
A BP termináljának elsüllyedése okán aligha beszélhetünk előnyökről, ám a General Motors szakemberei összedugták a fejüket, míg végül találtak ötletet arra vonatkozólag, hogy hogyan enyhíthetnék a károkat. A Chevrolet Volt egyéb pozitívumairól már korábban is beszámoltunk, ám a Mexikói öbölben összegyűjtött hulladék újrahasznosítása után már kijelenthetjük, hogy a korábbi megkérdőjelezhető példákkal ellentétben ezúttal egy igazán környezetbarát autóval van dolgunk.
Az emberöltők alatt lebomló szennyező anyagból ugyanis hosszadalmas eljárás után műanyagot állítanak elő a technológusok, amiből már ezidáig 10.000 alkatrészt gyártottak le a Volt számára. Az említett darabok 25%-ban a sokmillió hordónyi szennyező olajat összegyűjtő anyagból, 25%-ban régi gumiabroncsokból, míg 50%-ban másodjára hasznosított műanyagból készültek.
"Kelj fel és küzdj!" - a GM megtette
A Chevrolet büszkesége ezzel együtt immáron 85%-ban (!) újrahasznosítható, s ez több mint lenyűgöző.
Az ilyen eredményekért lenne jogosultsága a multinacionális vállalatoknak mérhetetlen tőkét felhalmozni, s erre való az a sok tudás is, amit évtizedek alatt gyűjtött össze az emberiség. Erre való a tudomány, s látszik, hogy nem ez a hiánycikk, hanem a szándék, az akarat és a társadalmi felelősségvállalás.
