
Ha azt mondom DeLorean, valószínűleg mindenkinek beugrik Marty McFly és Dr. Emmett Brown, azaz „Doki” neve. A Vissza a jövőbe című ikonikus filmtrilógia sztárjai közé ugyanis nyugodt szívvel besorolhatjuk a DeLorean DMC-12-őt, amely 1981 és 1983 között mindössze két évig készült, és egyáltalán nem volt sikeres, hiszen csak az előbb említett film 1985-ös megjelenése után vált ikonikussá. Talán a hamarosan bemutatkozó vadonatúj DeLorean kihasználhatja majd ezt a hírnevet – a gyáriak pedig már meg is mutatták az első ízelítőt az autóról.
Ugyan – egyrészt a film, másrészt az autó formái miatt – a DMC-12 kapcsán mindenkinek egy sportautó él a fejében, de a megjelenését leszámítva ez nem igazán volt igaz rá. Ellentétben az új DeLorean, amelynek formáiért egyébként az Italdesign stúdió volt a felelős, és a mai trendeknek megfelelően tisztán elektromos hajtásláncot kap. Erre utal az EVolved típusnév is.
A sirályszárnyakat nem lehetett kihagyni, de azért nem egy modernebb DMC-12-ről lesz szó
Egy korábbi, nagyon sejtelmes ízelítőből már annyit megtudtunk, hogy az ikonikus, sirályszárnyas ajtók maradnak, ám a most megosztott kép alapján – amelyen az autó hátuljának egy részét láthatjuk – azért jól látszik, hogy a tervezők legfeljebb néhány megállónyit utaztak a nosztalgiavonaton. Az ajmegoldás persze kihagyhatatlan volt, de a korábbi, végletekig szögletes formákat azért jóval folyékonyabb, kerekdedebb vonások váltják, és bár a hátsó fényszóró hármas felosztásába némiképp beleláthatjuk a DMC-12-őt, annak lámpatestei nem csak vízszintesen, hanem függőlegesen is fel voltak kockázva.
Az újdonságot az augusztus 18-án nyitó Pebble Beach Concours d'Elegance rendezvényen mutatják majd be először, de nem csodálkoznánk, ha újabb ízelítők és részletek érkeznének még addig a DeLorean újdonságáról, amely a sikertelen, ám később ikonikussá vált előd hírnevét kihasználva azért viszonylag nagy érdeklődésnek örvendhet majd – nyilván teljesítményben sem lesz hiány esetében.
