Bevált recepten ne változtass, tartja a közmondás, a Porsche Club Pannonia (PCP) lelkes csapata pedig – különös tekintettel a rendezvény ötletgazdájára, Kaszás Istvánra és családjára – ennek megfelelően nagy örömünkre idén is megszervezte az év számomra egyik legkedvesebb autós eseményét, a Porsche Tíz Torony Túrát. 2010. óta nincs ősz TTT nélkül, illetve TTT nincs az Autó Pult jelenléte nélkül, hiszen eddig mind a kilenc túrán ott voltunk és mindig be is számoltunk a rendezvényről, ami így törzsolvasóink számára ismerős lehet.
Hogy mi is tulajdonképpen a Porsche Tíz Torony Túra? Attól függ, honnan nézzük: egy baráti összejövetel, benzingőzzel fertőzött Porsche-rajongók találkozója, egy számos izgalmas feladatból álló verseny, egy kiváló lehetőség az indulók autócsodáinak megmozgatására, illetve a nézőközönség, valamint az érintett települések lakói számára egy (audio)vizuális élvezet – nem mellesleg pedig az intelligens szervezés révén egy kulturális kirándulás hazánk legszebb tájait érintve. Idén kicsit kevesebb autó állt rajthoz, mint például 2017-ben – ami rekordévnek számít –, mert az esemény időpontja egy külföldi Porsche rendezvénnyel egybe esett (így a határokon túl élő párosok egy jelentős része nem tudott idén eljönni), de az 59 Porsche egy kupacban így sem nyújtott mindennapi látvány Magyarország útjain. Így is szép számban voltak, akik messziről utaztak hazánkba, hogy részt vehessenek a IX. TTT-n, külön köszönet nekik, hogy jelenlétükkel emelték az esemény fényét.
Nem mindennapi látvány ennyi gyönyörű Porsche egy kupacban... - galéria
Négy olyan (hobbi)autó idén is rajthoz állhatott, ami nem Porsche (ide tartoztunk mi is Guszti barátom Z3-as BMW-jével), de a végső értékelésben logikus módon kizárólag Porschék vehettek részt. A jövő évi jubileumi (X.) TTT-re különben az a szervezők célja, hogy kizárólag Porschék induljanak, így bízunk benne, hogy majd nekünk is sikerül valahogy beülnünk 2019-ben egy Porschébe, mert a részvételről semmi esetre sem mondanánk le 2019-ben.
A tavalyi, VIII. TTT-hez hasonlóan – és az első hét futammal ellentétben – idén sem a Porsche Centrum Budapest parkolójából startolt el a mezőny, ugyanis a Porsche Centrum bővítése épp folyamatban van és az építkezés okán nem volt elegendő hely a teljes mezőny részére a Porsche hazai központjának parkolójában. A szervezőknek nem volt egyszerű dolguk a megfelelő rajthelyszín megtalálásával, de végül sikerült nekik: a frissen és igencsak nívósan felújított Budai Tenisz Centrum adott otthont a szokásos szombat reggeli procedúrának, ami tökéletes választásnak bizonyult. Már a kilátás is magáért beszélt: a teniszpályákról közvetlen panoráma nyílik a Városmajori Plébániára, aminek különlegesen szép tornya idén (is) egyik lényeges fotótémája volt a TTT-nek.
Ha egy autót választhatnék a mezőnyből... ilyen egy igazi 993 Carrera RS – galéria
A rajtot kissé megnehezítette a XII. kerületi önkormányzat, hiszen az utolsó pillanatban a korábban lebeszéltekre fittyet hányva bekevertek a szervezőknek, de minden jó, ha a vége jó, márpedig a Chronomoto csapata végül gond nélkül levezényelte az összesen több, mint 60 autó elrajtoltatását. Csak annyi változás történt, hogy az indulásra tervezett Le Mans-i rajtot a helyszínváltozás miatt a célba érkezésre tették át a rendezők, de így is tökéletes volt. Az első Porsche a hagyományoknak megfelelően 9:11 órakor vágott útnak.
Mi Porsche hiányában a szokásos 'kettőnyolcas' Z3-as BMW-vel tudtunk indulni, de TTT-s veteránként így is befogadtak minket a rendezők, amiért ismét hálásak vagyunk. A részvételt persze ezúttal sem bántuk meg, a remek társaságnak köszönhetően fantasztikus napunk volt. Idén az összértékelést tekintve nem tudtunk igazán jó eredményt elérni a versenyen (pontszámaink alapján a 18. helyet szereztük meg a 63-ból), hiszen a komolyabb összpontosítás helyett megállás nélkül cseverésztünk és jól éreztük magunkat Guszti barátommal, azonban a hangulat nem is lehetett volna jobb, a szeptemberi időjárás pedig szintén nagyon kegyes volt hozzánk, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy végig nyitott tetővel tudtunk menni a kis roadsterrel. A rendezők valami földöntúli érzékkel mindig beletrafálnak az időjárásba, rendszerint szikrázó napsütésben zajlik le az őszi TTT – maradjon meg jó szokásuk!
Nem Porsche, de attól még remek mókaautó – idén is hűséges társunk volt a Z3-as BMW
Ahogy az lenni szokott, a résztvevő Porschék szépen felölelték a zuffenhauseni sportautógyártó 70 éves történelmét, így rengeteg érdekes négykerekűvel találkozhattak mindazok, akik meglátták a mezőnyt a főbb helyszínek valamelyikénél, például a budapesti rajt során, az ebéd alatt a Velencei-tónál, avagy a balatonfüredi célban. Ha már az érintett helyszínek szóba kerültek, ildomos kiemelni a Nyugati pályaudvar Királyi Várótermét, ahova exkluzív módon betekintést nyerhettek a IX. TTT versenyzői, ráadásul egy, a verseny szempontjából értékes pecsétet is megszerezhettünk itt. A Királyi váró a francia Gustave Eiffel által tervezett épület gyöngyszeme, Ferenc József és Erzsébet királyné, vagyis Sissi is többször megfordult itt. A patinás Erzsébet teremben az eredeti velencei tükröt is alkalmunk nyílt megcsodálni, amibe belepillantva egy végtelen tükörfolyosó tárul elénk.
A négykerekű főszereplőkre visszatérve, a legöregebb autó idén is egy 356-os Porsche volt szokásos sofőrjével, de ez most érdekes módon nem a korábbról ismert matt szürke, hanem egy elefántcsont színű másik példánya volt az ősi szériának. A Porsche Club Pannonia különben korábban Porsche léghűtéses klubként működött, így a tagok leginkább a korábbi, klasszikus Porsche modellekre esküsznek. Nem meglepő hát, hogy a 356-os mellett szép számban akadtak korai 911-esek, az első sorozattól kezdve a G-szérián keresztül egészen a modernebb 964-ig, vagy az utolsó léghűtésesként aposztrofált 993-ig - ráadásul különleges modellekben sem volt hiány: akadt ritka 930 és 964 kódjelű Turbo, 993 Turbóból több is, személyes kedvencem pedig a kék, léghűtéses, 300 lóerős 993 Carrera RS sportmodell – vagyis az első 911/996 GT3 közvetlen elődje – volt, ami bár gyengébb a turbóknál, ritkasága okán hasonlóan értékes, mint azok.
Igencsak illusztris társaságban a Z3: a piros autó egy kézi váltós új 911 GT3 – galéria
Persze akadtak szép számban orrmotoros Porschék, újabb generációs középmotorosok (Boxster/Cayman széria), sőt, egy zöld rendszámos, 680 lóerős új Panamera Turbo S E-Hybriddel is találkoztunk. Új 911-ből sem volt hiány, ráadásul olyan ritka 991-ekkel is találkoztunk, mint például a csinos Targa, a villámgyors Turbo S, vagy a fantasztikus GT3, amiből egy csodás kézi váltós példány volt számomra a legkedvesebb.
Azonban hiába a brutális teljesítmény, a lóerők szokás szerint szinte semmit nem számítottak a verseny során, ahol az ügyesség döntött az erő felett. Ez így is van ez rendjén, ugyanis másképp lehetetlen lenne azonos esélyekkel elrajtoltatni ennyire eltérő teljesítményű és korú autókat. Az értékelés gerincét különféle veterános, ún. 1/100-as mért szakaszok képezték, ezeken felül pedig négy pecsétet kellett összegyűjtenünk különféle pontokon. A túraverseny nevét adó tornyok lefényképezése triviális volt: tíz megadott épülettornyot kellett minden csapatnak lefotóznia (sőt, egy székesfehérvári huszártornyot megrajzolnia), de szokás szerint kakukktojások nehezítették a versenyzők dolgát, amik pontlevonással jártak. A 'tornyos' feladatokat tekintve különben nem hibáztunk. Az útvonalat, ahogy ez egy ilyen veterános rendezvényen elvárt, papír alapú itiner alapján kellett teljesíteni.
Különlegességekből nem volt hiány, a képen egy csodaszép 930 Turbo látható – galéria
Tavalyi beszámolómban szomorúan konstatáltam a VIII. TTT kapcsán, hogy elmaradt a kvízverseny, ami 2018-ra nagy örömünkre visszatért. És ha már a klasszikus időmérős versenyszámban nem sikerült brillíroznunk, a kvízt megnyertük. Köszönjük az ügyesen összeállított kérdéssort a szervezőknek (amelyek részben a Porsche történelmét, részben pedig a korábbi TTT-ket érintették); nagy kihívást jelentett számunkra (is) a kérdések megválaszolása, de a befektetett energiának végül megtermett a gyümölcse. Egy gyönyörűen kidolgozott, stilizált Porsche kupa volt a jutalmunk, ami Gábeli Tibor mester keze munkáját dicséri, aki szintén minden évben oroszlánrészt vállal a szervezésben – köszönjük, Tibi! A hagyományoknak megfelelően persze idén is volt ‘lekvárverseny’: mi egy új lekvárral neveztünk, a mostani szeder pedig nem bizonyult olyan nagy sikernek, mint Guszti Édesanyjának tavalyi díjnyertes őszibarackja, de a legjobb idei lekvárfőző abszolút megérdemelten hódította el a 2018-as különdíjat.
A kedvencem a fair play-díj volt: az egyik öreg 911-ben megállt a töltés, így úton maradt a gép a verseny derekán, de egy hasonló autóval rendelkező lelkes versenyzőtárs felajánlotta a pórul járt csapatnak, hogy az akkukat cserélgessék egymás autójában néhány kilométerenként, így a hibás töltéssel rendelkező autó mindig képes egy ideig üzemelni a másik által feltöltött akkuval, az üreset pedig a jó töltésű autó közben szépen feltölti. Nem tudom, hogy hány akkucsere lett a vége, de a lényeg, hogy sikerült befutnia mindkét csapatnak. Minden tiszteletünk a segítőké és a lelkes versenyzőké, számomra ők az idei TTT győztesei. Ez mindent elmond a Porsche Tíz Torony Túrák hangulatáról, és ezért szeretünk visszajárni ide, mert ilyen emberek vannak ezen a rendezvényen...
Gratulálunk a győzteseknek, az Erdélyi párosnak a 22-es rajtszámú 997 Carrera 4S-sel
Végszóként idén sem mondhatok mást, minthogy ezúton is ki szeretném fejezni köszönetemet a teljes mezőny nevében a szervezők rengeteg munkájáért, és azért, hogy idén is részt vehettünk ezen az egyedülállóan jó hangulatú eseményen, amibe az élményeken túl mindig sikerül némi kultúrát is csempészniük Istvánéknak. Köszönjük hát a lehetőséget, ismét nagyon jól éreztük magunkat, az őszünket már nem is tudjuk elképzelni Porsche Tíz Torony Túra nélkül. Ritkán lehet ennyi mosolygós embert látni egy helyen, akiket a barátság mellett egy erős érzés tart össze: a Porschék iránti szeretet. Reméljük, hogy jövőre a X. TTT-n újra találkozunk!
