A Genfi Autószalonon ugyan még Aurisként mutatkozott be a Toyota vadonatúj kompaktja, ám azóta már hivatalossá vált, hogy 11 év és két generáció után a japánok visszatérnek a legendás Corolla névhez, amit előtte is viselt az ötajtós – azóta pedig a négyajtós kompaktjuk. A gyáriak most a teljes modellpalettát bemutatták a Párizsi Autószalonon, így végre mindent megtudhatunk az új Corollákról.
Már éppen kezdtünk hozzászokni az Auris névhez, de a Toyota úgy döntött, hogy mégis visszatér a legendás Corollához az ötajtós és kombi kompaktjaival – de természetesen marad a négyajtós is. Mindez kissé talán nehezen érthető, hiszen valóban kezdtünk hozzászokni az új típusnévhez, de ettől függetlenül azért örülünk, hogy visszakapjuk a régi, jól csengő elnevezést, amivel a Toyota végképp bebiztosítaná a világon legtöbb példányszámban elkelt modell címét, habár ezt úgy is tartotta a Corolla, hogy Európában az ötajtóst és a kombit nem így nevezték.
Mindkét változat jól mutat - galéria
Az újdonság természetesen a japánok legfrissebb, és egyben végre bevállalósabb formanyelvét kapta meg, aminek köszönhetően kifejezetten dinamikus képet fest. Elöl a hatalmas hűtőrács és az óriási, érdekes formájú – természetesen akár teljesen LED-es – fényszórók vonzzák magukra a figyelmet, míg hátul a látványosan hajlított lemezek és az ugyancsak izgalmas fényszórók csábítják az érdeklődőket. Mindezt a kéttónusú fényezés, a szélesen terpesztő kerékjárati ívek és a látványos keréktárcsák fokozzák tovább. A kéttónusú fényezést leszámítva ugyanez a Touring Sports verzióra is igaz, amely kombi létére is dinamikus képet fest.
Az újdonság a Toyota TNGA, és azon belül is a GA-C jelű platformjára épül, aminek köszönhetően könnyebb és merevebb lett elődjénél. Teljes hosszában négy centiméterrel lett hosszabb az új Corolla (4315 mm), és ugyanennyivel növekedett tengelytáv is (2640 mm) – míg az első túlnyúlás két centivel rövidebb, a hátsó ugyanennyivel hosszabb lett. A magasság 2,5 centivel csökkent (1435 mm), a szélesség pedig 3 centivel nőtt (1790 mm), így nem csak a formák, de maga a kiállás is dinamikusabb lett – ráadásul a tömegközéppont is lejjebb került, ami a multilink hátsó felfüggesztéssel együtt élvezetesebb vezethetőséget ígér. A Touring Sports esetében nem csak a hátsó túlnyúlás, hanem a tengelytáv is megnövekedett 4 centivel, így az utastérben is nagyobb helyet kínál a 4653 mm hosszú puttonyos kivitel.
Letisztult, modern utastér - galéria
A csomagtér adatok így az ötajtós esetében alapból 361, a kombinál pedig 598 literre adódik – az izmosabbik hibrid esetében pedig 313 és 581 liter lesz elérhető. A Touring Sports így külső méretei mellett belül is a középkategóriásokat ostromolja. Nem csoda, hogy a gyáriak ilyen bőkezűen bántak a hellyel, hiszen az Avensis leköszönésével és a Camry megjelenésével – amiből nincs puttonyos verzió – a Corolla Sports Tourernek kell majd állnia a sarat a kombik mezőnyében.
Az utastér is a Toyota legfrissebb stílusában lett megrajzolva. A C-HR-ből ismerős minimalista, egyszerű formák mellé első ránézésre kiváló anyagminőség társul majd, amivel igazán letisztult és mutatós összképet fest a Corolla. A Sports Tourer hatalmas tetőablakkal is elérhető lesz, a hátsó üléstámlák pedig síkba dőlnek majd. Természetesen modern extrákból sem lesz majd hiány: 3D-hatású műszerfal, szélvédőre vetítő head-up kijelző, adaptív LED-es fényszórók, JBL GreenEdge prémium hangrendszer, vezeték nélküli mobiltöltő és intelligens parkolóasszisztens is elérhetővé lesz – a kombihoz pedig a tetőablak mellé elektromos csomagtérajtót is kérhetnek majd a vásárlók.
Még a váltóhoz is jutott bőrhatású betét - galéria
Mindemellett a Toyota Safety Sense új generációja is elérhető lesz olyan vezetéstámogató rendszerekkel, mint a táblafelismerő, a sávtartó, az automatikus távfény-vezérlés, az adaptív tempomat vagy éppen az ütközésmegelőző rendszer. Az új Corollában elöl jól bevált MacPherson felfüggesztést, hátul vadonatúj multilink rendszert találunk, és a lengéscsillapítók szelepeinél új súrlódáscsökkentő technológiát alkalmaznak. Most első ízben rendelhető meg a pillanatnyi körülményekhez igazodó adaptív futómű is.
Az adaptív futómű (AVS) mind a négy keréken szabályozza a csillapítást, kiemelkedő menetkomfortot és jobb kormányreakciókat biztosítva. A csillapítás ereje automatikusan és folyamatosan változik; a szoftver 650 lehetőség közül választ, és a működést mágnesszelep vezérli, ami a hagyományos léptetőmotoroknál négyszer gyorsabban működik. Az üzemanyag-hatékonyság növelése érdekében az (opcionális) zárható hűtőmaszk-lamellák szabályozzák a hűtőkör levegőellátását. Zárt állapotban nemcsak a légellenállás javul (ami csökkenti a fogyasztást), de hidegindítás után a motor előbb éri el üzemi hőmérsékletét, ami tisztább üzemet és hosszabb élettartamot eredményez.
Kétféle hibrid hajtáslánccal lesznek elérhetők - galéria
Mindezek mellett a Toyota a javuló NVH értékekre is büszke, amely a vibrációk csökkenését és a jobb zajszűrést jelenti. Az izgalmakat azonban mindenképpen a lemezek alatt található egységek jelentik majd, ugyanis a Corolla három elérhető hajtásláncából kettő hibrid. Az egyetlen tisztán benzines egység a 116 lóerős, 1,2 litere turbómotor lesz. Emellett a gyengébbik, hatékonyságra kihegyezett hibrid 122 lovas összteljesítménnyel és 142 Nm-es csúcsnyomatékkal érkezik egy 1,8 literes benzinmotor és egy elektromotor összjátékaként.
Ez az egység a Toyota szerint mindössze 3,4 litert vesz magához vegyes üzemben 100 kilométerenként, miközben a 0-100-as sprintje 10,9 – a kombi esetében 11,1 – másodperc, a végsebessége pedig 180 km/h. Ezzel szemben a 180 lóerős összteljesítményt és 192 Nm-es csúcsnyomatékot felvonultató izmosabb hibrid – amit a nagyobb dinamikára vágyó vásárlóknak szánnak – egy kétliteres motorból és egy villanymotorból nyeri az erejét, 0-100-as sprintje 7,9/8,1 szekundumra adódik, és végsebessége ugyancsak 180 km/h. A fogyasztása a gyáriak szerint mindössze 4 decivel magasabb, így jó eséllyel inkább az ára lesz a vízválasztó. A 180 lovas hibrid akár 115 km/h-ig képes elektromosan tartani a sebességét – ezalatt pedig leginkább az úgynevezett vitorlázást érthetjük, hiszen ilyen sebességnél a kis elektromotor önálló gyorsításra már nem képes.
Várjuk Magyarországon is - galéria
Az új Corolla modellek hamarosan megjelenhetnek majd a kereskedésekbe is, mi pedig nagyon kíváncsian várjuk már, hogy mire lesznek képesek. A jövőben a Toyota izgalmas GR Sport és GRMN változatokkal is készülhet majd, és az előzetes hírek szerint az sem kizárt, hogy a legvadabb Corolla is hibrid hajtásláncból nyeri majd az erejét.

