„Halló!” – szóltam bele vasárnap éjfélkor a telefonba. „Szia! El tudnál jönni értünk Bordeaux-ba?” – szólt a másik oldal. Persze, mikor menjek? „Most.” (ezután úgy nagyjából fél órával – ergo hajnali fél egy körül - Péter ugyan ezt "játszotta" le velem, miközben én a másnap megjelenő Dacia Sandero tesztet gyártottam szép nyugodtan, és már kacérkodtam a gondolattal, hogy lassan el kéne tennem magam másnapra – Vajda János). Ilyen feltételekkel azért nem mindennap vállalkozik kétszer több mint 2000 kilométeres útra az ember. Hiszen egy napot kibírni alvás nélkül már önmagában kellemetlen, de kettőt, ráadásul volán mögött szinte felér az öngyilkossággal. Mindezek ellenére Vajda kollégával bátran nekivágtunk az útnak, ugyanis volt egy titkos fegyverünk: a Lexus LS430 tartós tesztautónk, amelyet kis túlzással még vezetni is pihentetőbb, mint otthon egy fotelban tévézni.

A Lexus LS430 nélkül nem sikerülhetett volna...Persze, ahogy a váratlan túrák általában, ez az út sem kezdődött másképp, mint szívással. Ugyanis utazásra kiszemelt autónk Győrben pihent, viszont az idő vasfoga és egy bekapcsolva maradt áramforrás miatt lemerült akkumulátorral. Így hát hajnali 3-kor, bikázó kábellel felvértezve gördültünk be Hyundai i30-as tesztautónkkal (összehasonlító teszt hamarosan) a Lexus garázsához, amit az autó kitolása követett, amely annak ellenére sem volt könnyű feladat, hogy a kategóriához képest meglepően csekély önsúllyal rendelkezik a csúcs Lexus: üresen, teli tankkal, lemérve 1930 kilogramm. Azért így is megbirkóztunk a feladattal, így jutalmunk némi akkumulátor-töltögetés után hangtalanul duruzsoló V8-as benzinmotor, és a világ legkellemesebbjei közül való ülései lettek. Irány Bordeaux, vagyis az Atlanti-óceán innenső partja!

De hogy mi is volt az oka a váratlan telefonnak? Hát az, ami a héten valószínűleg rengeteg nemzetközi hívásnak: egy kitört izlandi vulkán, mely megbénította a légi közlekedést. No meg hát a kalandvágy, hiszen régóta terveztünk hasonló túrát – igaz ezúttal az erőltetett menet nem kedvezett az élménygyűjtésnek. Sajnos ki kellett hagynunk útközben a BMW, a Porsche, a Mercedes, sőt a Rolls-Royce múzeumot, de az Alpina főhadiszállására, Buchloe-ba sem kukkantottunk be – sebaj, ígérjük, ezeket szép lassan majd pótolni fogjuk…

Hűtött üdítőből szerencsére nem volt hiányEhelyett rohamléptekkel nekiálltunk az útnak, amely odafelé Svájcon keresztül vezetett, és a körülmények ismeretében lehetetlennek ígérkezett. Ezt tényleg ne próbálják ki „otthon”; alvás nélkül két napig vezetni közel sem olyan jó mulattság. Mi szerencsére egymást ébren tarthattuk vicces történetekkel, és többek között megdiskurálhattuk azt is, hogy miért olyan különleges a Lexus LS430. Elvégre, ha ránéz az ember, lát egy japánosított régi Mercedes S-osztály klónt, akkor meg hol itt a legenda? Röviden összefoglalva több helyen. Már a legenda kezdete, az első LS (LS400) megjelenése is nagy port kavart: történetesen a Mercedes, Európa csúcs utazóautójának készítője látva az új japán márka teljesítményét, elhalasztotta az akkori S-osztály premierjét, és még fél évvel tovább módosítgatta annak terveit a mérnökcsapattal, a japán konkurenshez képest ugyanis egyszerűen hangosnak és néhány ponton elavultnak bizonyult, ezt pedig nem engedhette meg magának a stuttgarti márka.

Talán az utolsó igazi mohikán az LS-ek sorában a 430-as volt, amelyet már Magyarországon is forgalmaztak – innen is került birtokunkba nulla kilométerrel az egyedi, barnás színű példány. És hogy mit kell róla tudni? Nagyon sok minden kiderül majd hamarosan érkező 160 ezer kilométeres használttesztünkből (amely táv végére éppen Bordeaux előtt 300 kilométerrel tettünk pontot). Most legyen elég annyi, hogy a Lexus annyira a tökéletes utazóautót akarta megteremteni saját presztízsének emelésére, hogy az LS ezen szériája egyszerűen veszteségesnek bizonyult. Európába például csak évi 1300 darab érkezett, és az autó közel sem hozta be a fejlesztési költségeket.

Szép helyeken jártunk, sok mindent láttunk - galériaÉs ezen igyekezet a négykerekű minden porcikáján észrevehető. Bár a formaterv ízlés kérdése, korának legjobb (és ma is rendkívül ritka) légellenállási együtthatójával (cw 0,26) büszkélkedhetett, a belső pedig sokaknak nem modern és divatos, mégis az egyik legjobb ülést találjuk benne, amelyet valaha próbáltam (pedig Maybach-tól Rolls Royce-ig minden megtalálható ebben a sorban). És bár nem lehet mindent ezer irányban és száz fokozatban állítani (csak a fontos dolgokat), mégis valahogy minden a helyén van. Az automataváltó az első pillanattól közös húron pendül agyunkkal, és annyira gyorsan tanul, hogy észre sem vesszük – bár „csak” hatsebességes, mégis felülmúlja például az Infiniti hétsebességes váltóművét is. És ez csak a kezdet. Minden remek, és semmi sem hagy kívánnivalót maga után. Ráadásul korának és kategóriájának legkedvezőbb ár/érték arányú autójáról beszélünk. A mai világban, ahol már sok-sok jóval szerényebb autót is nagyszerű jelzőkkel illetünk, szinte lehetetlen leírni az LS fölényét, ha hosszú távú utazásról van szó.

Ínyencségekkel is találkoztunk: ő minden Audi csúcsaBeszéljen inkább a valóság. Ugyanis bármennyire hihetetlen, de a nagy Lexusban egyszerűen nem fáradtunk utazás közben, hanem pihentünk. Mondom ezt úgy, hogy odafelé a teljes 2000 kilométert én töltöttem a kormány mögött, és csupán négy alkalommal álltunk meg pihenni (kérjük, ilyet ne tegyenek, mi is szörnyen szégyelljük magunkat; mert pihenni bizony muszáj), ugyanis egyszerűen nem volt szükség rá. A nap felkelésével alvás nélkül is egyre élénkebbek lettünk. Élveztük például a Mark Levinson hangrendszer csodálatos zenéjét, amely – ellentétben a ma divatos, basszus és mély orientált hangzásvilággal – kiegyensúlyozott, hallgatása nagyobb hangerőnél sem zavaró, legyen szó órák tucatjáról. És persze a pazar kényelmet, no meg a tényt, hogy ellentétben jó pár mai autóval (köztük például az LS460/600h párossal) nagy ablakokon keresztül igazi panorámát élvezhettünk.

...ő pedig minden Audi csúfa; nézzék csak a színét!Már pedig ennek volt értelme. Ugyanis már Ausztriában és Svájcban is gyönyörű vidékeken („…az a szép, zöld gyep…”) húz át az amúgy arrafelé rendkívül lassan hömpölygő autópálya, de a franciáknál néhány viszonylag friss pályán, Lyon után olyan látvány tárult szemeink elé, amely valóban nem mindennapi. Gyönyörű, helyenként három-, helyenként kétsávos, tökéletes minőségű út, 100 kilométeren alig néhány autóval, szép, íves kanyarokkal, burkolatlan alagutakkal és igazi hegyi kilátással – mindezt pedig a lemenő nap fényében. Bár leírni tényleg nehéz, a számítógépes játékok kedvelői felidézhetnek hasonlót például a Need for Speed játéksorozat korábbi részeiből. Mondjuk halkan megsúgom, hogy irányonként úgy nagyjából 60-70 eurót (azaz kb. 18 ezer forintot – hangsúlyozom, irányonként!) hagytunk ott csak a francia pályákon útdíjként, amiből azért már meg tudom érteni, hogy meg lehet valósítani ezeket a mesébe illő szakaszokat.

Régi ismerős: a Genfi Autószalon helyszínét is érintettükJa, egyébként annyit el kell még mondanom, hogy szinte véletlenül volt szerencsénk ezekhez a gyönyörű útvonalakhoz, ugyanis a Lexus gyári navigációs rendszerét (ami hazánk útjait mellesleg nem ismeri, de ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen 2004-től nem volt frissítve) a nagy sietségben rosszul állítottuk be, a hibát pedig egészen véletlenül, Bordeaux előtt úgy 50 kilométerrel vettük észre. Az autópályák engedélyezve voltak, a fizetős utak azonban nem (ezt egy almenü almenüjében kellett aktiválni), ezért hiába adtuk meg az úti célt, a rendszer folyamatosan le akart tessékelni minket az autópályáról – és 26 órás utazási időt javasolt -, ezt pedig Schwechat (Bécs mellett) után meguntuk. Innentől kezdve két A4-es méretű papírról történt az itiner, amelyet végszükség esetére mentettem le. Röviden, valahogy így nézett ki a dolog János részéről: „Peti, figyelj, most tértünk le az A2-esre; mennyin is áll a kilométer-számláló? Aha, 320. Itt azt írja, hogy 125 km múlva kell az xy leágazónál a z útra térni, tehát őőőő 445 körül figyelni kell, addig nyugi van”. Szóval gondolhatják, ez nem volt túl kellemes, ám csodák-csodájára egyszer sem tévedtünk el, és éjfélre ott is voltunk. Aztán hiába szerettünk volna hotelt foglalni, a nagy bolondokházában nem akadt egyetlen üres szoba sem négy fő részére, úgyhogy ahogy odaértünk, rá öt percre már útra is keltünk Magyarországra… Visszafelé egyébként Svájcot kikerülve (ezért kellett megvennünk az éves matricát?! – ugyanis náluk más nincs), Párizs irányába mentünk, követve a helyes beállítással immár tökéletesen irányító navit. Kedden este 8 felé pedig el is értünk Győrt.

Csodálatos utakból nem volt hiány. Bogarakból sem.És a Lexus hogy teljesített racionális alapon? Nos, hát nem lehetett okunk panaszra. A nagy, 86 literes üzemanyagtanknak köszönhetően nem kellett gyakran megállnunk tankolni, ugyanis a német, korlátlan sebességű autópályákon padlógázas száguldozásokkal tarkított, 115 km/h-s átlaggal megtett út végén a fogyasztási átlag 100 kilométerre 11,5 literre jött ki.  Ez pedig pazar értéknek számít; hasonló sebességgel iszkolva bizony egy teljesen átlagos, 140 lóerős benzines is közel ennyit evett volna. Ha pedig elmondom, hogy az út során volt 9,5 literes tankátlagunk, akkor már biztosan még többen csettintenek elismerően, pedig a 160 ezer kilométer alatt bizony akadt 9 liter alatti érték is – ami tankátlagban már igazán becsületes dolog, főleg a hajtáslánc, a két tonnás üres tömeg, illetve az állandó klímahasználat függvényében. Vagyis nagy V8-as benzinmotort és kellően hosszú áttételeket mindenkinek! Higgyék el, már az a csodálatos motorhang önmagában is rendkívüli mértékben javítja az életminőséget...