Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Subaru már a Los Angeles-i autószalonra hangol, ráadásul a hírek szerint nagy durranásra készülnek a japánok, melyet az általuk elhintett kedvcsináló fotó is alátámaszt. Bár a képen csak az autó sziluettje vehető ki, tudva levő, hogy a következő generációs Impreza előfutárának vonalait láthatjuk. Persze a koncepció még közel sem a szériaérett autót prezentálja, sokkal inkább a Subaru által követendő filozófiát, amely az elkövetkezendő pár évet meghatározza majd számukra.

Ezt rövidítve CIM-nek, azaz Confidence in Motion-nak neveztek el (magabiztosság mozgásban). Az új formai megoldások mellett a hajtáslánc fejlődésének útját is ez a gondolkodásmód fogja kijelölni.

Hiába híresek a japánok a kompromisszumok nélküli vad sportgépek készítéséről, most már végleg eljött az idő, hogy ők is kezdjenek valamit a zöld autózással, amit régebben nyugodtan letudhattak utópisztikus maszlagként, azonban manapság már az összes gyártó kisebb emissziót termelő hajtáslánccal hozza ki autóit. A Subaru jelenleg a Toyotával kooperál; hamarosan érezik is közös gyermekük, a hátsókerékmeghajtással vagánykodó kétajtós kupé, mely a Toyota részéről az FT-86 személyében már ismert figura lett.

Visszatérve a kedvcsináló fotóra, jól látszik, hogy a Subaru visszatér a klasszikusabb formához, ami érthető is, hiszen túlságosan sok negatív kritika érkezett a jelenleg is futó, kompakt alsó-közepes autó formáit kölcsönvevő Imprezára.

A képből is az jósolható, hogy az eddigi alapjában véve ötajtós kompozíciót, melyet most megtoldottak egy puttonnyal, a régi időkre visszatekintve négyajtósra cserélik. A kerékjáratok abszolút hangsúlyosak, ennek eredményeképp az autó még izmosabbnak, még „combosabbnak” hathat, ahogyan az az előző Impreza WRX és STi változatokon is nyomon követhető.

A híresztelések szerint a következő Impreza 2011 végén kerülhet gyártásba, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a most futó – 2007-ben leleplezett – modell tiszavirág életű lesz: összesen négy évet tölthet el a piacon a szokásos minimum hatéves ciklus helyett. Az előbb említett sikertelenség okán utolsó próbálkozásként a tervek szerint csak amerikai piacra szánt négyajtóst is behozták az öreg kontinensre, ám az eladási adatokat nézve ez a döntés semmit nem segített.

A jövőkép azonban biztató lehet, főként amennyiben hibrid hajtáslánccal szerelik az Imrezát, amire hatázottan nagy esélyt látunk. A Toyotával való együttműködésnek a hátsókerekes kupé mellett a hibrid hajtáslánc átörökítése is tárgya lehet. A Subaru most már egyáltalán nem zárkózik el a zöld megoldások elől: 2009-ben már Hybrid Tourer koncepció is szerepelt a Tokiói Autószalonon, azonban a születendő Imprezába inkább a tesztparkunkat jelenleg gazdagító Auris HSD-ből származó hajtásláncot vizionáljuk.

Amennyiben a Subaru beváltja ígéretét és a fotón látható stílusban tálalja a soron következő Imprezát négy ajtóval, hibrid rendszerrel és esetlegesen a négykerékmeghajtás elhagyásával, illetve lekapcsolhatóságával, akkor mindenképpen sikeresebb karrier elé nézhet a japánok sportos alsó-középkategóriása.