A tegnapi nap folyamán mind az autós, mind az általános hírszolgáltatási médiumok beszámoltak a vasárnap Japánban történt balesetről, melynek apropója, hogy számos szuperautó, így összesen 8 Ferrari - többek között 355-ösök, F430-asok, F360 Modenák, F512-esek, egy Testarossa - valamint egy Lamborghini Diablo, három Mercedes, egy Nissan Skyline, és kissé tréfálkozó pletykák szerint a konvojt előző Toyota Prius is otthagyta a fogát.

A hibrid jármű egyébként megtehette volna, hogy hasonlóképp járjon el, hiszen az előzetes vizsgálódások szerint a sor alig 140-160 km/órás sebességgel haladt, amikor a felvezető autó megfontolatlan sávváltása során összeakadt egyik társával, így indítva el a láncreakciót.

A szuperautók közös jellemzője, hogy közúton nehéz őket terelgetni - link az Aventador tesztre

Noha korábban éppen a várható rosszindulatú reakciók miatt nem foglalkoztunk az üggyel, azért a hazai közlekedési kultúránk szempontjából is van jelentősége az eseményeknek. Nem egyszer tapasztaljuk ugyanis, hogy nagyteljesítményű autók volánja mögött láthatóan rutintalan, kisebbségi komplexussal küzdő sofőrök gyakorta tanúsítanak dekadens viselkedésmódot azzal, hogy éppen csak annyival hajtanak gyorsabban a közlekedési folyamnál, ami zavart okoz a rendszerben.

Fölényes az utakon, mégis önmérsékletet igényel - link a tesztre

Az ilyen stílusban való közlekedés pedig gyakorlatilag mindenre és mindenkire ártalmas, mégis azok kényszerülnek az autópályán konstans sebességük megváltoztatására, illetve a baleset elkerülésére, akik a szabályokat betartva, de legalábbis a forgalomhoz igazodva haladnak. Mindebben pedig az a leginkább bicskanyitogató, hogy a tükröt, de még autójuk alapvető képességeit sem ismerő, amatőr vezetők gázpedálra ragadt lábukkal örülnek saját sikerüknek, miközben életben maradásukat kizárólag az egyébként szintén 10 km/órával gyorsabban haladni képes, defenzív stílusú sofőröknek köszönhetik.

A tanulság pedig csak annyi, hogy a közút nem játszótér, s hogy egy autó sohasem lehet a ripacskodás eszköze, illetve a volán mögött olyan viselkedést kell tanúsítani, ami saját képességeinkhez illik, és nem úgy, amit kocsmai barátainknak mesélünk. Az már csak zárójeles megjegyzés, hogy a szuperautók forintosított értéke gyakorlatilag nem releváns, s ha emberéletek veszélyeztetéséről van szó, nem etikus anyagiakra hivatkozni. A rosszindulatú megjegyzések pedig annál is inkább dühítőek, minthogy a sors egy-egy baleset során ritkán válogat vétlen és vétkes között – igaz, az isteni gondviselés meglepő módon általában utóbbi mellé szegődik.

Szerencsére ezúttal súlyos sérülés nem történt, s utasbiztonsági szempontból ezek az autók gyakorlatilag épek; az, hogy a külső „burok” megsérült, ilyenkor lényegtelen – pénzügyi szempontból. A Ferrarikkal tiszteletlenül bánó gazdáik ugyanis csak felvigyázói annak a művészeti és műszaki értékkel megáldott alkotásnak, melynek megvásárlása rangot jelent. Az, hogy valaki birtokolhatja a világ kisebb csodáinak egy apró szeletét, ideális esetben jelvénye annak, hogy az illető a tudomány, vagy az üzleti élet bizonyos területein kiemelkedő sikereket tudhat magáénak.

Művészeti alkotás, ami értő kezekért kiált

Mára a nemesi hangszeren sem játszani, sem azt tisztelni nem képes tulajdonosok azonban legfeljebb a magamutogatás eszközeiként tekintenek szerzeményükre, ami nagyjából annyit tesz, mintha az ismert hegedűművész, Baráti Kristóf csak annyira lenne képes, hogy a diszkóban meglengesse a Stradivari Társaság által rendelkezésére bocsátott műalkotást. Ez pedig ugyanannyira lenne nevetséges, mint az autópályán 10-zel gyorsabban hajtó, a sebesség-viszonyokat felmérni képtelen, tükröt nem ismerő járművezetők fellengzése.

Vezessenek óvatosan és nem utolsó sorban mindig figyeljenek, képezzék magukat, és gondolkodjanak a volán mögött! Egy kis megfontoltsággal, és kölcsönös tisztelettel a balesetek jelentős hányada elkerülhető.