
A Renault sporttagozata 2010. július 3-4-én megint birtokba veszi a Hungaroringet, folytatván a 2007-ben megkezdett hagyományt. Izgalmas versenyeket, látványos programokat és feledhetetlen élményt ígér a francia márka annak, aki kilátogat a World Series by Renault névre keresztelt „sporthétvégére”. A mogyoródi versenypálya és környéke a fent említett időpontban kizárólag a francia versenymotorok harsonájától lesz majd hangos, valamint a várhatóan szép számban megjelenő nézőktől – minden évben egyre többen kíváncsiak a nagyszabású Renault-bulira. A rendezvény fókuszában természetesen az időmérő edzések és futamok állnak. A versenypályán idén már összesen négy kategória izgalmait követhetjük nyomon, a legkisebbek az új, belépő szintet képviselő F4 Eurocup 1.6 autók, aztán jön a sorban a Formula Renault 2.0, a Formula Renault 3.5 sorozat, végül, de nem utolsó sorban a Mégane Trophy, ez utóbbinál a Nissan 3,5 literes V6-os motorja a maga 360 lóerejével kellemes hangélményt is biztosít a látvány mellé.

Biztosan akad, akit a versenyek nem hoznak lázba, azonban a Renault rájuk is gondolt. A futamok szüneteiben a francia gyár által készített legendás veterán sportautók köröznek a pályán méltóságteljesen, a célegyenesben pedig profi sofőrök akrobatikus mutatványokkal szórakoztatják a nagyérdeműt a Mégane Trophy Show és a Renault Sport Show keretein belül. A rendezvényre már csak azért is érdemes kilátogatni, mert ilyenkor a szokással ellentétben a nézők számára is nyitva áll a paddock egész nap, valamint a versenyek végeztével a boksz utca is látogatható, ezáltal átélhetjük "belülről" is, milyen nyüzsgés folyik a versenyre való felkészülés közben a csapatoknál.

A belépés és a programokon való részvétel mindkét napon ingyenes, érdemes tehát kilátogatni július első hétvégéjén a Hungaroringre. A jegyeket interneten keresztül a rendezvény honlapján is megrendelhetjük, a Renault pedig további kedvességgel szolgál a közönségnek, ingyenes buszjáratok indulnak a Stadionok pályaudvarról mogyoródra.

