójának hátulját…

De visszatérve: nem baj, akkor amolyan biztos, ami biztos alapon tételezzük fel, hogy nem tudunk a lámpa előtt biztonsággal megállni, vagyis hajtsunk be a kereszteződésbe. És itt jön a következő buktató, hiszen mi látjuk a sebességjelzőnk mutatóját, vagyis tudjuk a sebességünket, viszont se azt nem tudjuk pontosan, hogy mennyi időnk van a piros felvillanásáig, se azt nem tudjuk, hogy pontosan milyen távol vagyunk a lámpától, tehát megint nem vagyunk képesek objektíven dönteni.

Ezen lehetne esetleg segíteni azzal, hogy a lámpa jelezné a pirosig fennmaradó időt, ám távolságunkat még így sem tudjuk a csomóponttól. Erre lehetne valamilyen távolságérzékelős jeladót fejleszteni, de ha ezt mind megtesszük, újból visszajutunk az előző problémához, hiszen hiába tudjuk meg, hogy nem tudunk bejutni a kereszteződésbe a piros lámpa felvillanásáig, ha nem tudjuk, hogy meg tudunk-e állni a lámpa előtt.

És ott van az áthaladás kérdése is, hiszen hiába tudjuk mi, hogy az adott távolságról a sebességünk elég, hogy elcsípjük a sárgát, ha közben a kereszteződésben az előttünk haladó miatt majd lassítanunk kell.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a felvillanó sárga időhossza sok esetben jóval rövidebb, mint a mi fékutunk és ezt nem lehet orvosolni azzal, hogy tegyünk be jóval hosszabb sárgákat, hiszen ezzel növelnénk a veszteségidők hosszát a fázis-időtervben, vagyis jelentősen rontanánk az adott csomópont kapacitását.
Akkor ezzel kész, a kör bezárult: kiderült, hogy nem tudjuk legjobb szándékkal sem úgy megközelíteni azt a fránya kereszteződést, hogy kihagyjuk a döntési folyamatból a józan ítélőképességünket, érzékszerveink illetve szürkeállományunk ingerfeldolgozó tudását.

Ergo akárhogy is csűrjük, csavarjuk a dolgot, be kell látnunk, a kereszteződésen való áthajtás helyességét nem lehet minden esetben teljesen objektívan, feketén-fehéren eldönteni.

De azért ne legyünk álszentek, az esetek többségében igen nagy valószínűséggel el tudjuk legalább azt dönteni, hogy esélytelen áthaladnunk a szabad jelzésen, vagy nem. És sajnos tényleg sokan választják a padlógázos áthajtást a sárgán akkor is, ha bőven lenne idejük megállni - ezzel kockáztatva azt is, hogy végül nem érnek el a lámpáig a piros felvillanása előtt, ami már tényleg balesetveszélyes helyzeteket szülhet. És az sem vitás, hogy ezt vissza kell szorítani, de nem úgy, hogy az alapvetően jogkövető sofőröket is büntetjük, mégpedig különböző életképtelen mérési módszerekkel - ráadásul belekényszerítve őket olyan helyzetekbe, melyeket a józan eszükre hallgatva nem satufékkel oldanának meg, hiszen ezzel azt kockáztatják, hogy a mögöttük jövővel karamboloznak.

Vagyis az új elv növelheti a balesetek számát is, így duplán terheli majd sokak pénztárcáját, rosszabb esetben testi épségét, nem beszélve arról, hogy a kereszteződésben a jelzések és a forgalom helyett a rendőrt kereső autós is potenciális veszélyforrás.

Ha ezt nem látjuk be, akkor kockázatot jelent például az emeleti ablakból virágcserepet felemelő néni is, hiszen feltételezhetjük azt is, hogy akik felemelik a virágot, azok mind le is dobják a járókelőkre. Tehát biztos, ami biztos ezért is járhatna büntetés, a térfigyelő kamerák pedig pásztázhatnák az emeleti balkonládák tulajdonosait.

Szó mi szó, az elgondolás, miszerint vissza kellene szorítani a kereszteződésekben szabálytalankodó autósok számát, egyértelműen helyes; viszont a jelenleg körvonalazódó „hogyant” érdemes lenne még finomítani, hogy ne kollektíven büntessünk szabályosan közlekedő sofőröket, és ne kényszerítsük bele őket olyan döntésekbe, amiket józan ésszel nem tennének meg, mert balesetveszélyes...

(A jelenleg hatályban lévő szabályok szerinti büntetéssel, az ellenőrzés mikéntjével, és egyéb ezzel kapcsolatos kérdésekkel hamarosan részletesebben is foglalkozunk.)