Nem tévedt el a Kedves olvasó, az Autó Pult továbbra is autós témákról ír, nem pedig teológiai portál lett, de soha nem aktuálisabb a bibliai Tízparancsolatból a bizonyos hatodik: „Ne ölj!”.

Tessék? Miért is? A kérdés jogos, mindjárt meg is magyarázom. A 2020-as év első felén már túl vagyunk és az idei év bizony autós szempontból is elég furcsán alakult a koronavírus okozta korlátozások miatt.

A korlátozások májusban véget értek, a közlekedés pedig visszatért a régi kerékvágásba. Vagy mégsem? Jómagam több mint húsz éve vezetek, szinte minden létező járműkategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezem, de amit az elmúlt pár hónapban az utakon láttam, az minden képzeletemet felülmúlja. Hiába van tele az internet az egyre terjedő negatív és elrettentő videókkal, rendőrségi akciókkal és horrorfilmbe illő hírekkel, a közlekedési morál most nagyon alacsonyan száll, ezt biztosan állíthatom.

A korábbi hetekben több olyan atrocitás ért az utakon, ami az elmúlt húsz évben szinte egyszer sem, vagy csak elvétve. Azt gondolom ez nem lehet véletlen. Kétszer is összehozott a sors ún. „büntetőfékező” autóstársakkal, akikkel csak azért nem ütköztünk, mert rutinnal és óriási szerencsével el tudtam kerülni a lökhárítójukat. Nem lehet elégszer leírni és figyelmeztetni a magunk egyszerű újságírói eszköztárával autóstársainkat, hogy ebből baj lesz. Az autós menetrögzítők elterjedése csak félsiker, az legfeljebb az igazunk bizonyítására lesz elég, ha már megtörtént a baj. Mondom ezt úgy, hogy az ominózus esetek után mindkét autónkba vettem én is ebből a hasznos kis szerkezetből.

Vajon akkor is így viselkednénk az utakon, ha tudnánk, hogy mindenki lát?

Kanyarodjunk vissza a bibliai utalásra. Nyilván a Kedves Olvasó sem tartja magát a szó büntetőjogi értelmében véve gyilkosnak. A szomszédját se. A parkolóban a mellette álló autóba éppen beülőt se. Mégis szinte nem múlik el nap ma Magyarországon anélkül, hogy valaki közülünk reggel elindulna autójával otthonról és estére – bár sokszor gondtalanságból – embert ölne. Családokat nyomorít meg, életeket tesz tönkre.

Nem csak nagy élmény, óriási felelősség is vezetni - a mókásnak indult délután gyorsan válhat rémálommá

Be kell látnunk, hogy a jogosítvány megszerzése és egy autó birtoklása a rengeteg pozitív hozadék és élmény mellett óriási felelősséget és kötelezettséget ró a nyakunkba. A forgalomban részt venni veszélyes üzem. Ezt sokan leírták már, unalomig hallhatjuk a KRESZ oktatásokon is. Mikor beindítjuk a motort mégis hajlamosak vagyunk erről egy csapásra elfeledkezni. Gyakorló jogászként sokat gondolkodtam azon, mit tudnék még hozzátenni ahhoz a temérdek sok cikkhez és anyaghoz, amelyek mind azért születtek, hogy felhívják a közlekedők figyelmét a veszélyre.

Úgy vélem azzal, hogy olyan módszerrel közelítem meg a problémát, ami sokkol és elborzaszt. Mert sokszor a szép szóból, vagy a rendőrségi hírek nyelvezetéből nem jön át a személyes tragédia és a kettétört élet, amit lehet csupán egy apró düh vagy egy elnyomott frusztráció vált ki.

A legtöbb akadály nem papírból van - figyeljünk oda!

Nem untatnám a Kedves Olvasót jogi részletekkel, ám egy alapvető keretet adnunk kell a jogszabályokból a cikkben ahhoz, hogy kellően „sokkolódjunk” és megvilágosodjunk. Autós szempontból a napi közlekedés során az alábbi bűncselekmények alanyai lehetünk elkövetői vagy sértetti oldalról. Egyik sem jó opció, ezt gyorsan beláthatjuk. Az ellen, hogy ne legyünk áldozatok, sokszor nem tudunk mit tenni, de az ellen, hogy ne legyünk erkölcsi értelemben véve gyilkosok, már van eszköztárunk bőven.

1.    Nagy „divatja" lett mostanában a közúti veszélyeztetésnek, amit a közlekedésben manapság a „büntetőfékezés” testesít meg leginkább, amikor vélt vagy valós sérelmét torolja meg a sofőr azzal, hogy az őt „akadályozó”, „megsértő” stb. közlekedőtárs elé bevágva őt erős lassítással vagy megállással hozzuk olyan helyzetbe, amelynek akár baleset is lehet a vége. Ide sorolható a klasszikus „ámokfutás” is, amikor leszorítunk az útról mindenkit, mert mi sietünk. A közúti veszélyeztetés nem jó dolog. Ha ismerünk olyat, aki ebből sportot űz, akkor a többi közlekedő érdekében hívjuk fel a figyelmét, hogy amennyiben az egyre terjedő menetrögíztő kamerák alapján feljelentik, akkor már alap esetben is 3 év szabadságvesztéssel büntethető. Amennyiben a mi agyunk gőzölne be és a veszélyeztetésünk, büntetőfékezésünk során valaki meghal, akár 10 év, kettőnél több ember halála esetén 15 év szabadságvesztést is kaphatunk. Gyakorlati példa: jól megbüntetem az előttem „tökölő” autóst, ezért elévágok és nyomok egy jó nagy féket. A mögöttem megijedő családfő elrántja a kormányt balra, pont a szemből érkező 40 tonnás kamion elé és a teljes család életét veszti a balesetben. Azon kívül, hogy a ténylegesen kiszabott és letöltött büntetéstől függetlenül életem végéig nyomaszt egy család halála, még tönkretettem az ő hozzátartozóik életét és a saját családomét is. A sajátomét még egzisztenciálisan is, ugyanis a büntetőpert általában követi a polgári per is, jókora kártérítési összegekkel.

A büntetőfékezés nagy meggondolatlanság

2.    Zsúfolt délutáni csúcs, sietünk a gyerekekért az oviba. Jó szülő, gondos családapa vagyok. Kissé zsúfolt volt a nap, tele a fejem a napi dolgokkal, az autó rutinból megy. Kétsávos útra érek, de az előttem lévő nem nyomja eléggé, pedig látom, hogy a kissé távolabbi lámpa most vált zöldre, rakom az irányjelzőt és mellévágok jobbról, „hát ez minek lassít, ezen a zebrán sosem jönnek?!”. Mire ez átfut az agyamon a „soha nem használt zebrán” nekem balról megjelenik az iskolatáskás – az autóktól kissé szorongó – szaladó gyerek. Vészfékezek, fog az öv, de pár méteren nem lehet megállni. A tizenéves kisiskolás felcsapódik a motorháztetőre, a fej pókhálósra töri a szélvédőt, majd az előre billenő autóról az ütközés ereje elrepíti az alig több mint negyven kilós testet, amely élettelenül ér földet. Bepánikolva kiugrom, odarohanok, látom, hogy akár az én gyerekem is lehetne. Szerencsém van, akit éppen előzni akartam egy orvos, az újraélesztés sikerül, a mentőautó szirénázva száguld a kórház felé. Én pedig a földön ülve gondolkodom a sorsomon. Közúti baleset okozásáért kell felelnem ez már biztos. Ha nem éli túl a gyerek, akkor öt évet is kaphatok, pedig csak a munkából igyekeztem haza. Csak azért siettem, hogy odaérjünk az edzésre… pedig végül is késhettünk volna tíz percet.

3.    Folytassuk a sort tovább, mert sajnos van még miből szemezgetni. Emberünk az utolsó sörét fogyasztja el a sarki kocsmában vagy a tárgyalásokon elfáradt agyát az utolsó löket tudatmódosítóval turbózza fel, mielőtt elindul. Ki párezres mopeddel, ki sokmilliós luxusautóval, mint az egyszeri szlovák örökös a magyar autópályán. Nincs baj, rutinból megy, ismeri az utat, sok éve nem állította meg rendőr, sőt még távolságtartó tempomat is van a kocsiban.

Emberünk a kórházban ébred, a szoba sarkában egyenruhás rendőr őrzi, úton az ügyvéd, várják a kihallgatók. A tárgyalás során a vádirat szerint halált okozó járművezetés ittas állapotban vagy halált okozó járművezetés bódult állapotban bűntettével vádolják és az ítélethozatal során - köszönhetően a részletes beismerő vallomásának, büntetlen előéletének és bűnbánó magatartásának - mindössze öt év szabadságvesztést kap, pedig két embert nem vett észre az út szélén, mielőtt ő maga is az árokba csapódott. Két olyan kirándulót, akik már soha nem mehetnek haza.

Autó fogyaszthat alkoholt, sofőr nem

4.    Nem annyira elterjedt, mint a „jól bevált” büntetőfék vagy zebrán előzés, de sértetti oldalról volt közeli ismerősöm elszenvedője cserbenhagyás vétségének, amikor a szemből előző amatőr versenyző elől csak az árokban sikerült menedékre lelni. A tettes persze elfelejtett megállni ezután. Jó tanács: ha már hülyeséget csináltunk, ne fokozzuk és álljunk meg.

Egy jó tanács: ha már hülyeséget csináltunk, vállaljuk a következményeket

Bár lehet, hogy mi nem okoztunk még balesetet és olyan szerencsések vagyunk, hogy nem is kellett átélnünk egyet, de ne legyenek hamis illúzióink. Amíg lesz közlekedés, addig lesz baleset is. Csak nem mindegy milyen okból és mennyi. A fent sorolt esetek szerencsére csak a fantáziám szüleményei. Amennyiben viszont úgy gondoljuk, nyugodtan elmehetünk egy közeli járásbíróságra, a tárgyalások alapesetben nyilvánosak és hallgatóságként mi magunk is beülhetünk egy-egy ügy tárgyalására, ha a bíró megengedi. Személyesen látva összetört sorsokat egészen más szemszögből nézzük majd az eseményeket. A tárgyalóteremből kifelé ki-ki felteheti majd magénak a kérdést, hogy megérte-e móresre tanítani a másikat egy nagy fékezéssel? Megérte vajon nem hívni sofőrszolgálatot egy átbulizott éjszaka után és mégis inkább beülni az autóba? Biztos, hogy olyan dolog miatt siettem, ami miatt sietni kellett? Vagy csak élvezetből nyomtam a gázt?

Megértjük, sőt, mi is gyakran vágyunk másik dimenzióba - de van, amikor egyszerűen nem érdemes sietni

Nem gondolom, hogy ezen cikk után egy csapásra megváltozik minden. Valahol, apró lépésekkel viszont el kell kezdeni cselekedni. El kell kezdeni gondolkodni. El kell kezdeni változtatni. Mert alapvetően nem vagyunk gyilkosok és nem ölni megyünk az utakra. A közlekedés egy társasjáték része, amiben sok millióan veszünk részt, ki hivatásból, ki szükségből, ki élvezetből. Ám ne feledjük az örök szlogent: Mindenkit hazavárnak!