A német Xenatec átépítő műhelyről eddig nem sokat lehetett hallani. Ez nem is csoda, hiszen első modelljük a kupévá átalakított Maybach 57 S – viszont amennyire jól sikerült a szériagyártású példány, nem csoda, ha a név ezentúl gyakrabban felmerül majd autós berkekben.
A változtatások leginkább a megjelenést érintikA kétajtós kupé tipikusan egy olyan modell, amelyre a válságban szenvedő Maybach-nak szüksége lenne. A Mercedes által feltámasztott márka ugyanis sokat nyújt, de az emóció rendre kimarad a serpenyőből, így pedig esélye sincs az arisztokratikus hangulatot árasztó brit márkákkal szemben. Viszont ahogy azt a CL kupéra hajazó arányokkal megáldott kétajtós Maybach is mutatja: lehet ezt sokkal vonzóbban is csinálni. Talán ez, és a minőségi munka az oka, hogy a gyártótól a Xenatec megkapta a hivatalos engedélyt az átépítésre, így hamarosan forgalomba kerül az átalakított tetővonallal, oldalsó panelekkel, ajtókkal, lökhárítókkal és 20 milliméterrel nagyobb hátsó nyomtávval megáldott modell.
A személyre szabási lehetőségek tárháza szinte végtelen, csakúgy, mint az árcédula. Az elkészülő 100 modell valamelyikéért bőven 200 millió forint feletti összeget kell leszurkolni – igaz ezért legalább már szériában jár a 20 colos felni készlet. Szolgáltatások terén egyébként a kupé nem nyújt többet a hagyományos 57 S modellnél. Változatlanul marad a két turbó által lélegeztetett, hatliteres V12-es, így pedig a 630 lóerős teljesítmény is, de a futómű hangolásán és a 2,7 tonnás tömegen sem változtattak a Xenatec mérnökei. Ennek eredményeképp marad a 4,9 másodperces 0-100-as sprint és a 275 km/h-s végsebesség is, miközben átlagosan 15,8 liter üzemanyagot fogyaszt majd a pompás kupé 100 kilométeren.



